2012 nyara nem ment vissza a szomszédos időkbe ötletekért, nem plagizált tavalyi, tavalyelőtti júliusokat, augusztusokat, úgy hörpintette fel a patakok, folyók vizét, úgy égette, sütögette a kertek, mezők termését, mint felidézhető elődei közül senki más.
A múlt héten még a végtelenség illúziójával kábított, pár napja viszont egyre jobban érzékeljük fogyatkozását. 2012 nyara nem ment vissza a szomszédos időkbe ötletekért, nem plagizált tavalyi, tavalyelőtti júliusokat, augusztusokat, úgy hörpintette fel a patakok, folyók vizét, úgy égette, sütögette a kertek, mezők termését, mint felidézhető elődei közül senki más. Most pedig hirtelen, mesébe illő gyorsasággal elszelel, vagy legalábbis azt a látszatot kelti borzongató reggeleivel, alkonyataival, a legnagyobb hőségben – valószínűleg éppen a hőség miatt – már előtünedezett levélsárgáival, a sáromberki gólyafészkek némaságával. Szóval ennyi volt – sóhajthatjuk megkönnyebbülten vagy sajnálkozva – én ez utóbbi táborba tartozom –, és ezen a bizonyosságon már az sem változtat, ha újra ránk tör, és árnyékvadászatra űz a kánikula. De ha egyeseket mégis megtéveszthet, az iskoláskorú gyerekek szüleit biztosan nem veri át a – netán – visszatérő strandidő. Ők érzékelik leginkább, hogy a nyár minden további megmutatkozása puszta délibáb, és már-már hallani a – tavalyi miniszteri rendelet értelmében előrehozott – csengőszót. Ez – illetve a szokásos időpontnál egy héttel későbbi tanévzárás – volt az ára a téli és tavaszi szünidő meghosszabbításának, amely az egykori tárcavezető szerint a diákok komfortérzetének növelése, a – hideg évszakban gyakoribb – hiányzások csökkentése, illetve a költségtakarékosság szempontjából is fontos lépésnek számított. Nincs mit tenni, törleszteni kell az ajándékba kapott szabadidőt, még akkor is, ha úgy érezzük, túlságosan megvámolták a nyarat. Elvégre széles ez unióban sehol sem vakációznak annyit nyáron a gyerekek, mint a mieink, mi több, vannak országok, ahol mindössze hat hét jár pihenésre – nyugtázhatnánk. A különbség mindössze annyi, hogy más – jobb – helyeken bizonyára fejlettebb időérzékkel rendelkeznek a tanítás ügyének illetékesei, és mindent megtesznek azért, hogy egy-két héttel becsengetés előtt minden a helyén legyen. Nem mondom, mifelénk is érzékelhető egyfajta igyekezet, hiszen javában zajlanak az iskolakezdés előtti állapotokat felmérő látogatások a tanintézetekben, és még az előkészítő osztályok pedagógusait is ripsz-ropsz kiképezik egy hét alatt. De néhol még építőtelepként szunnyadnak, vagy az elmulasztott javítások miatt életveszélyesek az oktatás színterei. Az pedig már nem is meglepő, hogy a – tavaly is három hetet csúszott – tej- és kifliprogramról sem igen hallani. Talán később, ha a csengőszóra mindenki felébred.
