Még ki sem állt a törvényhozás két kamarája elé kabinetje névsorával az új kormányfő, máris sikerült meggyőznie róla a figyelmes választót, hogy a mellébeszélésnek ugyanolyan mestere, akárcsak több kormányváltozást átélt mélynövésű elődje, aki a jelenlegi állás szerint a legnagyobb ellenzéki párt választási sikerén dolgozik.
Még ki sem állt a törvényhozás két kamarája elé kabinetje névsorával az új kormányfő, máris sikerült meggyőznie róla a figyelmes választót, hogy a mellébeszélésnek ugyanolyan mestere, akárcsak több kormányváltozást átélt mélynövésű elődje, aki a jelenlegi állás szerint a legnagyobb ellenzéki párt választási sikerén dolgozik.
Már a leendő kabinet tagjainak kijelölése sem ment simán, mert két potenciális miniszter a jelölti státusig sem jutott el a korábbi pártütőket és a mindig az erős oldal árnyékába húzódó kisebbségi frakciót is a hatalom bűvkörébe vonzó új kormányoldalon. Még ha a körmönfont jogi paragrafusok világában járatlan lélek jelölt volna miniszternek olyan személyt, akit egyelőre jogerős bírói ítélet tilt mindenféle közszerepléstől, akkor is meg lehetne kérdőjelezni a delikvens mögött álló tanácsadók rátermettségét. A sajtó nyilván azonnal lecsapott a magas labdára, percek alatt világgá kürtölte az illető jelölt összeférhetetlenségét, és a tanügyek intézésére kiszemelt jelölt botrányok tarkította előélete is hamar előkerült az emlékezetekből, mint ahogy nem kétséges az sem, hogy más személyiségekről is hallunk még hasonlókat.
A két miniszterjelölt így már a bizalmi szavazás előtt megbukott, helyüket mások vették át a kormánylistán. A bakit a még kijelölt kormányfő még a saját hasznára is próbálta fordítani, mondván, hogy lám-lám, ő mennyire figyelmes a sajtó jelzéseire. A jópofizás helyett inkább arról kellett volna beszéljen, hogy kinek a nyomására jelölt miniszteri székre a tisztséggel összeférhetetlen vagy vitatható előéletű embereket. Mert ha valaki jogászként magától követ el ilyen hibát, az jobb helyeken egészen nyitottan föláll, veszi a kalapját, ha hord olyat, és távozik. De Balkániában, ahol a jelek szerint a pártütők és napraforgó természetű egyéb kisebbségi politikusok jelentik az állandó kormányerőt, fölösleges ennyi tartást elvárni a magukat államférfinak képzelő, nagyzásukban egész szórakoztató közszereplőktől.
