Nagy fene ködben
2011-11-22 17:08:45
- Bölöni Domokos
Az ember, aki felült, a másik, aki felkelt, a harmadik, aki kipróbálta a hidat, a negyedik, aki... Szóval, aki feltámadott a halálból, s kipattant a koporsóból, illetve az, akinek elesett negyvennégyben, aztán kenyeres, aki hajnalok hajnalán szekerezett le a völgybe, meg az árvalányhaj bokrétás kalapos, aki elől a Marosba menekültek a mérges juhászkutyák...
Az ember, aki felült, a másik, aki felkelt, a harmadik, aki kipróbálta a hidat, a negyedik, aki... Szóval, aki feltámadott a halálból, s kipattant a koporsóból, illetve az, akinek elesett negyvennégyben, aztán kenyeres, aki hajnalok hajnalán szekerezett le a völgybe, meg az árvalányhaj bokrétás kalapos, aki elől a Marosba menekültek a mérges juhászkutyák... Úgy jönnek elő, mint a rossz emlék a ködből. Közben szól a telefon, felszállt a gép Düsseldorfból, de nem tudni, hol talál magának teret, egész Európát ellepte a nagy tejfehér paplan.
Nagy fene köd ül Csíkon, Háromszéken, Brassón, Marosvásárhelyen is, és mindenütt. Körém telepednek, a lámpa világánál egy-egy gondolat erejéig fölvillan arcuk. Mindegyik mintha ugyanaz. Aztán mintha mégse.
Az ember, aki hirtelen felül a koporsóban, mikor éjfélkor a virrasztók bemennek hozzá, hogy távozás előtt még elmormoljanak egy imát. Kicsiminya Józsi lenne, kókadó bajusza megrebben, mint felriadó madár szárnya. Az istenfélő nép hirtelen azt hallja, amit pénteki böjtös koszt után minden gyarló test kibocsát, ha nem is ilyen kirobbanó formában -, s utána Kicsiminya Józsi megkönnyebbülten sóhajt. - Na, kijött, hála Istennek! Már azt hittem, belé vagyok halva...
Kár volt a koporsóért, utána sokáig nem is volt halott, s amikor Gyorgya Vaszi nagy nehezen kilehelte a lelkét, hiába próbálták elsózni, a "fuszulykás láda" nem kellett senkinek. Ha megvan még a csűr s benne a csűrfia, ott lesz valahol az a koporsó is, a szalmatörek alatt, belétojnak a tyúkok. Vagy mit is beszélek, hiszen már a házak is összedőltek azóta...
Aztán a kocsis a vendégségben. Lakodalmi szekeres, ezeket nem ültetik a főasztalhoz, konyhaközelben maradnak, mórikálnak, miegymás, kurizálnak a szakácsnéknak. Csak egyvalaki búsul, de kitartóan: hosszú bajsza belelóg a tyúklevesbe. Mi baja lehet annak a szép, deli embernek? - találgatják a menyecskék. Jaj, hát annak nagy a bánata. Annak az a nagy bánata, hogy nincsen neki felesége.
Hát nem is volt felesége? Már hogyne lett volna, volt bizony. S hát mi lett vele? Elesett. El-é? El biza. Negyvennégyben. Ó, szegény ember, vigyünk neki egy kis pálinkát, nincsen felesége. Még egy kis dagadót a káposztához, nincsen felesége. Hát még egy kancsó bort, a jobbikból, hiszen elesett a felesége. Ölelik-csókolják, váltig vigasztalják.
Ez mintha Nagyozsváth volna, Gyuri. Eszik-iszik bánatában, a világért sem árulná el, mi lett a feleségével. Csak mikor indulnának haza; viszik magukkal a szépséges menyasszonyt. Hallá-é, jóember, mostmá' megmondhassa! Nagyozsváth unottan, fél szájjal, de jól hallhatóan: - Hát biza elesett az asszon. Negyvennégybee'. De aztán fel is kelt! Nem lett annak az ég világán semmi baja.
A lovak közé cserdít a szíjkorbáccsal, mert
különben leforrázódik.
