K2. Még kimondani is félelmetes. Szinte hihetetlen, hogy ott járhattam, és a közvetlen közeléből, az alaptáborból tekinthettem fel rá. Elégedettséggel töltött el, hogy csodálhattam a világ egyik legmagasabb, legmagasztosabb piramisát. Arcomon éreztem leheletét, hátborzongató tekintetével szemezhettem, megérinthettem. Belekóstolhattam a nemzetközi magashegyi mászás filmekbe illő hangulatába, elfáradtam, de ugyanakkor boldog voltam, mert bár a király távolságtartó, közel engedett magához, s hagyott kebelén megpihenni.
Ám elérkezett túránk fordulópontja. Július 6-ának reggelén elbúcsúztunk az óriástól, bár a szemével még másfél napig követte halkuló lépteinket. Ezen a napon elmondhattuk, hogy már nem távolodtunk, hanem közeledtünk otthonunkhoz, ösvényünk hurka megfordult. S bár utazásunk vége akkor még egy örökkévalóságnyira tűnt, és az elkövetkező napok még sok kalandot és verejtéket tartogattak, a túra végcéljához való közeledés újabb lendülettel ruházott fel.
Búcsú a K2-től
Hátat fordítottunk tehát a K2-nek, balti nevén a Csogorinak (Nagy hegy), más nevén a Dapsangnak, és ugyanazon az ösvényen, amelyen egy nappal korábban felfele igyekeztünk, most lefele indultunk a Godwin-Austen-gleccseren. De ne gondolja senki, hogy a már ismert út unalmasnak tűnt, az óriások földjén minden lépés egy új történet.
Fehér csuklyás penitenteszek közt haladtunk, gleccserasztalokon pihegtünk, kristálytiszta gleccsercsermelyek cirógatták bakancsainkat, csacsogva csobogó csorgókon szöktünk át. A természet laboratóriumának mesebeli díszletében gyönyörködtünk a víz egymásba alakuló halmazállapotain. Micsoda káprázatos bolygó! Még ott is tele van élettel, ahol nem is sejted. Egy órányi meseországi ballagás után ismét elértük a tegnap már felkeresett Broad Peak alaptábort. Tudatosan kapaszkodtunk fel ismét a sátrakhoz, ugyanis tudtuk, hogy jó eséllyel találkozhatunk egy marosvásárhelyi magyar hegymászóval. És valóban úgy is történt. A táborban ismeretlenül is széles mosollyal, és vérbeli erdélyi kedvességgel üdvözölt Csomor László.
Csomor Lászlóval a Broad Peak alatt
Laci rokonszenves volt, örvendett a találkozásnak, különösen nekem, amikor megtudta, hogy segesvári vagyok, és a szintén marosvásárhelyi származású Palinak. Igyekeztünk kifaggatni, s kiderült, hogy ő inkább az alacsonyabb, de annál élvezetesebb mászási élményt nyújtó csúcsokat kedveli, elsősorban a dél-amerikai Kordillerák ormait ostromolja, de a Himalájában és Afrikában is mászott már. Saját bevallása szerint az évből nyolc hónapot a hegyeken tölt, és csak négyet van otthon, Vásárhelyen. Irigylésre méltó életmód! Próbálkozott 8000-essel is, például az Annapurna csúcsát 2025 áprilisában Varga Csabával közösen szándékoztak meghódítani, de mint ahogy arról a sajtóban is beszámoltak, mászásukat meghiúsította a frissen hullott, hatalmas hó. Ezúttal pedig a Karakorum széles hátú hegyóriásán próbálkozott, de a Broad Peak sem adta magát könnyen, hazatérésünk után megtudtuk, hogy a csúcsra nem sikerült feljutnia. No, nem baj, bármilyen frusztráló lehet is egy sikertelen próbálkozás, a rossz érzések elmúlnak, s a jó hír az, hogy a hegy marad, ott lesz jövőre is, megvárja őt is, ezért lesz lehetősége visszatérni. Jobb élve hazajönni, mint örökre ott maradni.
