Azt mondta a minap valaki, lassan negyedszázada, hogy a demokratikus „alulfejlődés” útjára léptünk, és hogy a lassúság és lemaradás oka, hogy a rendszerváltás után olyanok kaparintották magukhoz a hatalmat, akik azon kívül, hogy magukat rendkívül jól menedzselték, egyszerű garzonlakókból időközben kastélylakókká váltak, mást nemigen tudnak felmutatni a „köz” érdekében.
Azt mondta a minap valaki, lassan negyedszázada, hogy a demokratikus „alulfejlődés” útjára léptünk, és hogy a lassúság és lemaradás oka, hogy a rendszerváltás után olyanok kaparintották magukhoz a hatalmat, akik azon kívül, hogy magukat rendkívül jól menedzselték, egyszerű garzonlakókból időközben kastélylakókká váltak, mást nemigen tudnak felmutatni a „köz” érdekében. Nem is akarnak, kivéve a kampányokat, amikor kiderül, hogy éjt nappá téve aggódnak azokért, akik negyedszázada folyamatosan „megbízzák” őket, hogy az érdekeiket képviseljék, és tejjel-mézzel folyó Kánaánt ígérnek a szavazatok fejében. Amit aztán két mandátum között nem igazán érezni. Az ígéretekre a feledés jótékony leplét terítik, s minden marad a régiben. A következő kampányban aztán újból és újból megígérik ugyanazt, programokkal, stratégiákkal szédítik a jámbor halandókat, akiknek nagy része el is adja a szavazatát egy-két kiló cukorért, pár miccsért.
Így megy ez mandátumról mandátumra: a politikusok és családjaik, rokonaik, barátaik egyre gyarapodnak, a szegények pedig még szegényebbek lesznek. Az úgynevezett szociális olló egyre jobban szétnyílik. Aki nem bírta a hazugságot, a korrupciót, elvándorolt, félreállt vagy félreállították. A korrupció, a nepotizmus a politika részévé vált, ezért találkozunk oly gyakran a semmiből előbukkanó, s fulmináns karriert befutó csemetékkel, akiket pozícióban levő édes- vagy keresztapjuk hirtelen
„helyzetbe” hozott.
Valóban, ezért (is) nem működik semmi ebben az országban, kezdve a parlamenttel, a kormánnyal és az állam többi intézményével. Csak a vak nem látja, hogy szinte egyáltalán nem, vagy rosszul működik minden, ami hozzájárul(hat)na a gazdasági fejlődéshez, az életszínvonal emeléséhez, az egyének és etnikumok közötti egyenlőséghez. Egyszóval egy gazdasági és politikai szempontból konszolidált jogállam kialakulásához.
Egyvalami azonban igencsak olajozottan megy: éspedig a népnyúzás. Politikai vezetőink ilyen szempontból rendkívül leleményesek. A parlament nem is olyan rég elutasította a gyermeksegély 8 lejjel való növelését, viszont magától nem sajnálja a pénzt. Arra mindig „kerül” forrás. Ha egyéb nem, ott van a mindig kéznél levő adó- és illetékemelés, az árak és szolgáltatások szisztematikus drágítása. Egyet kell értenünk az illetővel: ez a rendszer kiváltságos kategóriákat szült, azokat pártolja, az egyszerű választókat, pártállástól függetlenül, lenézi, és kihasználja elesettségüket, kétségbeesettségüket, reménytelenségüket.
