2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A Vidéki Beruházásokat Finanszírozó Ügynökség (AFIR) honlapján közzétették a 6.1 intézkedés új kiírásának pályázati útmutatóját. A pályázattal fiatal gazdák 70 ezer euróig terjedő összegű támogatást, míg a kisgazdaságok a 6.3 intézkedés keretében 15 ezer eurót hívhatnak le. Az online pályázatokat augusztus 27-től fogadják, a határidő november 26., 16 óra. Az első intézkedés kerete 100 millió euró, míg a másodiké 87 millió euró.

A Vidéki Beruházásokat Finanszírozó Ügynökség (AFIR) honlapján közzétett pályázati útmutató a korábbi kiírásokhoz képest jelentős változásokat tartalmaz: a legszembetűnőbb a pályázó fiatal gazdálkodóknak kínált vissza nem térítendő támogatási szint növekedése, mely a korábbi 40-50 ezer euróhoz képest – néhány pluszfeltétel teljesülése esetén – immár a 70 ezer eurót is elérheti.

A legnagyobb összegben lehívható 70 ezer eurós támogatásra azok a gazdák jogosultak, akiknek a farmmérete (gazdasági egyenértékben – SO – kifejezve) 30 ezer és 50 ezer euró között van, ugyanakkor ökogazdálkodást folytatnak, vagy pedig a benyújtott üzleti tervükben az előállított nyersanyagtermékeik feldolgozását is vállalják. Azok, akik a fenti feltételek mellett 12 ezer és 30 ezer euró közötti méretű gazdasággal rendelkeznek, a 6.1-es intézkedésben 60 ezer euró, 100 százalékos, vissza nem térítendő támogatásra pályázhatnak. A többi esetben, a konvencionálisan gazdálkodó fiatal gazdák 12 ezer és 30 ezer SO-euró közötti farmmérettel 40 ezer euró, a 30 ezer és 50 ezer SO-euró közötti üzemmérettel rendelkezők pedig 50 ezer euró támogatásra számíthatnak. Fiatal gazdának számítanak mindazok, akik első ízben vállalkoznak egy farm vezetésére, illetve a pályázat benyújtásának napján még nem töltötték be 41. életévüket.

A pályázati útmutató szerint ahhoz, hogy a benyújtott üzleti terveket pozitívan bírálják el, a pályázóknak legkevesebb 30 pontra lesz szükségük: ennél kevesebb pontszámmal a pályázóknak esélyük sincs a finanszírozáshoz. A gazdaságok teljes átvételével legtöbb 20 pontot gyűjthetnek a pályázók. E kategórián belül egy gazdaság átvétele 10 pontot, két gazdaságé 15 pontot, három gazdaság átvétele pedig 20 pontot eredményez elbíráláskor. A mezőgazdasági, állattenyésztési és állategészségügyi felsőfokú végzettség 20, a középfokú végzettség 15, a mezőgazdasági minisztérium által elismert képzési tanfolyamokon szerzett oklevél pedig 10 többletpontot jelent. A pályázó az adott település mezőgazdasági potenciálja szerint további 3-5 pontot gyűjthet. Legtöbb 15 pont szerezhető azzal, ha a pályázó üzleti terve környezetvédelmi, energiahatékonysági vagy precíziós gazdálkodási vállalásokat tartalmaz, de további 15 pontot jelenthet, ha a pályázó fiatal gazda aktív tagja valamely bejegyzett szövetkezetnek, mezőgazdasági termelői csoportnak. A mezőgazdasági termékek feldolgozásához szükséges épületek építése, felújítása és felszerelése révén szintén 10-25 pont gyűjthető.

Nagy Dániel mezőpaniti fiatal gazda


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató