2024. july 8., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A Marosvásárhely digitális város projekt megvalósíthatósági tanulmányát koreai szakértők készítik el.  

Fotó: Antalfi Imola


 

A Marosvásárhely digitális város projekt megvalósíthatósági tanulmányát koreai szakértők készítik el. A NIPA dél-koreai, információtechnológiára szakosodott kormányügynökség képviselői tegnap a megyeszékhelyen Dorin Florea polgármesterrel közösen megtartott sajtótájékoztatón jelentették be, hogy a Digitális város terv mellett egyéb együttműködési lehetőségeket is keresnek.

A hattagú dél-koreai kormányügynökséget, amely a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal és Dél-Korea közötti egyezmény aláírását követően érkezett a megyeszékhelyre, Yoonsik Kim vezette, de a sajtóval való találkozón Dorin Florea, Marosvásárhely polgármestere mellett jelen volt a projekt finanszírozásáért felelős Laurenţiu Dinu, illetve Dana Miheţ főépítész is. A NIPA Dél-Korea gazdasági fejlődéséért, IT-vonalon nemzetközi kapcsolataiért felelős ügynökség – mutatta be az általa képviselt szervezetet Yoonsik Kim, aki szerint a Marosvásárhelyen gyakorlatba ültetendő Digitális város projekt merész terv, amely minden bizonnyal érdekes és követendő példa lehet számos önkormányzatnak bárhol a világon. Yoonsik hangsúlyozta, a megvalósíthatósági tanulmányt a NIPA saját költségén készítteti el, a tanulmány világít majd rá a beruházás költségvonzatára, a becsült haszonra. Dorin Florea polgármester szerint a Digitális város terv célja megkönnyíteni a kapcsolattartást az önkormányzat, a polgárok és a vállalkozói szféra között, csökkenteni a bürokráciát, ami becslések szerint a városi költségvetés 5 százalékát meghaladó megtakarítást jelent évente, amihez hozzáadódnak a közvetett előnyök. Az elérhetőséget egy speciális kártyával oldanák meg, amely segítségével könnyen hozzáférhetővé válna egy sor szolgáltatás.

„Amint a 112-es sürgősségi ügyeleti rendszer gyakorlatba ültetésénél úttörők voltunk, ez esetben is fontosnak tartom, hogy egy reális, hatékony, a polgárok által is igénybe vehető rendszert implementáljunk Marosvásárhelyen. A megyeszékhely ezáltal fontos célponttá válhat a beruházók számára is” – hangsúlyozta Marosvásárhely polgármestere.

Yoonsik Kim újságírói kérdésre válaszolva elmondta, november végéig elkészítik a megvalósíthatósági tanulmányt, amelyet év végén mutatnak be. A városvezetés által közel négy éve szorgalmazott Digitális város projekt keretében a szakértők különböző közintézmények képviselőivel, egyetemi oktatókkal, kutatókkal tanácskoztak azokról a szolgáltatásokról, amelyek esetében fontos lenne az informatizálás. Dorin Florea hangsúlyozta, a dél-koreai partnerekkel nemcsak a szóban forgó projektben dolgoznak együtt, hanem hosszú távú együttműködés lehetőségét is keresik.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató