„Mindig a figyelem középpontjában kell lennünk”

Nagyszabású koncertek, látványos gálák, versenyek és saját alapítvány – beszélgetés György Leventével

Tavaly ősztől új igazgatója van a Marosvásárhelyi Állami Filharmóniának György Levente személyében. Amint azt a bemutatkozó sajtótájékoztató kapcsán is említettük, az új menedzser 1977-ben született, 1995 és 2001 között a marosvásárhelyi filharmónia kisegítő nagybőgőse és énekese volt, ugyanezen időszakban a kolozsvári Transilvania Állami Filharmónia nagybőgőse, 1996 és 2000 között a Kolozsvári Magyar Opera nagybőgőszólamának vezetője. 2002–2003-ban a berni konzervatórium (Svájc) nagybőgőtanára, 2004–2005-ben a berni filharmónia nagybőgőse, 2008–2011-ben a svájci Biel-Solothurn Opera basszusbariton szólóénekese, míg 2011–2020 között a németországi, hildesheimi Theater für 

Niedersachsen szólóénekese volt. Karmesterként vezényelt svájci, csehországi és svájci szimfonikus zenekarokat és énekkarokat. A kolozsvári Sigismund Toduţă zeneiskola és a Gheorghe Dima zeneakadémia végzettje, ezt követően nagybőgő, karmester és ének szakon tanult a berni Hochscule der Künste, valamint a bieli Schweizer Opernstudio és a zürichi Hochschule Musik und Theater hallgatójaként, mindeközben pedig projektvezetőként is tevékenykedett. Évkezdő interjúban vele beszélgettünk az elmúlt hónapok, valamint az idén várható filharmóniai események kapcsán.

– Körülbelül három hónapja, októberben vetted át a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia vezetését. Közben zajlottak az intézmény hagyományos programjai, például a Musica Sacra fesztivál, és kezdődik az új év a zenekar számára is. Milyen volt az első három hónap, amelyet újra Marosvásárhelyen töltöttél?

– Az egyházzenei fesztivált átkereszteltem, az új címe Musical Celebration of Christmas. A régi fesztiválok címeit mind megváltoztattam, sokuk angol nevet kapott azért, hogy a közösségi médiában, Instagramon, Facebookon is tudjuk terjeszteni. Az újévi koncert címe például Köszöntés a bécsi keringővel, azaz Wiener Walzer lässt uns grüssen. Egy másik, latino zenét is tartalmazó projektünk címe Celebration con Carmen, a január 15-i román kultúra napjának tiszteletére szervezendő koncert címe Homage to Mihai Eminescu’s Poetry, a január 22-i magyar kultúra napja alkalmából sorra kerülő hangverseny pedig a Homage to Ferenc Kölcsey’s Poetry címet viseli. Március 15-én Homage to Sándor Petőfi’s Poetry címmel szervezünk koncertet. A december elsejét megünnepeltük, szép összefoglalót is készítettünk a hangversenyről, amelyre Adrian Morart, a kolozsvári román opera egyik karmesterét hívtam el, a Maros Megyei Tanács kulturális felelőse pedig összehozott a zsidvei népzenészekkel, akikkel együtt készítettük a szép műsort. Mint említettem, ebben a hónapban kerül sor a román és a magyar kultúra megünneplésére, a Maros Megyei Múzeum pedig megszervezi a Târgul de cultură című rendezvénysorozatot, amelynek keretében a román kultúra napját a Kultúrpalota múzeumi részlegének román galériájában, a magyar kultúra napját pedig a magyar galériájában ünnepeljük. Ebben az ünnepségsorozatban mi is részt veszünk, az énekkarunk négy-öt kórusművet mutat be Eminescu, valamint Kölcsey verseire. Ezeket a koncerteket már az általam ideiglenes jelleggel kinevezett Boldizsár István fogja vezényelni, akire januárban bíztam az énekkar tevékenységét. Ő Szászrégenben született, karmester, a Kolozsvári Magyar Opera énekkarának tagja volt, majd Németországban vezényelt énekkarokat négy éven át, nemrég pedig hazatért. Októbertől december végéig én foglalkoztam az énekkarral, de erre sajnos nincsen legális keret, önmagamat nem nevezhetem ki kórusvezetőnek. Istvánnal harminc éve ismerjük egymást, jól tudunk dolgozni, egy kórus vezetéséhez pedig külön ember kell. Visszatérve a soron következő eseményeinkhez, februárban kerül sor a Viva la Opereta című Bálint-napi koncertünkre. Az operett hiánycikk Vásárhelyen, ezért a Szabó Levente, Buta Árpád és Trózner Kincső által októberben zongorakísérettel előadott gyönyörű operettgálát meghívjuk, hogy nagyzenekarral is bemutathassuk a közönségnek. Természetesen mindezek mellett a hagyományos heti hangversenyeinket is folytatjuk. 

– Hogy érzed, jó ötlet volt idejönni?

