A nagy ivászati alkalmak elültével illendő riasztó számadatokkal letaglózni a média fogyasztóit. A jólinformáltság látszatát korbácsolják fel azzal az adatsorral, melynek lényege, hogy míg az európaiak xy hektót, addig a romániai iszákosok ennek többszörösét hajtják le 365-366 napon át folyton és szakadatlan, válogatás nélkül és mámorra vágyva. Nem meglepő, teszem hozzá, hiszen hazánkban – akár a szűkebben is – szép hagyományokra tekint vissza a pityizálás.
A nagy ivászati alkalmak elültével illendő riasztó számadatokkal letaglózni a média fogyasztóit. A jólinformáltság látszatát korbácsolják fel azzal az adatsorral, melynek lényege, hogy míg az európaiak xy hektót, addig a romániai iszákosok ennek többszörösét hajtják le 365-366 napon át folyton és szakadatlan, válogatás nélkül és mámorra vágyva. Nem meglepő, teszem hozzá, hiszen hazánkban – akár a szűkebben is – szép hagyományokra tekint vissza a pityizálás. (Csak a minap jöttem rá amatőr szóvadászként, hogy az utóbbi kifejezés szláv eredetű, a ’pity’, azaz inni szóból veszi alkoholos telítettségét. Mint tudjuk, a szlávság is szép hagyományok örököse, ami pl. a nagyorosz érzéseket és a nemzeti vodkás befolyásoltságot illeti.)
Na most már a statisztikák nem részletezik az adatokat annak tekintetében, miféle alkoholt fogyasztanak felmért alanyai, holott ha annyira fontos, hogy mennyit iszik a köztársaság alattvalója, akkor azt is a népszámlálás tárgyává kellett volna tenni, hiszen ha feleltünk a tulajdont érintő kérdésekre, miért ne felelhetnénk a folyékony személyi tulajdonok állapotáról is ugyanezzel a lendülettel vagy inkább szédülettel. Mert, kérem alássan, nem mindegy, hogy mit vedelünk a pintesüvegből, flaskából, kulacsból, palackból, pohárból, ivócsanakból, korsóból, kancsóból, csiporból, régészetileg hitelesített ún. dák csészéből (ceaşca dacică).
Vegyük például a bort. Ennek termelése, forgalmazása, világversenyeken való részvételi benevezése vagy éremnyerése nemzeti (országos) ügy. Erre súlyos milliókat fordít termelő, állam, forgalmazó, igényes fogyasztó, borkulturált műértő. A vendéglátó- és -kifosztó ipar alapját képezi. Nemes borok, márkás italok, jól csengő nevek, szőlőskertek királynővel vagy demokratikus ivóformákkal, történelmi és kijózanító-közeli borvidékek sürgölődnek, dülöngélnek, dajnálnak.
Aztán itt van a pálinka vagy a borpárlat. Ennek bizonyos változatai hungarikumnak számítanak. Védettek, a nemzeti büszkeség alapját képezik. Érdek kulturált fogyasztásuk. Az értő csettintgetésre a Duna tévé naponta híradózáráskor – ha nincs állatkerti hír – rendszeres buzdít. Jobban féltik, propagálják, mint az irodalmat, mint a művészeteket vagy a műemlékeket. Hiszen egy ócska templomromtól pl. csupán néhány száz romológus mámorzik szét, de egy fél liter valódi itókától ezrek mákosodhatnak meg.
Mindent összevetve, az alkoholizmus okainak felderítése/a negatív statisztikai adatok leszorítása már nem a híradósok, a publicisztika dolga. Az okokat a kijózanítókban kérdik meg a szokott kedvességgel, azt az idült alkoholistáktól tudakolják jóságos addiktológusok. Könnyítésül pedig kibeszélő- és valóságshow-kat is rendeznek a pácienseknek és mindezt Anonimus nevében teszik (=névtelen alkoholisták). Gesta vinorum et pálinkorum.
