Pamf(e)let
2024-08-02 10:45:00
- Bölöni Domokos
Ültünk a parkban, akkor nem voltak mindenféle térfigyelő készülékek. Erdélynek ez a fertálya még nem jutott ily magas civilizációs fokra; mégis, a sötét lombkorona mintha rejtett kameraként lesné ajkunk vonaglását.
Hát beadtam, mondja remegő hangon, és átnyújt néhány kósza lapot, amelyeket ceruzával írt tele. Annyi betoldás, húzás tarkítja...
Lassan, de sikerül így-úgy elolvasnom.
Feszeng közben, gyanakodva pásztázza az üres padokat... Fantomok fülelnek, beszédünket orozva.
De hát nem is beszélgetünk. Ámmogva, nagy közökkel váltogatunk szót, ha igen.
„Legfrissebb híreink. Nagybányán, április 18-án, Németh László születésnapján bensőséges ünnepség keretében az író összes műveiből álló könyvcsomagot ajándékoznak a város tizennyolc jeles magyar személyiségének.
Marosvásárhelyen június 14-én, Borsos Tamás születésnapján a várépítő főbíró Önéletírását és Memoriáléját (eredetiben és román fordításban) tizennégy, közszeretetnek örvendő román és magyar közéleti személynek ajándékozza a prefektus; a polgármester pedig Bernády György-díjat nyújt át a megye három legsikeresebb polgármesterének.
Kolozsváron Kós Károly KIÁLTÓ SZÓ című szózatát osztogatják a Mátyás-szobor előtt, román, német változatban is.
Tordán, az író szülőházában (Köztársaság tér 14.) elég, ha magyarul szólalsz meg, ingyen adják Báró Jósika Miklós Abafi című regényét.
A Brassó megyei Apácán Bartalis János összes költeményéhez juthatnak a helybeli és környékbeli iskolások, a felnőtt lakosság között pedig Apáczai Csere János-emlékkönyvet sorsolnak ki, száz példányban.
Parajdon az Áprily-emlékházban ötvenszázalékos kedvezménnyel vehetik meg az üdülők a költő életművének kritikai kiadását.
Székelyudvarhelyen Lófürösztés elnevezéssel tartanak népünnepélyt a Nagy-Küküllőn, a legkiválóbb fürösztők pedig Betfalván, Tompa László szülőfalujában fogathajtó bajnokságon vehetnek részt, nevezési díj nélkül.
Marosvécsen a cseresznyefesztivál napján az Erdélyi Helikon íróinak és költőinek halinába kötött hasonmás könyveit kínálja az ismét újjáalakult Erdélyi Szépmíves Céh. Minden könyv tíz lej.
Dicsőszentmártonban Sipos Domokos-emléknapot tartanak. A nevét viselő művelődési egyesület ingyen kínálja az író műveit, az iskolák könyvtárai szintén kapnak egy-egy példányt.
A Dégi-csúp alatt a polgármester személyesen ellenőrzi, hogy minden háznál meglegyen Horváth István Magyarózdi toronyalja című rendhagyó falumonográfiája. Akinek nincs rá pénze, hosszú lejáratra kapja.
Bözödön ingyen juthat hozzá a Székely bánja legfrissebb kiadásához a látogató.
Farkaslakán minden szeptember 20-án húsz diák részesül az író Szülőföldem című könyvéből.
Szejkefürdőn egész nyáron át kapható Orbán Balázs nagy munkája, A Székelyföld leírása, féláron.
Marosvásárhelyen felkarolták Kiskőrös ez idáig egyedülálló kezdeményezését, hogy minden gyermek, aki Magyarországon Petőfi Sándorral azonos napon született, névre szóló Petőfi-kötetet kapjon ajándékba a várostól. Vásárhelyen a nagykorúsításkor a román ifjak Eminescu-, a magyarok Petőfi-összest kapnak....”
És így tovább, mondja, mikor látja, hogy már unom. Benne van mindenki, sok-sok kitűnő ötlettel. Mit szólsz hozzá?
Hát mit szóljak. Ha már el is küldted.
El. De ha nem értesz egyet valamivel, azt azért elmondhatod.
Egyetértek. Majd elválik. Hogy odabenn mit szólnak hozzá.
