Legutóbb a férfiak nemzetközi napjára vezette a virtuális tollat az éppen aktuális naptár, ma pedig a november 25-re eső, nők elleni erőszak megelőzésének világnapja lesz a téma. Egyrészt a nemek közötti béke és esélyegyenlőség jegyében, másrészt, mert mindkét világnap olyan problémákra kívánja felhívni a figyelmet, amelyeket a Föld legnagyobb részén mindmáig teljesen figyelmen kívül hagynak, és az úgynevezett civilizált világban is kétségbeejtő arányban söpörnek a szőnyeg alá. Elsősorban maguk az áldozatok.
Amint azt a november 19-re, a férfiak nemzetközi napjára írt vezércikkben említettük, az a nap azért is fontos, mert olyan tematikákat és problémákat emel be/vissza a köztudatba, mint a férfiak által elkövetett öngyilkosságoknak, erőszakos cselekedeteknek és az ezekből származó haláleseteknek jóval magasabb aránya, a statisztikákon alapuló adat, miszerint a férfiak átlagosan 5-6 évvel kevesebbet élnek, mint a nők, valamint azok az – elsősorban jogi természetű – nehézségek, amelyekkel azon, egyedülálló apák néznek szembe, akik tevékenyebben kívánnak részt vállalni a gyermekeik életében.
Mindezen tematikák kiemelkedően fontosak, ugyanakkor az valószínűleg nem is kérdés, hogy a kétségtelenül a férfiakkal szemben is létező, működő abúzus és családon belüli erőszak elszenvedői jóval nagyobb arányban a női nemhez tartoznak. Ez, amióta világ a világ, így volt, és így van mai is, elég ha csak több, számunkra idegen vallásrendszeren alapuló ideológia szerint működő országnak a nőket érintő, személyi jogokkal kapcsolatos kultúrájára tekintünk, amely a középkori állapotokhoz még mindig jóval közelebb áll, mint a huszonegyedik század e tematikával kapcsolatos téziseihez.
De nem muszáj a szomszédba mennünk a „jó” példát keresve, hiszen tájainkon (is) katasztrofálisként jellemezhető a helyzet, ha a nők ellen elkövetett erőszakos cselekedetek – a családon belüli erőszak számos formáján keresztül a gyilkosságig – előfordulásának számadatait nézzük. Csak az idén, eddig több mint ötven esetben a női áldozatot a volt vagy jelenlegi partnere gyilkolta meg. És ne feledjük, az el nem tussolható gyilkosságokat leszámítva ez még csak az az információ, amely eljut a közvéleményhez, miközben az esetek jó nyolcvan százalékát (ha nem többet) titokban tartja maga az áldozat. Nincs kultúrája a segítségkérésnek, van viszont a nők elleni erőszak társadalmi szentesítésének, elbagatellizálásának, elviccelésének. És ez nem csak az egyszerűbb társadalmi rétegek sajátja, az értelmiségi körökben is előfordul – emlékezzünk csak egy nagyon kedves marosvásárhelyi ismerősünkre, akit pár évvel ezelőtt gyilkolt meg az a gané, akiben ő megbízott. És aki azelőtt sokak szeme láttára vert agyba-főbe egy másik nőt az utcán.
A gond az, amint ezt korábban is megírtam, hogy sokan nem ismerik fel a bántalmazó által alkalmazott technikákat és mintákat, a narcisztikus személyiségzavar sajátosságait, a gázlángozástól a lassú, de folyamatos elidegenítésig, és már önmaguk sem hiszik el, hogy jobbat érdemelnek, egy idő után pedig természetesnek veszik azokat az élethelyzeteket, amelyeket egy épeszű, önmagát minimálisan is becsülő embernek sem szabadna elfogadnia. De nem kell narcisztikus pszichopatának lennie senkinek ahhoz, hogy odavágjon az asszonynak, ha olyan körülmények közt nőtt fel, ha ezeket a mintákat látta azoktól, akik ugyancsak ezt tartották természetesnek. Erről (is) szól a világnap: hogy tudatosítsa az áldozatokban is azt, hogy semmilyen erőszak alkalmazása nem elfogadott. Tudjuk, ennek megvalósulása utópia. De azért ide illesztem a családon belüli erőszak áldozatai számára fenntartott, ingyenesen hívható zöldszámot: 0800 500 333. Ha Önnek vagy egy ismerősének segítségre van szüksége, ne tétovázzon, azonnal hívja! Mert elárulok egy egyszerű titkot, amelynek maguk az áldozatok sem hajlandóak annak kétségbevonhatatlan igazságtartalmát elfogadni, helyette inkább kimagyarázó, áldozathibáztató állapotokba menekülnek.
Ám az igazság ez: ami egyszer rosszá vált, SOHA NEM LESZ JOBB! Ne várjanak arra, hogy a másik majd megváltozik, megjavul, megbán, soha nem tesz még egyszer ilyet. Nem fog megváltozni, nem fog megjavulni, és hamarosan újra azt teszi. És az még rosszabb lesz, mint az előző. Menekülni kell, ameddig lehet. Mert amikor lendül az ököl, fojtásra szorul a kéz, előkerül a kés vagy a balta, már túl késő lesz.
