2024. december 22., Sunday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Csütörtöki kimenő

„Rengeteg munka vár rám.” „Nem érek rá, sok a munkám.” „Annyi a munka, hogy ki sem látszom belőle”... ilyen és ehhez hasonló szövegek naponta elhangzanak, ha az ember el akarja kerülni a kellemetlenebb dolgokat, konfliktusos helyzeteket (bár ezek a kijelentések már maguk is konfliktuskeltők/képzők önmagukban véve, ha annak, akinek szánjuk, hajlamos a sértődésre). Állítjuk, ha ki akarunk bújni olyan feladatok elől, amelyeket amúgy sem szívesen végeznénk el. Jó kifogások, sokszor talán érnek is valamit. Dolog pedig van elég. Munkamániásnak sosem elég.

Munka van. Munkanélküliség is ebben a felfordult világhelyzetben. Korábban – 1948–1989 között – nálunk ismeretlen volt, csupán egy érdektelen külföldi újsághír volt a munkanélküliség. A szocializmus mindenkinek hozott egy-egy jó kis munkahelyet. Akár volt dolog, akár nem. A munkahely által mindenkit meg lehetett fegyelmezni, szemmel és kordában tartani, ellenőrizni, megfélemlíteni rosszabb munkahellyel, szarabb munkakörülményekkel, kihelyezve, áthelyezve, visszaminősítve, elítélve, kényszermunkára küldve. Vagy másik irányba indulva ravaszul munkát kerülni, amíg kiemelnek, élmunkássá leszel, kisfőnök, fizetésed emelkedik, megemelve felfelé buktatnak, ajnároznak, munkátlan főmunkatárs leszel. Demagógiai tanfolyamokra küldve vezetővé képeznek, aztán törekedve, könyökölve főnökké avanzsálsz; lefelé rugdalni, fölfelé nyalni, a határ a csillagos ég. Vagy a többcsillagos generalisszimusz. Ki meddig bírta cérnával. Meddig bírták vetélytársai.

Ma alig más a helyzet. Legfennebb rafináltabban leplezetlen.

Van tehát pluszmunka, feketemunka, élmunka, félmunka, robot, szellemi munka, fizikai munka, csapatmunka és Munkács, munkásosztály, Munkaérdemrend, kézimunka, lábmunka, munkatábor, háttérmunka (vö. fúrás), aljamunka, rohammunka, közmunka, munkaruha, fércmunka, munkapad/ gályapad, munkaverseny (kisfiam egykor az óvodában azt énekelte társaival együtt, akik szétszóródtak a munka világában: indulj, munkaverseny), munkakutya, munkagép, gépies munka, népies, munkakedv és ellentéte, a munkaundor, munkaidő, részmunkaidő, rézmegmunkálás, munkaszünet, május 1., munkaebéd, postamunka (szombaton és vasárnap nem működik a lapkihordás), munkakapcsolat, munkatárs, rendes munka, munkarend, munkacsend, munkazaj, munkafegyelem... szabad asszociációim végére érve – bár látszólag öncélú, de utólag visszaolvasva szorul beléjük némi logika („őrült beszéd, de van benne rendszer”, Hamlet – Arany János magyarításában) hirtelen beugrott a mostan fölöttébb időszerű TÁVMUNKA, külföldiül a home office. (Nagy-Britanniában a belügyminisztérium neve.)

Gyermeknevelés szempontjából, szülői felügyelet gyakorlása céljából, a távoktatás ellenőrzésére kitűnő. Gyermekeinkkel a kapcsolat egyre bensőségesebb, életesebb, szorosabb lesz. (A nagyobbak egyenesen azt kívánják, menj, anyu, apu, munkába!) A munkafegyelem szempontjából romboló hatású. Ui. felállsz, kisétálsz, kevés értekezlet; vizet/bort iszol, kis- és nagydolgozol, eszel, mással beszélsz – senki nem szól rád. Sokszor kávézhatsz, mindenféle szüneteket iktathatsz be indoklás nélkül. Senki nem liheg a hátad mögött. Bevásárolhatsz közben. Elzárod kedved szerint a főnök kukkolócsatornáját. Irigyeid azért vannak, akik nem távmunkálkodhatnak, bent kell lenniük a cégnél. Jelenlétük nélkülözhetetlen. 

Azt mondják, a világjárvány levonulta után is részben marad a távoktatás, -munka, -beszélés, -futás.

Vannak-e hátrányai a távmunkának? Kétségtelenül? Leszoksz a beszélgetésről a közvetlen munkatársaiddal, már nem ismered őket, csak képről, hangról, soha nem fogtad meg a dolgos/izzadt kezét, nem hallottál tőle egy spontán viccet, káromkodást, nem álltatok egymás mellett a hivatali/gyári vizeldében, nem adhatod kölcsön a rúzsodat, nem kínálhatod meg az uzsonnádból, amit az asszony/az urad/anyósod közvetlenül pakolt, nem adhatsz tüzet, ha rágyújt, és egy zsebkendőt, egy pézsét, ha folyik az orra vére a megerőltető munkától/semmittevéstől. Nem kérhetsz kölcsön elsejéig. Nem jársz sehova. Elcsökevényesednek a lábizmaid. Be vagy kamerázva, apámfia. Nem tehetsz büntetlenül megjegyzéseket, nem tudod, ki hallja még a dumát, amit privátban folytatsz, vigyáznod kell a hátteredre, a szobádra, meg ne lássák a vetetlen ágyadat, a szakadt pizsamádat, a foltos házi pólódat, de papucsban ülhetsz, vagy zokniban, rövidnadrágban. Azért mindenesetre ki kell sminkelned magad. A képernyő, mondják, öregít.

Persze felmerül a kérdés: ki fogja fizetni a szemüvegedet, az újabbat, mert a távmunkával évente-kétévente lencsét kell cserélni, ki hiszi el neked, hogy fáj a csuklód, a hátad, az ujjad a gépeléstől, ki mondja meg a távmunka munkavédelmi szabályait, vannak-e egyáltalán szabályok? Mikor van vége a távmunkaidőnek, és mikor kezdődik, van-e heti órarend, mikor mehetsz szabadságra, magaddal kell-e vinned a laptopodat, masinádat, a telefonodat, lezárhatod valamikor egyáltalán ezeket, hogyan köszöntöd fel személyesen a főnököt...? És persze hogyan lesz így szakszervezeti mozgalom, kollektív bérharc, jogvédelem, csapaterősítő tréning, közös kirándulás? Egyáltalán történelem? Mert a történelem az elcsorgott időn kívül mégiscsak a kollektív munkáról szól, vagy arról, amit népek, országok, vezetők elmulasztottak a közboldogítás során. Közel és távol.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató