Norvégia (2.)

Túladagolt boldogság

Nagy napra virradunk. Ha minden jól megy, évtizedes álmom válhat valóra. Többórás gyalogtúrára indulunk, hogy feljussunk a világ egyik legszebb kilátóhelyére, a Preikestolenra, azaz a 600 méterrel a Lysefjord fölé magasodó Prédikálószékre. Egy ideig autóval megyünk, de az igazi kaland a már kora reggel zsúfolásig tömött parkolónál kezdődik. A világhírű turistalátványosságra nagyon sokan kíváncsiak. Emberáradattal araszolunk a nepáli serpák által kiépített kőlépcsőkön. Vannak lankásabb szakaszok is, de többnyire meredek hullámvölgyeken kapaszkodunk meg-megpihenve, magunkba szíva a hamisítatlan norvég tájat. A kirándulók között vannak tapasztalt hegymászók, laikusok, idősek, fiatalok, de még édesapjuk hátizsákjából kikandikáló kisbabák is. Mintha az egész világ elindult volna, nincs az a kontinens, amely ne képviseltetné magát. Ez erőt ad, és csak sodródunk a tömeggel. Csillával komótosabban mászunk, Zsombi és Zengő már magasan szárnyalnak a cél felé. Már csak egy óra járás, már csak fél, megszaporázzuk lépteinket, feljutunk a fjord fölé magasodó hegyek fennsíkjára. A távolban tó vize kéklik, vízesés morajlik, hófehér felhőket lehelnek a bujazöld völgyek, s a következő kanyarban, valahol nagyon mélyen előbukkan a fjord tükre. Felejthetetlen látvány. 40 kilométernyi keskeny tengeröböl felett sétálunk, amelyet helyenként 1000 méternél is magasabb, függőleges sziklafalak védenek a világ zajától.

Kristálytiszta vizében visszatükröződnek a felhők. Látva a halványrózsaszín elszíneződésű sziklákat, megértjük, hogy miért nevezik fény fjordjának. Lenézzünk, ne nézzünk? Ez itt a kérdés. Ez már a mennyország? Igen, de csak néhány lépésre van a pokoltól. A kettő között keskeny az út, akár a krisztusi. 600 méteres vertikális szakadék szélén vezet az ösvény, egyetlen rossz mozdulat, erős széllökés, félresikerült pajkos szökdécselés vagy megtántorodás, és máris zuhanhatunk a semmibe, a biztos megsemmisülésbe. De a meredély pereme nem rémiszt, sokkal inkább csábít, és továbblépésre sarkall. Ott van, már látom a Prédikálószék kiálló ormát, és mágnesként vonz, szinte szaladok, pedig tudom, ezen a helyen nem érdemes kapkodni. Emberek százai állnak a 600 négyzetméternyi lapos területen, vannak, akik a biztonságos közepet választják, de jaj, egyszer csak megpillantom a lelkesen integető családomat, amely csak lépésnyire van a szegélytől. Nyilván azt szeretnék, hogy fényképezzem őket, de csak félve merek feléjük sandítani, mert olyan érzésem támad, mintha a kivégzésüket kellene végignéznem. Azért mégiscsak megemberelem magam, és lövök néhány megismételhetetlen képet. Mindeközben a legbátrabbak kilógatják lábukat a mélybe, és olyan hajmeresztő mutatványokkal hetvenkednek, hogy még a nézésétől is hányingerem van. Ó, mennyit álmodoztam erről a helyről, a kilátók kilátójáról! Az, hogy ott lehetek, olyan végtelen boldogsággal tölt el, hogy szinte nem is hiszek az érzékeimnek, tán csak álmodom? Mintha csak a világ tetejéről tekintenék alá. Félórás sort állunk ki néhány látványos sztárfotóért, kimerészkedünk mindannyian a szikla szélére, arra a pontra, ahonnan a legszebb rálátás nyílik a fjord teljes hosszára, és megkérjük a hátunk mögött várakozót, hogy örökítse meg a pillanatot. A Szószék-sziklán a hagyományos fotópóz olyan, mint amikor a tiszteletes áldásra emeli kezét a szószékről, ezért mi is magasba tartjuk karjainkat, úgy integetünk. Ez azonban csak gyarló és öntelt emberi fennhéjázás, hiszen a pulpitusról valójában nem mi áldunk, hanem mi vagyunk azok, akik áldva és ideig-óráig megtűrve vagyunk. Ezért hát maradunk még egy darabig, hogy magunkba szívjuk Isten mérhetetlen szeretetét és hatalmát, a teremtett világnak ezt az utánozhatatlan ékét. A Szószék-sziklát a jégkorszak formálta, gigantikus gleccserek metszették szabályos négyszögletűre. Eljön az idő, amikor egy jókora repedés mentén leszakad, és elképesztő robajjal fog a tengerbe omlani. Egykor még a legkeményebb sziklák is guruló kövekké válnak, de akkor mi is már csak guruló lelkek leszünk. 

Kalandjainknak azonban még koránt sincs vége. Két könnyebb napunk következik. Az egyiken meglátogatjuk Stavangert, amely valaha a világ szardínia-fővárosa volt. Számtalan konzervgyára működött a múltban, de a túlhalászás lecsökkentette a halállományt. Halak helyett azonban kaptak a norvégok valami sokkal, de sokkal jövedelmezőbbet. Az Északi-tenger kiapadhatatlannak tűnő földgáz- és kőolajlelőhelyei olyan kincsek, amelyek elképzelhetetlen mennyiségű hasznot termelnek. A fekete arany a világ leggazdagabb országai közé emelte Norvégiát. Ezért hát nem csoda, hogy a város két legérdekesebb múzeumának egyike a kőolaj kiaknázásáról, a másik a konzervgyártásról szól. Mi is ezeket vesszük célba, s közben felfedezzük a patinás óváros utcácskáit, fából készült színes és fehér épületeit, az ódon dómot, és persze a város lüktető szívét, a kikötőt. A központban tucatnyi szivárványszínű zászló virít kihívóan, a szomorú az, hogy mindeközben alig látni a norvégot. Hát, ha én ilyen sokszínű zászló volnék, akkor bizony sohasem lobognék, hanem a kósza (észak)nyugati szélnek haragosa volnék. Ennek ellenére a Lysefjord bejáratát uraló Stavanger rendkívül bájos, jelentős turisztikai központ, több ezer személyes óceánjárók ontják naponta a világ minden részéből érkező látogatókat.

A másik könnyebb napunkon utazunk. Miután megcsodáljuk a tengerpart hullámlovasait, megkerüljük a Lysefjordot délről. A rendkívüli domborzati körülmények kivételesen szép tájakat tárnak elénk, a Norvégiában szokatlanul napos időjárás pedig még szebb színben tálalja az amúgy is különlegeset. Dirdalban a fjord partján piknikezünk, s csak magunk vagyunk az érintetlen, nyers természetben. A közelben egy túraösvény indul a fjord fölé magasodó hegyoromra, és elképzelem, hogy milyen végtelen számú túralehetőséggel van megáldva az északi ország. Ha ott élnék, talán sosem kívánkoznék máshová. Van azonban a rengeteg kirándulóhely között néhány kivételesen különleges és lenyűgöző. Nos, egy ilyen vonzott minket is a régióba. 

Ismét nagy napra virradunk. Ma nem más, mint Norvégia egyik emblematikus helye, a Kjeragbolten a célpontunk. A két sziklafal közé beszorult 5 köbméteres ovális kő az ország egyik legismertebb idegenforgalmi természeti látványossága. A méretes kő több mint 1000 méteres magasságban akadt fel a fjordot övező Kjerag-hegységben, ezért a rossz hír az, hogy egy meglehetősen igénybevevő, többórás gyalogtúrával lehet csak elérni, a jó hír viszont az, hogy éppen ezért kevesebben látogatják, mint az egy fokkal könnyebben elérhető Szószék-sziklát, ennek ellenére a túra megfelelő elszántsággal teljesíthető. 

(Folytatjuk)