Népművészkedés, kézműveskedés szabadidőben

A női kézügyességet, kreativitást dicséri az a kiállítás, amely vasárnap délben nyílt meg a Bolyai téri unitárius egyházközség Dersi János-termében. A kiállított tárgyakban az a közös, hogy kézzel készültek, különböző anyagokból, változatos technikával. Szalmából font, nemezelt tárgyak, varrottasok, úrihímzéssel varrt kézimunkák, festmények, ékszerek, magyar díszruhák – sorolhatjuk, mi minden kerül ki ma is a hölgyek kezéből. 

 

Népművészkedés és kézműveskedés szabadidőben – fogalmazta meg a kiállítás lényegét Zsembrovszky Márta, hozzátéve, hogy a kiállított tárgyak alkotóik pihenését, kikapcsolódását szolgálták, s mégis megéri, hogy többen megnézzék, mint a szűk családi és baráti kör.

– Itt mindnyájan azt valljuk, hogy az igazi élvezet és pihenés az, ha tévénézés közben vagy ahelyett alkothatunk. Én főként ruhát varrni és hímezni szeretek, ezért néhány olyan ruhaneműt állítottam ki, amit magam készítettem és rendszeresen viselek is. „Bevallom, örülök, ha megkérdezik, s én elmondhatom, hogy amit láthatnak rajtam, az magyar népi hímzés” – mondta a magyarországi születésű, Amerikát megjárt asszony, aki hat éve „Erdélybe tette át a főhadiszállását”. Nyitóbeszédében arról is beszámolt, hogy miképpen lett tudatos magyarrá. Míg Magyarországon ez természetes volt, Amerikában döbbent rá, hogy amikor idegenes hangsúlyával megszólalt, és elmondta, hogy magyar, hazája nagykövetének érezte magát. Hazáját képviselve versekkel, énekekkel próbálta a magyar nyelv sajátos hangzásvilágát népszerűsíteni. A vállalt felelősség vezette el a kézimunkázáshoz, és magyar motívumok hímzésével, eredeti magyar ruhák elkészítésével, bemutatásával és viselésével tett eleget a vállalt feladatnak. Ezekből a ruhákból mutat be néhányat a kiállításon is. 

A sokoldalú alkotóként ismert marosvásárhelyi Suba Piroska a magyar díszruha történetét ismertette. Az eredetüket áttekintve elmondta, hogy „a selyemből, bársonyból, selyemdamasztból vagy bársonybrokátból készült, arannyal, ezüsttel, hímzett csipkével, igazgyönggyel díszített ünnepi öltözékek óriási értéket képviseltek, egy-egy darabért néha egész birtokokat adtak cserébe. Érthető, hogy tulajdonosaik gondos listát készítettek drága ruhadarabjaikról, ...s végrendeletbe foglalták, melyik öltözék kié legyen. Egy-egy különösen értékes darab nemzedékről nemzedékre szállt a nemesi családokban, s ha valami baj érte, épen maradt részeit új ruhájukba építették bele a család hölgytagjai”.

A reformkortól a magyar díszruha a nemzeti öntudat kifejezőjévé vált. „Én bizony viseletemet soha német módiért fel nem bontom” – írta 1832 decemberében naplójába Széchenyi István, aki Nyugatot megjárt világfiként kezdetben furcsán nézett magyar ruhát hordó ismerősére. 

A hazaszeretet mellett a díszmagyar ruha az önkényuralommal való szembeszállást is jelentette, s Ferenc József megkoronázása idején vált hivatalos viseletté... 

1989 után Marosvásárhelyen is készítettünk jó pár díszmagyar ruhát, ünnepek, bálok alkalmával fel is vesszük ezeket. Ma már nem nehéz selymekből varrjuk, és nem drágakövekkel díszítjük, de igyekszünk felidézni a régi idők hagyományait, a jelenkor ízléséhez igazítva. Talán ennek tulajdonítható, hogy ünnepek alkalmával néha a tizen- és huszonévesek is felveszik az új vagy a dédszülőktől örökölt díszmagyar ruhát, és szépségükkel elkápráztatnak bennünket – mondta Suba Piroska, s szavait egy kis divatbemutatóval is igazolta. A ruhákat kiemelő ékszerek Kiss Katalin műhelyéből kerültek ki – tájékoztatott az eseményről Nagy Gizella, a kiállítás házigazdája.