Budapesten sem szállhat le, a Ferihegyit is köd borítja.
A kenyeres, ez pedig mintha Csesszed Jani volna, elhatározza, hogy elsőnek próbálja ki a vadonatúj hidat. Vasárnap lesz egyébként az avatása, várják a börtönviselt püspököt, hogy titokban fölszentelje, megáldja. A kommunisták a legbabonásabbak a világon.
Trikolór szalagot is, papi áldást is. Zászlós vonulást, a malomtól az állomáson át, a községházáig.
De ő mindenkit megelőz, fogadkozott. S fogadtak is a komákkal. Hol, hol, a Cinoné bárjában. Ha megnyeri, karácsonyig fizetik az italát. Ha veszt, oda a napi kenyérrakomány ára. Hajnali ötkor már ott várakozott a pékség előtt. Mikor sípol a hat negyvenes, ő már túl lesz a strekken.
Amíg kisül, előresiet, és elhárítja a hídról a
forgalomtiltó akadályokat. Közben szaporán kortyolgat futuckós lapos üvegéből. Aztán fel a szekérre, és neki a hídnak. Nehezen virrad, a hajnali pára mindent ellepett. Bevág a lovak közé - Vágtatva avatom föl! - kiáltja. Üvölti!
Az új fahíd kísértetiesen dübörög a patkók s a kerekek alatt, a lovak megriadnak, vad vágtába csapnak. No, Csesszed Jani!, előrebukik, a lovak s az első kerekek közé zuhan, úgy vonszolják a porban a vasúti átjáróig, annak emelkedőjén már nincs egy szem köd sem, megtorpannak, tisztán látszik, amint érkezik a hat negyvenes. Fütyül hosszan - de Csesszed Jani azt már meg nem hallja.
A bukaresti reptér sem fogad. Nemcsak a köd miatt, a pálya is jeges.
Az árvalányhaj bokrétás kalapos, az ejsze én voltam. Lejárt a műsor, az volt a kibúcsúzkodásom, mondták is váltig: itt hágy a Taníttó úr, vége a kultúrának, megemlegetjük mi még Bokor Sándort!... Aztán szállóige lett belőle Csokoládon: bérukkolt Bokor Sanyi, s a kultúrának annyi.
Hát eljöttem. De akkor csak annyira, hogy a kicsi kultúrpajta hátsó fertályának lépcsőin (azt hítták öltözőnek) leereszkedtem vizelni, s mikor mennék vissza, hát nincs hová. Valaki elvitte a házakat, utcástól. Özönlött köd, mint a magyarok Vereckénél. A sikertől is kapatosan, hiszen magam írtam, rendeztem a színdarabot, s a főszerepét is én játszottam, kábán bolyongtam, bójásztam a vidéken, hogy végül a majornál kötöttem ki, csizmásan, fekete priccsesben, lobogó ujjú fehér ingben, pitykés kék mellénylajbiban, fejemen az árvalányhajas kalappal. Kétméteres somfabottal. Úgy iszkiriltek nyűszítve a csobánkutyák, hogy azt hittem, farkas támad hátulról. Mind bé a patakba!
Hát még milyen képet vágott a szerencsétlen juhász. Hányta-vetette szegény sűrűn a keresztet.
De aztán felcihelődött, s visszavezetett a bálba. Észre sem vették, hogy elvesztődtem, úgy mulattak a legényeim s a leányaim, mintha ők vonulnának be katonának, nem Bokor Sanyi!
No, megint csörög. Fogadta őket a vidrátszegi reptér. De nem jönnek még haza, aj, dehogy. Velük van egy kolozsvári ügyfél, azt előbb még haza kell fuvarozni. Ja, hát Kolozsvár közel van. De ebben a nagy fene ködben! Orráig nem lát az ember, nemhogy autóba üljön!
Éjféli egy előtt semmi esetre sem jönnek haza. Ha egyáltalán...
Ó, Jézusom.
Imádkozok egy sort, aztán csak ködlődöm tovább...