Laci nem egy facebookozós/instagramozós alkat, életét nem a virtuális világban tölti, hanem valóban megéli, s bár lenne mivel, mégsem dicsekszik megvalósításaival, ezért korábban nem is hallottam róla. Ám titkok mégsincsenek, az interneten sikerült kinyomoznom teljesítéseit, amelyek közül némelyik azért is izgalmas, mert első magyarként valósította meg. Íme itt egy csokorra való csúcssikereiből:
2020. február 8. Illiniza (5126/északi csúcs, Andok, Ecuador)
2020. február 14. Cotopaxi (5897 m, Andok, Ecuador)
2021. június 20. Urus (5495 m, Andok, Cordillera Blanca, Peru)
2021. június 21. Ishinca (5534 m, Andok, Cordillera Blanca, Peru)
2021. június 22. Yanapaccha (5460 m, Andok, Cordillera Blanca, Peru)
2021. június 25. Nevada Pisco (5752 m, Andok, Cordillera Blanca, Peru)
2021. június 27. Vallunaraju (5686 m, Andok, Cordillera Blanca, Peru)
2021. augusztus 8. Kazbek (5054 m, Kaukázus, Grúzia)
2022. február 3. Cayambe (5790/5840 m, Andok, Cordillera Oriental, Ecuador)
2022. május 28. Pico Austria (5320 m, Andok, Cordillera Real, Bolívia)
2022. május 29. Tarija (5370 m, Andok, Cordillera Real, Bolívia)
2022. május 29. Puqueno Alpamayo (5370 m, Andok, Cordillera Real, Bolívia)
2022. október 19. Nangkar Tshang (5200 m, Khumbu-Himalája, Nepál)
2022. október 20. Chukhung Ri (5546 /5410/ m, Khumbu-Himalája, Nepál)
2023. január 25. Ritacuba Blanco (5410 m, Andok, Cordillera Oriental, Kolumbia)
2023. február 1. Nevado Del Tolima (5220 m, Cordillera Central, Kolumbia)
2023. július 6. Pico Mateo (5150 m, Andok, Cordillera Blanca, Peru)
2023. július 10. Alpamayo (5947 m, Andok, Cordillera Blanca, Peru)
2023. július 14. Nevado Huarapasca (5420 m, Andok, Cordillera Blanca, Peru)
2024. január 17. Mount Kenya (5199 m, Kirinyaga, Kenya)
2024. február 10. Cerro El Plomo (5424 m, Andok, Chile)
2025. június 2. Nevado Condoriri (5648 /5670/ m, Andok, Cordillera Real, Bolívia)
Csomor Lacival szívesen társalogtunk volna egész nap, de a homokóra a Karakorumban is pereg, közös fotók után indulunk kellett.
A Godwin-Austen-gleccser végéhez közeledve végre megpillanthattuk a Mitre Peak gyámkodása alatt fekvő Concordia tábor tarka sátrait, de a Baltoro-gleccserre való visszatérést a morénahalmok összekuszáltsága keserítette meg. Már azt hittem, hogy a kőbuckák között soha nem érek a sátorhoz, s amikor 12,5 kilométer és 8 óra gyaloglás után végre megérkeztünk táborunkba, hullafáradtan estem be a sátorba. Fizikai kimerültségemet enyhítette, hogy hanyatt fekve élvezhettem a világ egyik legmotiválóbb látványát: a K2 és az Angyal-csúcs mennyekbe emelő panorámáját. Úgy terveztem, hogy csak vacsorázni fogok feltápászkodni, de az élet ismét átírta az elképzelésemet.