Megremeg. Odabenn vagy odafenn?
Ne gazolj be, végül is nincs itt semmi rendkívüli. Olvasói levél, ilyeneket más is szokott.
És hát van egy kis irodalmi zsönöszéje. A politikai spílről nem is beszélve...
Azt mondod, politikai?
Nagy kék szemei csodálkozva nyílnak, szája széle kissé remeg, ritkás szőke bajusza rejtőszínbe csap, hárítólag: nincsen itthon a gazda.
Kacaghatnék némileg.
Ej, te mezei nyúl, mitől gazolsz be, hiszen ennyitől hajszál sem eshetik le a fejedről.
Nem, persze. Ha Isten is úgy rendelkezik. De én havonta küldök ilyeneket az újságnak. Kettőt ki is nyomtattak. Szóval ismernek. Nem gondolod?
De, gondolom.
Egy nagy frászt gondolom. Zsebre vágom a papirosait. Lelkemre köti: égessem el. Nem tarthatja magánál, még megtalálnák, és akkor...
Hívom egy italra, nem jön. Nem sikerül elcsalnom kedvenc kocsmánkba sem, pedig külön dumasarkunk van, számos odaszokott atyánkfiával.
Gergő kilép a képmezőből.
*
Aztán hát jött, ami jött, s lett, ami lett.
Ami kellett volna, nem lett.
Nem ítélünk, hogy ne ítéltessünk. Kicsit mind álszentek vagyunk.
Ajhó, hajhó. Ki törődik immár a Gergőkkel. Azon mulatunk, szinte minden egyebet felejtve, hogy mikor a családban ebédre kerülne a sor, demokratikus alapon szavazunk: déli tizenkettőkor-e vagy később?
Tokánypityóka vagy krumplitokány?
Mert minden fontos és pontos lett, kimért és vitatható.
A tollforgató férfiú és a kis történetek egy időre feledésbe merülnek.
Nehezen, de lassan hazaszállingózik a kiszaladottak egyike-másika.
Persze nem felejtődik, vagy mégis? 1990 fekete márciusa.
A belügyi rettegők bátorsága visszatérőben. Fel-feltünedeznek a szövetkezetisek korábbi kávézójában, a mi mostani, miesnapi korcsománkban. Korábbi és újabb figurák, ilyenek meg olyanok.
Utóbbiak közt egykori nagylegények, leványadva, annál bőszebb nosztalgiakedvvel – hiszen a mesterség át lett menekítve.
Az okosak szintet lépve dőlnek hátra. Pénz beszél, mindenkiből.
Ismeretlen csávó direkt odatelepszik a mondómesterhez. Ezt halljuk:
– Kérek szépen én is egy szál cigarettát.
S előretol egy tízes bankót.
Elek apó (így becézzük magunk közt az akkor még csak élete hetedik évtizedét szaporító „öreglegényt”) fakó hangon odaszól.
– Forduljon el egy kicsit, mit lát?
– Mit kéne látnom?
– Hát ott, vagy ötméternyire, a bütüben, ott van egy pult. Lát előtte egy kedves hölgyet?
– Látok.
– Na, azt úgy hívják, hogy Enikő.
– Ez miért fontos? – értetlenkedik az idegen.
– Ez azért, mert Enikő pontosan olyan cigarettát árul, amilyent én szívok.
Égő arccal slisszol a betolakodó, nem próbálkozik többé.
Na de mindig van egy másnap.
Korábban készültem el a penzummal. Átlépem a zebrát, s be a törzshelyre: elsőkortyos kisfohászra.
Hát nem ott ücsörög a muksó? Feláll, odalép, szerusz. A hang egyből ismerős.
Te vagy-e te.
Én, persze.
Hát mi a lf... Besúgó lettél?
Lett a tkm.
Hát akkor?
Hosszú, mondja, és egymás után hármat is legyint.
Jól odalettél. Beszri voltál, hallod-e.
Az, sóhajtja. Kényszeredetten vigyorog.
Hát mitől gazoltál be?
Én attól, hogy szombaton reggel megvásárolom a lapot, és látom a cikkemet.
Miféle cikkedet?
Hát amit neked mutattam akkor, a parkban.
És? Meghirdetted a forradalmat?
