2021. január 18., hétfő

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A székely autonómia napján, vasárnap kora este Székelyföld számos pontján lobbant fel az őrtüz, miközben már délelőtt, az imavasárnap keretében is sokan fohászkodtak a székely önrendelkezés megvalósulásáért.

A kezdeményezés célja, hogy „megemlékezünk Székelyföld történelmi autonómiájának és újkori autonómiatörekvésének hagyományáról, és egyben jelezzük a világnak, hogy nem mondunk le az önrendelkezés jogáról, nem mondunk le Székelyföld területi autonómiájáról“ – áll a Székely Nemzeti Tanács felhívásában.

Az őrtüzek Marosszéktől Háromszék számos településéig 17.30 órakor lobbantak fel, ahol pedig nem volt szervezett tűzgyújtás, ott arra kérték az embereket, a települések autonómiáért elkötelezett polgárait, hogy gyújtsanak gyertyákat, mécseseket, tegyék ki az ablakba, továbbá tűzzék ki a székely zászlót, jelezve ezzel, hogy lélekben a többi ünneplővel vannak.

Vasárnap ismét a székely autonómia érdekében gyújtottak tüzet 

Fotó: Facebook/Muszka Árpád


A szokáshoz híven vasárnap délután Makfalva fölött, a Tekintőben ismét összegyűltek a községbeliek, mintegy félszázan állták körül székely és nemzeti zászlókkal a fel-lobbanó tüzet. Az ünnepi pillanatokban az SZNT elnöke, Izsák Balázs is jelen volt, köszöntve az egybegyűlteket, az esemény “biztonságára” pedig ezúttal is karhatalmiak ügyeltek. A makfalviak egyben arra is emlékeztek, hogy hét évvel ezelőtt innen indult az első szekeres és lovas karaván Székelyföldön át, hogy résztvevőket toborozzon az akkori székelyek nagy menetelésére Rétyre.

„Ebben az évben az autonómiaküzdelem egyik látványos és egész Európát megmozdító eseménye a Székely Nemzeti Tanács által elindított európai polgári kezdeményezés a nemzeti régiók védelmében. Egy olyan pillanatban tartjuk meg Székelyföld autonómiájának napját, amikor az aláírásgyűjtés még nem zárult le. Legyen október 25-e egy mozgósító esemény a polgári kezdeményezés sikeréhez. Kapjon ezen a napon többszörös visszhangot közös jelmondatunk: Székelyföldért megmozgatjuk Európát!” – hívta a székelyeket az idei részvételre Izsák Balázs.

A szemerkélő eső ellenére Nagykenden is fellobbant az őrtűz lángja Rózsa Csaba birtokán, a maroknyi összegyűlt személynek Pál Hunor színművész tolmácsolta Kós Károly mindig időszerű „kiáltó szavait”, majd az erdélyi szászok eltűnésével figyelmeztetett arra, hogy a globalizálódó világ hatalmasai arra törekednek, hogy minden ezeréves nemzeti, történelmi emléket megszüntessenek, és identitásvesztett emberiséget hozzanak létre. „Ilyen és ehhez hasonló, közösségünket összefogó rendezvényekre van szükségünk. Csak együtt vagyunk erősek!” – fejezte ki meggyőződését az ünneplést követően Rózsa Csaba.

Székelyföld autonómiájának napjára nemcsak itthon, hanem az anyaországban is figyelmet szenteltek, vasárnap számos kisebb, helyi kezdeményezés mellett szervezett keretek között gyújtottak őrtüzet „a székely testvérekért” Budapesten, Szegeden, Székesfehérváron, Érden, Monoron, Kétpón.

Makfalván a székely karavánra is emlékeztek 

Fotó: Vass Imre (archív)