Pedagógusünnep Szovátán

• 2013-07-21 17:35:56

• Bodolai Gyöngyi

Egyedi, megható, kedves ünnepség keretében köszöntötték pénteken azokat a nyugdíjas pedagógusokat, akik Szováta tanintézeteiben tanítottak az évek során, és azokat is, akik ma oktatják a Domokos Kázmér Óvoda, Gimnázium és Szakközépiskola valamint az S. Illyés Lajos Általános Iskola diákjait.

Egyedi, megható, kedves ünnepség keretében köszöntötték pénteken azokat a nyugdíjas pedagógusokat, akik Szováta tanintézeteiben tanítottak az évek során, és azokat is, akik ma oktatják a Domokos Kázmér Óvoda, Gimnázium és Szakközépiskola valamint az S. Illyés Lajos Általános Iskola diákjait. Az első szovátai pedagógustalálkozó, amelynek helyszíne a Fenyő Szálloda nagyterme volt, minden résztvevőt meggyőzött arról, hogy olyan közösség kezében van a szovátai gyermekek jövője, akik szívesen emlékeznek az elődökre, s megbecsülik, tisztelik munkájukat. Amelybe beletartozik az az erőfeszítés is, ahogy a diktatúra legnehezebb éveiben megtalálták a módot közösségünk szellemi értékeinek a továbbörökítésére, zengzetes pionírtevékenységek köntösébe burkolva, ha másképen nem lehetett. A találkozó ötletgazdája Nagy Aranka angoltanárnő, akit pedagógustársai mellett a Mester Zoltán vezette Bernády György Közművelődési Egylet támogatott a szervezésben.

– A gyermekek változnak, a felelősség marad abban a végeláthatatlan folyamatban, amelyben nemzedékeket oktattunk, neveltünk évtizedeken át. Ez idő alatt meg kellett vívni a csatát az érdektelenséggel, s néha a rosszindulattal is, miközben gyűlnek az emlékek sikerekről és sikertelenségekről, örömökről és szorongásokról, s vicces, humoros helyzetekről is – emlékezett Kovács Katalin tanárnő.

– Pedagógusnak lenni nem egy egyszerű szakma, s aki szereti, az egész életében a pályán marad, hiszen a legtöbb elismerésben részesül. Igaz, nem pénzben, hanem a tanítványok hálájában, sikerességében – köszöntötte az egybegyűlteket Kovács Rozália, a Sófalvi Illyés Lajos iskola igazgatója. Hajdú Imre tanító a pedagógus-szakszervezet, Mester Zoltán a Bernády György Közművelődési Egylet, Szolláth Hunor a Teleki Oktatási Központ nevében szólt az egybegyűltekhez. A fiataloknak oda kell figyelniük az idősekre, nemcsak szakmailag, emberileg is – mondta a TOK igazgatója, aki az idős, nyugalmazott kollégák közé ült, mert bevallása szerint ott érzi jól magát. A szervezés oroszlánrészét vállaló Nagy Aranka elmondta, hogy az ötvenévesek találkozójának sikerén felbuzdulva határozta el, hogy összegyűjti a pedagógusokat, a legidősebbektől a legfiatalabbakig. Terve nagyszerűen sikerült. A szervezők minden résztvevőnek elegáns díszoklevelet adtak át, a nyugdíjasokat könyvvel, s a hölgyeket virággal is köszöntötték. Az elhunyt tanítók, tanárok hozzátartozói posztumusz oklevelet vehettek át.

A hajnalig tartó mulatságot, amelyből a tánc mellett nem hiányoztak a múltat felelevenítő, nosztalgikus beszélgetések sem, az ünnepség színvonalához méltó műsor előzte meg. Janikovszky Éva szülő és tanító viszonyáról szóló humoros írását (A lemez két oldala) Kovács Katalin adta elő, Stefán Renáta szavalt, Samu Imola és Szabó Éva, akik családtagjaik révén kötődnek a szovátai iskolához, népdalokat énekelt. A pedagógusünnep egyben zenésztalálkozó is volt, hisz az iskola valamennyi volt zenekara és vendégzenész meghívottaik is felléptek, jó hangulatot teremtve a táncra és a nosztalgiázásra.