Nem, de néhányan szóltak, hogy ügyeljek, ne tartózkodjak otthon, keresni fognak.
S hát kerestek?
Nem szóltam senkinek, apám úgysem értett volna semmit az egészből. Csajom sincsen. Stoppal jutottam jó messzire, csomag nélkül, a túlsó határig. Van ott, nem a váradi részen, följebb, balra fel, ne tudd: egy falu, oda nősült egy katonacimborám. Az após téeszelnök, kishatárátlépősök, jól élnek. Akkor kirándulnak át, mikor kedvük kerekedik. Reggel átmennek, Pestig meg sem állnak. Este Háry Jánost néznek, utána jó vacsora haverokkal, s a reggel idehaza, az ágyukban találja őket... Ez a cimbi mindig hívott, látogassam meg.
Hát most szépen bekopogtam. Még csak nem is csodálkozott... Téged is üldöznek, kérdi. Hogy mennyire meg vagyok illetődve.
Na, álljon meg a verekedés, állítom le Gergőt. Üldöztek volna?... Rólad nem szól a krónika. Bezárva nem voltál, a Padláson sem voltál, a főtérről nem téged szedtek össze... A kórházban nem tégedet gipszeltek... Elvittek volna már karácsony előtt?
Nem. Dehogy. Csak... Mikor megláttam a nevemet a cikk alatt, elfogott a félelem. Nem vártam meg, hogy ha mégis... Hogy értem jöjjenek.
Hát nem az ilyen harmatos lelkeket keresték, te hlye.
Nem, biztosan nem... Képzeld, az a Pityu s az apósa nem kérdezősködtek, pár nap múlva már odaát találom magam. Jelentkezek egy bizonyos helyen, s a többi nem is érdekes.
Ó, hát nem, persze. Megnősültél, vállalkoztál, megtollasodtál, s most, mikor már elcsitult a vész haragja, hazajössz mint dicsekedő habakuk.
Dehogy, dehogy, ne gondolj rosszat rólam. Nagyjából stimmel, hogy megnősültem, inkább csak összeálltam valakivel, mert nem volt lakhatásom.
De azon túl szinte semmi.
A nő megveretett a kanjaival, menekültem. Itt-ott vállaltam feketemunkát, ami éppen adódott.
Munkásszálláson húztam meg magam, aztán a főnök sofőrt keresett. Kipróbált, beváltam. Ne tudd, miféle fuvarra...
És aztán, hát sejtheted... Bujkáltam egy ideig, de végül hát haza kellett jönnöm.
Csináltatok új buletint, mintha semmi sem történt volna.
Ja, ja. Ne tovább. Kazinczy bácsi erre azt szokja mondani, hogy üres fecsegőt fest az üres fecsegés.
Ezt szépen mondod, írsz még?
Néha. Te is?
Hát persze!
Koszlott borítékot kotor elő, átnyújtja.
Oda kellene add a főszerkesztőnek. Ki van egészítve.
Mert már nem félek. Nincs mitől tartanom.
Szerusz.
Azzal otthagy engem Gergő.
*
Nézegetem az irományt a beszélgetősarokban. Megmutatnám Elek apónak, ő majd kivesézi.
Nyíltan szokta, a szerző jelenlétében. Afféle szabadegyetem voltunk, már a gengváltás előtt is.
Muramista, ez a cikk oly ciki.
Ugyanis így indul: „Legfrissebb híreink. Nagybányán, április 18-án, Németh László születésnapján bensőséges ünnepség keretében az író összes műveiből álló könyvcsomagot ajándékoznak a város tizennyolc jeles magyar személyiségének. Marosvásárhelyen június 14-én, Borsos Tamás születésnapján a várépítő főbíró Önéletírását és Memoriáléját (eredetiben és román fordításban) tizennégy megbecsült, közszeretetnek örvendő román és magyar közéleti személynek ajándékozza a prefektus; a polgármester pedig Bernády György-díjat nyújt át a megye három legsikeresebb polgármesterének...”
Uff, dehogy mutatom apónak.
A lap alján, kiadósan, mintha csak ácsplajbásszal, vastagon, s aláhúzva, nicsak:
„PAMFELET”
És egy név: Kovács János.
*
Nem is így hívnak, te Gergő.