Amint ott feküdtem, egyszer csak énekhangokra kaptam fel a fejem. Az egyik sátornál gyülekezni kezdtek a táborban tevékenykedő teherhordók, s mivel ez egy nagy tábor volt, lehettek vagy százan is. Hamarosan elkezdődött egy olyan vallásos szertartás, amihez foghatót korábban csak TV-ben láttam. A rituálé abból állt, hogy hangosan énekeltek, miközben az ének ritmusára jobb, illetve bal kezükkel felváltva erőteljesen csapkodták a mellüket. Megtudtuk, hogy arra a napra esett a muszlimok síita irányzatának egyik legfontosabb ünnepe. Az asúra nevezetű gyásznappal Mohamed próféta unokájának, Huszein imámnak a mártírhalálára emlékeztek. A síiták szerint az imámok Mohamed prófétának és vejének, unokatestvérénel, Alinak a leszármazottai, akik mindennemű hatalom mindenkori legitim birtokosai, mivel hitük szerint az imámok természetfeletti erőt örökítenek át utódaikra. Huszeint a karbalai csatában mészárolták le 680-ban maroknyi csapatával együtt, mivel nem volt hajlandó behódolni a szunniták által támogatott kalifának. A síiták számára Huszein szenvedése és halála az áldozathozatal szimbólumává vált, a jóért a rossz ellenében, az igazságosságért az igazságtalanság és a hazugság ellenében folytatott küzdelemben. A csatára minden évben tíznapos időszakkal emlékeznek, a gyászünnep sorozat az asúra napján tetőzik. Ezen a napon nyilvános felvonulásokat tartanak, vallási összejöveteleket szerveznek, mellkasukat verve imádkoznak, és egyes esetekben önmarcangolást, hátuk önkorbácsolását végzik, véresre verve és kínozva magukat. Ilyen ceremóniákat manapság már Londonban, Párizsban, vagy más jelentős muszlim közösséggel rendelkező nyugat-európai nagyvárosban is lehet látni, na de azért ennek mégis csak egy iszlám országban a helye, és ott, a K2 alatt számomra különös spirituális élményt jelentett. Próbálok ilyenkor bebújni a bőrükbe, azonosulni velük, átérezni áhítatosságukat. Nyilván ez nem igazán sikerül, mivel csak felületesen ismerem az iszlámot, ennek ellenére vallásosságuk, olykor túlfokozottnak tűnő hitbuzgóságuk már sokadjára gondolkodtatott el ezen az úton.
A világ egyik legmotiválóbb látványa a sátramból
Emlékeztetem a kedves olvasót arra, hogy a két legelterjedtebb muszlim irányzat a szunniták és a síiták között az az egyik legradikálisabb különbség az, hogy míg a szunniták úgy vélik, hogy a vezetőt (elöljárót) a közösségnek kell kiválasztania, addig a síiták szerint a vezetés kizárólag a fentebb említett Mohamed vérvonalát illeti meg. Az iszlám világban a síiták és a szunniták viszonylagos békében éltek egymás mellett századokon keresztül, mindennapi kapcsolataikat a kölcsönös tisztelet határozza meg, ám mára egyre inkább ellenségekké válnak. A feszültségek, a konfliktusok, a rivalizálás hátterében azonban elsősorban nem a teológiai különbségek, hanem sokkal inkább a hatalmi harcok, a szélsőséges ideológiák, a geopolitikai érdekek húzódnak. Az asúrát is átszövi a politika.
Teherhordók a gleccseren
Bár nem az utazáson történt, viszont szorosan kötődik Marosvásárhelyhez, ezért útleírásomat ezen a ponton kiegészítem a Csomor Lászlóval történt itthoni találkozásommal. Hazatérésem után ugyanis abban a megtiszteltetésben részesültem, hogy az Edutea Kortalan találkozások sorozatában a Marosvásárhelyi Forgatagon augusztus 30-án abszolút premierben mesélhettem karakorumi kalandjaimról. A vetített képes előadásomon olyan képek is szerepeltek, amely azokat a neves hegymászókat mutatták be, akikkel találkoztunk. Amikor Csomor Laciról beszéltem egyszer csak beszólnak a közönségből, hogy itt van Laci is! Mohón pásztáztam tekintetemmel a nézősereget, és valóban ott guggolt ő is az első sorokban! Egy darabig szóhoz sem tudtam jutni… Az előadás végén fülig érő vigyorral veregettük egymás vállát…
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb
felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt:
Adatvédelmi
tájékoztató
