Minőségi ellátást, kevesebb várakozást, 

több megbecsülést  a betegeknek és az orvosoknak!

Az RMDSZ a Józan ész programjában fogalmazza meg az egészségügy fejlesztésére vonatkozó elképzeléseit. A szövetség olyan egészségügyi rendszert akar, amely nem hagy senkit cserben. Ahol a befizetett adónkért cserébe a kórházban minőségi ellátásban részesül mindenki. Ahol az orvosok és ápolók több megbecsülést kapnak. Ahol a betegeknek több tisztelet és kevesebb várakozási idő jut. Az egészségügyi rendszer hiányosságairól, hibáiról beszélgettünk dr. Vass Levente egészségügyi szakpolitikussal, az RMDSZ Maros megyei képviselőjelöltjével. 

– Az egészségügy ezer sebből vérzik, az emberekből ömlik a panasz. Mindenkinek van egy-egy olyan sajnálatos élménye, amikor az egészségügyi rendszerben való eligazodás vagy a betegnek nyújtott szolgáltatás okozott problémát. A betegek kiszolgáltatottak, az orvosok és az ápolók túlterheltek, a rendszer elavult. Hogyan lehet ezen változtatni? 

– A kórházaktól ma az emberek jobban félnek, mint a betegségtől. Ezt az RMDSZ felismerte, és a programunkat ennek jegyében állítottuk össze. Senkit sem akarunk a kórházi rendszerből elbocsátani, senkinek sem szüntetjük meg az állását, de meg kell változtatni a kórházi ellátórendszernek a betegekhez való hozzáállását.

Mi azt szeretnénk, hogy a betegek számára egy hozzáférhetőbb, biztonságosabb egészségügyi rendszert alakítsunk ki, ahol a rászorulót nem csak akkor látják el, ha van küldőpapírja, hanem egyszerű programálással is, legyen az akár online vagy telefonos. Betegközpontú egészségügyi ellátást szeretnénk. Én magam orvosként, urológusként is többször szembesültem azzal, amikor nyugdíjas orvosprofesszorok páciensként jöttek hozzám, és elmondták, hogy eddig fogalmuk sem volt arról, hogy betegként mennyire kiszolgáltatott vagy ebben a rendszerben, mennyit kell várakozni, milyen nehezen kapja meg az információkat a páciens. Az egészségügyi rendszerben dolgozók – orvosok, asszisztensek – esetében azt szeretnénk, hogy a rájuk nehezedő papírmunka csökkenjen. Azt akarjuk elérni, hogy a betegek gyógyításakor elsősorban és teljes figyelmükkel a páciensre fókuszáljanak, ne kényszerüljenek fél kézzel a sztetoszkópot fogni, másik kezükkel pedig receptet írni.

– A Józan ész programja a betegeket helyezi előtérbe, azt ígérik, hogy biztosítják a háziorvost minden településen. Hogyan lehet ezt kivitelezni?

– Az egészségügyi rendszerben egyértelműen az első számú gond az, hogy a betegek nem érzik biztonságban magukat. Ugyanígy nem érzi biztonságban magát az egészséges ember sem, mert ha megbetegszik, milyen egészségügyi rendszer vár rá? Egy olyan, ahol gyorsan, szakszerűen ellátják, ahol tájékoztatják az állapotáról és ahol emberi hangon szólnak hozzá, vagy egy olyan, ahol mindenkinek „adnia kell valamennyit”, hogy mindezekben részesüljön? A hálapénzt egyértelműen el kell törölni. Helyette be kell vezetni azt az empatikus, szolidaritási elven alapuló ellátórendszert, ahol mindenki biztonságban érzi magát, és nyugodt szívvel rábízza magát az orvosra.

– Álomszerű elképzelés. Hogy lesz ebből valóság?

– A járóbeteg- és a családorvosi rendelők számát növelni kell, mivel a családorvosok 30-40 százaléka a következő négy évben nyugdíjba megy. Ezt csak úgy érhetjük el, ha vonzóvá tesszük a családorvosi szakmát az orvostanhallgatók körében, hogy családorvosi szakorvosi vizsgára jelentkezzenek. Ugyanez a helyzet a járóbeteg-rendelők számának növelésével is. Növelni ezeknek a finanszírozását, hogy érdemes legyen falun is járóbeteg-kabinetet fenntartani. Biztosítani kell a helyi önkormányzati támogatást és a megyei biztosítópénztártól is kiszámítható juttatást. Így megéri befektetni orvosi eszközökbe, echográfot vásárolni, és hetente legalább egyszer ezekben a falvakban is urológiai, kardiológiai, ortopédiai vagy különböző pediátriai vizsgálatokat végezni, esetleg kisebb sebészeti beavatkozásokat, szűréseket. 

– Ön szerint mi a teendő, mit javasolnak?

– Nagyobb hangsúlyt kell fektetni a prevencióra és a szűrővizsgálatokra. Egynapos befektetésekkel kell a betegek igényeit kielégíteni, hogy a várólisták csökkenjenek. Óriási előrelépést jelentene, ha a beteget már a családorvosnál beprogramálnák a kórházba vagy a járóbeteg-rendelőbe a következő konzultációra.

Ez az orvos és az asszisztensnő felelőssége. Így válhat az egészségügyi rendszer  átlátható, betegközpontú, rezidenseket támogató, pályakezdő orvosokat segítő, a pácienseket megbecsülő egészségügyi ellátórendszerré.