2021. március 1., hétfő

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

az MMA az év legjobb könyvének

Péntek Imre Csipetnyi ég című verseskötete kapta a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) Irodalmi Tagozatának az év legjobb könyvét elismerő díját – közölte a testület pénteken az MTI-vel.



A 2020-as Könyv Nívódíjat megosztva nyerte el Kenéz Ferenc A visszaírt betű (Válogatott versek) című kötete és Monostori Imre irodalomtörténész, kritikus Kéve és kereszt – Kritikai rajzok című esszékötete – olvasható a közleményben.
A díjakat hagyományosan az Élőfolyóirat-sorozat estjén adják át, de idén a vírusjárvány miatt ezt későbbi időpontra halasztották. Az okleveleket és pénzdíjat a nyertes szerzőkhöz eljuttatják.
Mint írják, az idei év különlegessége, hogy két válogatott verseskötetet is díjazott az MMA Irodalmi Tagozatba tartozó 39 akadémikusa.
Az Irodalmi Tagozat Tőzsér Árpád Kossuth-díjas költő, akadémikus, a nemzet művésze javaslatára hat évvel ezelőtt döntött úgy, hogy megalapítja az Év Legjobb Könyve Díjat és a könyves nívódíjakat, amelyekre a jelölteket minden év novembere és a következő év októbere között megjelenő könyvek közül műfajtól függetlenül választják ki.
Az Irodalmi Tagozatban tevékenykedő akadémiai tagok minden évben javaslatot tesznek a díjazottakra, majd titkos szavazással döntenek arról, hogy az előterjesztettek közül kik a legérdemesebbek. Idén a 19 jelölt könyv közül választották ki online szavazás útján a két verseskötetet és az esszéket, kritikákat tartalmazó összefoglaló tanulmánykötetet.
A közlemény idézi Mezey Katalint, az MMA Irodalmi Tagozatának vezetőjét, aki azt mondta, hogy bár műfaji megkötés nincs, mégis a hat év alatt gyakran verseskönyvnek ítélték oda a pénzjutalommal járó díjakat, azért is, hogy ez a díj felhívja az olvasók figyelmét a kortárs magyar líra jelentős teljesítményeire.