Előző munkahelyeihez képest úgy érezte, hogy mennyországba került – mondta Fekete Árpád történelem szakos tanár, akit nemcsak a táj szépsége ejtett meg, tanárként és iskolaigazgatóként maga is részt vállalt az építő munkában, s a város művelődési és sportéletében. Ezenkívül az idén jelent meg az a gyűjteményes kötet (Az élet az iskolában kezdődik), amely az S. Illyés Lajos Általános Iskola történetét tartalmazza szóban és képekben.

– Nem volt könnyű, sok munkával járt a szovátai gyermekeket románra tanítani, versenyhelyzetbe hozni őket – emlékezik vissza Fekete Edit, akire volt tanítványai ma is szeretettel gondolnak.

– Olyan iskolába kerültem, ahol többségben voltak a férfiak, ami jó érzés volt, tartalmas beszélgetések színhelye, s az ellenállásé is. Az RKP kongresszusa idején kötelező éjszakai ügyeletet két magyar és egy román kollégámmal ádáz pókerpartikkal töltöttük – idézi vissza szovátai élményeit Crucian Cornel megyei szakszervezeti elnök. Hargita és Kovászna megyei kollégáival a szovátai középiskolában szerzett tapasztalat alapján kéri, hogy a törvényt betartva a magyar iskolákban külön program szerint tanítsák az ország nyelvét.

– Tanító felmenőimmel nem is tudtam volna más mesterséget elképzelni, felszabadultam a gyermekek között, akiket a legszebb versekért járó tízessel is az anyanyelv szeretetére ösztönöztem – mondja Fekete Erzsébet, aki 46 évig tanított, és időközben iskolát is vezetett. Férje, Fekete Ödön hasonlóképpen, s ma is örül annak, hogy a rendszerváltás után lehetővé vált utazások során gyűjtött szemléltető anyaggal nyerte meg tanítványait a szabadon választott művészettörténet oktatásának.

– Kétféle életet éltem, két malomban őröltem, s mindig úgy éreztem, hogy egyiket sem tudom tökéletesen végezni. Ennek ellenére romantikus, szép időszak volt – gondolkodik el Bocskay Vince nyugdíj előtt álló szobrászművész, aki rajzot tanított a szovátai és az udvarhelyi diákoknak.

Végül a saját nevemben is egyetérthetek Mester Erzsébet angoltanárnővel, aki az iskolai közösség befogadó erejéről, azokról a nagy tapasztalattal rendelkező, magas mérce szerint oktató, segítőkész kollégákról szólt, akikhez kezdő pedagógusként erkölcsi kötelességének érezte felzárkózni. „Tőlük tanultam megértést, igényességet, pontosságot, és ők voltak azok, akikre később a gyermekeimet is nyugodtan rábízhattam”. A nyugodt, családias légkörhöz tartoztak a havonta egyszer tartott
„laborgyakorlatok”, amelyeken egymás névnapjának a megünneplése mellett Csortán Marci bácsi következetes vezényletével a legszebb magyar népdalokat sajátítottuk el.

És említhetném még a közös kirándulásokat, a sporttevékenységet, a szeptember esti Medve-tó simogató melegét, a nőnapokat és a fizetésnapi vacsorákat is az újonnan elkészült szállodákban. S bár nem illik egy tudósítást személyes emlékekkel terhelni, be kell vallanom, hogy azt a torzsalkodás, irigykedés nélküli, barátságos légkört, ami tanárkodásom első botladozó évében Szovátán számomra is megadatott, soha máshol nem tapasztaltam. Ennek tudatában nem csodálkozom Derzsi Ferenc testnevelő tanár kijelentésén, aki szerint a szovátai oktatásügyben eltöltött évtizedek az életet jelentették.

Ezért is kerülhetett sor a pénteki ünnepségre, ami valóban nem olyan volt, mint az átkosban tartott kötelező pedagógusnapok, aminek elkerülésére a szervezők törekedtek.