2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Rekord-gabonatermés várható

A június 30-án összesített 2020–2021-es kereskedelmi év adatainak összesítéséből kiderült, hogy Románia az Európai Unió második legnagyobb gabonaexportőre lett, ezen belül az első a búzakivitelben: a hivatalos adatok szerint az idén 3,17 millió tonna búzára, 1,96 millió tonna kukoricára és 1,06 millió tonna árpára számítanak. A megyénkben termett gabona is eléri az országos átlagot. 


Fotó: Nagy Tibor (archív)



Jude Silvia, a megyei mezőgazdasági igazgatóság szakreferense szerint megyénkben hektáronként 5-6 tonna búza, 7-8 tonna árpa termett. Az árpa betakarítását már befejezték, a búza aratása viszont alig két hete kezdődött el a Mezőségen. Az előző évhez viszonyítva két héttel megkéstek az aratással, elsősorban az esős időjárás miatt. Több helyen nem lehetett megközelíteni a parcellákat, ugyanakkor a termesztők arra vártak, hogy a búzaszem érje el a megfelelő nedvességi arányt, hogy kevesebbet kelljen szárítani. Így is az elvártnál 1-2%-kal nedvesebb magokat gyűjtenek be, a szárítással pedig némiképpen megnőhet az új termés ára. 

Az említettektől eltekintve, a gabonaexportot illetően – az előző évekhez viszonyítva – remekül állunk. A hazai szükségletet biztosítja Románia, az ország az EU-kivitelének a 15,5%-át fedi le, mintegy 6,2 millió tonnával. Ennél többet, 11,3 millió tonnát (28%) Franciország exportál. A rangsorolásban Romániát Németország követi 5,8 millió tonnával (14,5%), Lengyelország 3,5 m. tonnával (8,7%) és Litvánia  3,4 m. tonnával (8,5%). 

Az országos mezőgazdasági vezérigazgatóság előrejelzései szerint az idén 27 millió tonna gabonatermésre lehet számítani, ami 33%-kal több, mint tavaly, akkor a huzamosabb szárazság miatt kevesebb gabonát exportáltak. A gabonaexportban várhatóan az idén a negyedik helyen lesz az                       ország Franciország (65 m. tonna), Németország  (44 m. tonna) és Lengyelország (29 m. tonna) után. Az EU gabonaexportjának célországai Jordánia, Egyiptom, Szaúd-Arábia és Líbia. 

Románia EU-búzapiaci kvótája 12,4%, tavaly ez az arány 15%-volt. Így is sikerült az élvonalban maradni. 

Az Ameropa és a CHS gabonaforgalmazó cégeken keresztül nemrég Egyiptom 180.000 tonna kenyérbúzát vásárolt Romániától. A CHS 60.000 tonnára kötött szerződést, tonnánként 231,88 dollárt fizettek a különböző adókkal együtt, amihez hozzájárul a tonnánkénti 35 dolláros vasúti szállítási költség. Az Ameropa 231,88, illetve 266,88 dollárban adta el a búza tonnáját, és tonnánként 30,31 dolláros szállítási díjban állapodott meg a CFR-vel. Az árut szeptember 11. és 20. között szállítják le. 

Az árpa kivitelében Románia a harmadik helyen áll az EU-ban, 1,06 millió tonnával, Franciország 3,09 milliót, Németország 1,4 millió tonnát exportál.

Nemcsak a szalmásgabona terén állunk jól, hanem jóval a becsült fölötti kukoricatermésre is lehet számítani. A statisztikai adatok szerint Románia az EU legnagyobb kukoricaexportőre, 1,96 millió tonnával, azaz a kivitelre szánt kukoricamennyiség több mint 70%-át biztosítja. Májusig az exportőrök 323 millió euró bevételre tettek szert, kevesebbre ugyan, mint tavaly, annak ellenére, hogy a törökbúza ára nyolc éve nem volt ilyen magas. 

Szakértők szerint a jó termés és az exportlehetőség miatt az idén nem kell arra számítanunk, hogy megdrágítják a kenyeret az alapanyag miatt, de ez nem zárja ki, hogy egyéb költségek, illetve korábbi veszteségek fedezésére nem lesz ármódosítás. 


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató