Pitymallatok

• 2024-08-16 10:00:00

• Bölöni Domokos

Apó akkorát ropogtat, mintha valóságosan szólna a masingever az Isonzónál. 

Kiosonok a félhomályban.

A tornác alatt titkolózik a pince.

Nincs rendes lépcsője, mert hát nincsen. Vesszősövény tartja a gyúrt sárból formált dudort. Buja természeti melltartó. Három csipkésre sikeredett, életrevaló grádics.

Alulról ne nézz oda. Részeg lehetsz.

Apó kikel a lóca rázós hintajából, vászon-

ingben, csepűgatyában, meztélláb ballag hátra a csűr rusnyábbik bütüjén posztoló fabudihoz, amit úriasan klozettnak becézünk. Komótosan dolgát végezvén nagyot nyújtózik, majd az udvar közepén, a káposztáskád nyaraló muslicáit fölverve vizet ereszt a nyakára, könyöke hajlatára, végül az arcára egy cseprintést, aztán prüszkölve járul a gádorhoz, hogy a szertartást végtére elkezdje. 

A csorba cserépkancsó éjjelente miről álmodik?

Kicsit szomorán szunyált el az este.

Apó repetirre járult volna, de Mámi rátiltotta a szomjat avval, hogy felbukik.

Kacagságos bukni a három grádicson.

Ha, az már az négykézlábas.

Kakasok hangolnak, köszörülik a kürtöket.

Kutyák őrséget váltnak a rigókkal.

Ereszt a kancsóba, a kisebbik hordóból.

Kóstolólag meghúzza.

Kancsó alig hallhatóan cuppog.

Apó esmént. Most rendesen.

Dereng, mire a cigarettát elszívja.

Aprónép rettentő kalamajkát csap, első szólista a kendős süldő, kiváló tenor. Tercel az öccse. Diskánttal bele-belesivít a két malac, újra kell kezdeni a nótát.

Belegágognak libák, belehápognak récék, és ott az a cudar kancula pulyka, különlegesen élvezi, ha belerondíthat a gyönyörűségbe.

Apó, mintha légpárnán, ki a pincéből, s hát egyik fülem a markában. 

Úgy kell, ha leseskedek. 

Na de hagyom magam elkapni.

Muklész, suttogja rekedten, mert világnyelven is tud.

Nem ingyen tartom a számat.

*

Hajnali vecsernye. Hogy lehet kibírni, s Apó mégsem berzengeti a felsőbb hatalmakat.

Mámi bibliás asszony, viselkedni kell. 

Meghitten társalognak az aprójószággal, két lépés távolságban; nincs piszokabb társaság, ha magadra kapatod őket.

Apó vakargatja a nagyobbik süldő hasát.

Szép a neve: Hízó. Semmit sem sejt. Méltóságos, mint egy kisbíró.

Mámi a tyúkokat kontrollálja, melyik tojós, melyik nem. Észben tartja a szolgáltatókat.

Megfuttatja, hány tojásra lehet számítani: a ketrecből, a csűrfiából, a pajtahíjáról. S van két kajtár, akik a szomszédba tojnak. Mámi vénkurvázza őket.

Mintha nem is a tyúkokra értené.

Apó vág a szemével, sűrű a szeme bozontja, nem fogom a jelt.

Akkor azt mondja, amit Koma, mikor kapunk előtt kiül a híd végére. 

Gyere, na.

Koma nem bírja a magányt, cipelgeti Apót a kocsmába.

Egy ideje háborús az állapot. Mámi úgy cifrázza, mikor kárpálódik, hogy felhallatszik a Kománéig, s kész a patvar. 

Az öreg megrándít, szinte a hasamon masírozok le azon.

Hű inasa, kapok unitárius kortyot a csorba kancsóból.

A gerendáról száraz kenyérdarab száll alá, tör belőle. Meghúzom a fülest, ismerem az ízét.

Szinte fulladok.

Repetir, mondja, és muklész.

Egy kicsit csiklint a kuncogás.

Apó nem sejti: alkalmasint bizony rájárok a százszorosára.

A frustukot úgy kapjuk be, mintha az oroszok jönnének.

Segítek befogni a Csokrost és a Bojtost. A Kijárónál a marhák bőven felverik a port. Nem csap magasra, csak hogy érezzük a jó szagát.

Kicsit meztéllábolok benne, hűvös, mint pázsintnak a harmat.

Ha szereted, mindennek illata van. 

*

Tarlóról fúj a szél, hozzuk s visszük a kendert. Szorong a szekéren a sok kalangya. 

Száraz. De szaga nem illat. Adószedő bűze van.

Hazaérve le sem rakjuk. Vivődik a Küküllőre.

Két falun is átkelünk, látok világot.

Az áztatás unalmas. Cövekelik, mintha fuszulyka volna.

Vizes sárt a tetejére, azt nem hordja szét a víz, mert szivájos.

Ázik a kenderünk, s egyszer csak, akik már lejártak, szólnak. 

Elérkezett a nagy nap.

Mehetünk mi is. Nincs szebb ünnep a kendermosásnál.

Büszkülés, mikor felültetnek a rakott szekér tetejére. 

A rakomány: Szőke Juliska kétfelé fésült haja.

Középen, a választékon, a tetűösvényen üldögélek. 

Na de az már repülőgép, durrogok a Csokrosnak, a Bojtosnak, burrogtatom a motrot, kell a sebesség.

Visszafelé hazáig csurog a fehérre tisztult kévékről a víz, csipkés ökörhúgyot rajzol a porba.

*

Küküllei étkezések. Pohár erős pálinka, „üres kaláccsal”. Izzasztott szalonna, oldalas, még a télről. Házi paradicsom, kibédi veres hagyma. 

Piros paprika. 

Lágykenyér!

Igaz, hogy a bor csak csiger, afféle napszámosüdítő. 

Itt a sok víz a Küküllőben, de csak a vinkót isszuk. 

Úsznak aztán fehér hasú halak lefelé. Mondják, a kendertől. Vagy az erőműtől.

Döglött vizet nem inna senki.

*

A jól végzett munka örömével falatozik a nép a parton. 

Ezt később olvastam egy cikkben.

Két vagy három vagy négy család. 

A kendercsapkodás olyan, mint a sulykolás, sulyok nélkül. Paskold a vízhez, csuromvizes lesz mindened.

Fehérnépnek való munka.

Munka után várva várt feredés, úsztatják a lányokat. Menyecskéket.

Benyomják kicsit a gübőnél. 

Édes csiklándozós sikoltozás, jajistenem, megfulladok!

Szárítkoznak, fésülködnek, bokor oltalmában öltnek szárazat.

Lopakodó kémlelődés, nemcsak a legények, mi, a surmók is.

Dicsekszünk majd, kit láttunk csórén. S melyiknek nagyobb a csicse.

Nem számít, hogy nem is láttuk!

*

A víz lesuvad a gúlába rakott kenderről. 

Uzsonna teltén pakolódunk, indulnánk haza.

Nagyot, mélyet trombitál a fél négyes vonat Parajd felől.

Szinte összepisiljük magunkat.

Csuromvizesen fel a töltésre, tácsogni.

Akkor futunk le róla, mikor már nagyon zakatol.

A mozdonyfüst, mint Apó százszorosa, beissza magát a gyermekkoromba.

Tétován emlékezve úgy tűnik, egyéb se történt velem, csupán néhány kurtára parcellázott, szeszélyesen röpködő, színes szárnyú pillanat.

Életem sejtelmes pitymallatai.