Ötven-száz gazdának jelent megélhetést a zöldségtermesztés

A Murokországnak is nevezett, zöldségtermesztőiről ismert községben ma is ötven-száz olyan gazda van, akiknek évek óta ez jelenti a megélhetést, hiába a sok nehézség a kerti munkával, a termény értékesítésével, valamint a bosszúság és veszteség, amit egyik évben a szárazság, másikban pedig az áradások okoznak, nem adják fel.

Fotó: Nagy Tibor

A Murokországnak is nevezett, zöldségtermesztőiről ismert községben ma is ötven-száz olyan gazda van, akiknek évek óta ez jelenti a megélhetést, hiába a sok nehézség a kerti munkával, a termény értékesítésével, valamint a bosszúság és veszteség, amit egyik évben a szárazság, másikban pedig az áradások okoznak, nem adják fel. Közéjük tartozik Sztrátya József is, aki a kilencvenes években kezdte a zöldségtermesztést.

A délelőtti órákban a gazdát és feleségét, Rozáliát hiába keressük otthonukban, a kerti teendők egész napjukat kitöltik, segédjük a háztól pár méterre lévő fóliasátrakhoz irányít, ahol a házaspár éppen takarja ki a paprika- és a paradicsompalántákat. Mint mondják, az éjszakák még eléggé hűvösek, ezért esténként letakarják és melegítővel biztosítják a megfelelő hőmérsékletet a palántáknak. Sztrátya József, miközben megmutatja kétkezi munkája gyümölcseit, az egészséges, méretes salátafejekkel, spenóttal beültetett sátrakat, mesélni kezd. Már a kilencvenes években elkezdte a zöldségtermesztést, 2006-ig csupán melléktevékenységként, ugyanis addig állandó munkahelye volt a vegyipari kombinátban. 2006 óta viszont kizárólag zöldségtermesztésből él a család.

– Körülbelül három hektáron termesztünk zöldséget, ebből tizenkilenc áron fóliasátraink vannak. Hat nagy sátorban teremnek a zöldségek – mondja a gazda, majd amikor az öntözési lehetőségekről érdeklődünk, hozzáfűzi, kutat fúratott, innen biztosítja a vizet, és szórófejes, valamint csepegtető rendszerrel oldja meg az öntözést, ez utóbbi a leggazdaságosabb, hiszen kizárólag a gyökérrészre jut a víz, míg a szórófejes megoldással jóval több víz fogy. Egyes fóliasátrakban egyszerre mindkét rendszert használja, például a levélnövények esetében, mint a saláta, nem elég a gyökérrészt öntözni, a leveleknek is szükségük van a nedvességre.

– A paprikának például az a kedvező, ha csak alul éri a nedvesség. A sátorban, ahol az eper van elültetve, a talajt szalmaréteggel vontuk be, hogy az öntözés nyomán ne sárosodjon el a gyümölcs – avatott be az apró kis titkokba a gazda, aki szerint idén eddig jó termésre vannak kilátások, viszont minél előbb eső kellene.

Vásárhelyről az udvarhelyi piacra

Amikor az értékesítési lehetőségekről faggatjuk, Sztrátya József elmondja, sokáig a marosvásárhelyi Gyémánt piac törzseladójának számított, viszont amióta a környéken sorra nyíltak a nagyáruházak, a piaci termelők forgalma jelentősen visszaesett. Emiatt le is mondtak az ottani asztalról, és jelenleg csak az udvarhelyi piacra viszik a terményt. Úgy tűnik, a székelyföldi városban a vásárlók mintha tudatosabban a vidéki gazdák által megtermelt, friss zöldségeket keresnék, és előnyben részesítik a külföldről behozottakkal szemben, így nagyobb tételeket is el lehet adni – állítja a gazda. A piacozás a feleség feladata, heti két-három alkalommal jár Udvarhelyre. Természetesen itt sem megy minden zökkenőmentesen, míg eddig havonta fizettek az asztalért, idén januártól bevezettek egy új intézkedést, miszerint az asztalokat bérlő gazdák előre, egész évre ki kell fizessék a bérleti díjat. Ha nem tesz ennek eleget, és jön valaki más, aki megteszi, elveszíti az asztalt. Kérdésünkre, hogy gondolkodik-e azon, hogy üzletláncoknak szállítson, a gazda elújságolja, megbeszéléseket folytat az egyik üzletlánccal, viszont ezeknek az a hátránya, hogy az összeg felét kínálják az áruért, mint amennyit a piacon kérni tud érte az eladó. Amikor a fejlesztésre szánt pályázati lehetőségeket tesszük szóvá, Sztrátya József határozott nemmel válaszol, mint mondja, eddig is mindent önerőből valósított meg, a pályázatoktól idegenkednek, mivel valakit meg kell bízni a megírással, ami rendkívül költséges, emellett rengeteg az utánajárás, amit a mindennapi mezei munka mellett képtelenek bevállalni a gazdák.