– Inkább úgy fogalmaznék, hogy eljött az a pillanat, amikor úgy döntöttem, hogy az energiámat és a koncentrációmat nem az idegen országoknak akarom odaajándékozni, hanem a fajtámnak, és ezt tág értelemben nem csak arra a román, magyar, szász, zsidó vagy roma közösségre értem, amely itt él. Egy idő után úgy éreztem, hogy túl nagy mértékben szolgálom azt a nyugati, kapitalista gépezetet, amelybe bármennyi művészt, énekest, színészt, értékes embert be tudnak darálni, mert ilyennek alakították ki. Minél többen mennek oda, nekik annál jobb, mert annál fejlettebb lesz a rendszer, de ha nem kellesz már, vagy ha jött valaki, aki egy kicsivel jobb nálad, eldobnak, nem érdekli őket, hogy mi lesz veled vagy a családoddal. Mivel az elmúlt évtizedek alatt sokat javultak az itthoni körülmények, és nőttek a fizetések is, úgy éreztem, itt az ideje hazajönni. Fáradságos ugyan, az elmúlt hónapokban naponta 24 órából 26-ot dolgoztam, agyaltam, de külföldön is ezt kellett tennem. És külföldön egy idő után kiderül, hogy bármennyire is odaadóan végzed a dolgodat, csak termékként kezelnek. Az itteni élet annál sokkal személyesebb. Többször szerepeltem a médiában, felveszik a koncertjeinket, például a filharmónia énekkarának a 65., jubileumi hangversenyét rögzítette az Erdély TV, és csúcsidőben le is adta – a felvételt már elküldtem Svájcba, Budapestre és Hannoverbe is, az ottani zsidó zenei központba, mert a műsorban többek között Louis Lewandowski zsoltárait is énekeltük. Itthon a saját nemzetedért, kultúrádért, az itteni muzsikusokért teszel valamit, a célunk pedig az, hogy a megyei, provinciális státuszból kiemelkedjünk. Az énekkarral sikerült egy olyan felvételt összehozni, amire büszkék lehetünk, kiderül belőle, hogy nagyon jók, muzikálisak, tudnak színeket kihozni, tudnak németül, angolul – reméljük, hogy külföldi karmesterek számára is attraktív lesz ezt a kórust vendégül látni. Rá szeretnénk irányítani a külföldiek figyelmét további hazai, itthon nem ismert, de hatalmas tehetségekre, például Rudolf Wagner-Régenyre, akit odakint Bartókkal említenek egy lapon. 1903-ban született Szászrégenben, az ő műveiből is szeretnénk készíteni egy szuper műsort, amit németeknek, svájciaknak is be tudunk mutatni. Orbán György születésnapja alkalmából az általa szerzett művekből is szeretnénk egy műsort összeállítani az ősszel. Októberben lesz a Csíky Boldizsár születésnapja, őt is megünnepeljük, igyekszünk minden évforduló alkalmából koncertet szervezni. A nagyszebeni filharmónia igazgatójával már beszéltünk egy jövőbeli együttműködésről – nekik nincsen énekkaruk –, és szeretnénk székelyföldi, kolozsvári, nagyváradi, gyulafehérvári koncerteket is szervezni az énekkarnak például Csíksomlyón, valamint a Farkas utcai templomban, a Szent Mihály-templomban vagy a Szent László-székesegyházban.

– Az évfordulókra való fókuszálás az elsődleges koncepció ebben az évadban?

– Az egyik legfontosabb eseményünk az énekkar 65 éves jubileumának megünneplése volt, de nem csak az évfordulókra fókuszálunk. A kórussal és a zenekarral nyilván más terveim vannak, és májusban – ha a vírushelyzet megengedi – sor kerül egy igazán nagy projektre. Május 26-án elő szeretnénk adni Verdi Requiemjét, és ehhez hasznosítanánk mindenkit, aki a kórusmuzsikáért él, mozog, szeret és tud énekelni. Szeretnénk, ha a Marosvásárhelyen és a környéken tevékenykedő énekkarok részeseivé válnának a produkciónak. Ez lenne a Marosvásárhely Cantat, ahol egy 200-250-300 tagú, összesített kórus adja elő a nagyszabású, televíziósított Requiemet. A koncertet én szeretném vezényelni, mert így könnyebben meg tudnék nyerni nemzetközi szólistákat is, akik eljönnének baráti alapon, kevés fizetség ellenében is – jelenleg nincs lehetőségünk több ezer eurós fellépési díjakat fizetni. Az összes vásárhelyi és környéki kórust várjuk, a fiatalokat is. Persze a koncert előtt lesz egy zsűrizett audíció. Verdi Requiemje nagyon rég nem hangzott el Marosvásárhelyen, és ha az idén a vírus miatt nem tudjuk összehozni, akkor jövőre marad, idén pedig összeállítunk egy operagálát helyette, szintén Verdi vagy Rossini műveiből, mert idén Rossini-év van. Az elmúlt három hónap során felpásztáztam a terepet, sok vásárhelyi intézményben jártam, felvettem a kapcsolatot azok vezetőivel, és nagyon sok tehetséges fiatalt láttam, hallottam. Rájuk is koncentrálni fogunk. A Musical Celebration of Christmashez hasonlóan tavasszal, húsvétkor szervezzük majd a Musical Celebration of Eastert, amikor Fakhraddin Kerimov karmestert várjuk egy orosz programmal, és ugyancsak húsvét körül szeretnénk színpadra vinni a Parasztbecsület című operát az én vezénylésemmel. Ezt a művet sem játszották nagyon régóta Marosvásárhelyen.

– Hogyan képzelitek el az operagálákat? Csak hangszeres kísérettel adjátok elő, vagy színházi, operai jellegűek lesznek, jelmezekkel, díszletekkel, fényekkel?

– Évente hat operakeresztmetszetet tettem be a programomba: a színháztól érkező színész-moderátorral, nyitánnyal és hetvenpercnyi részlettel az adott műből. A jubileumi koncerten már kísérleteztem a fényeffektusokkal és a feliratozással. Nagyon támogatom a műfajok közötti átjárást, például ha egy szimfonikus zenekar rockot játszik, de azt szeretném elérni, ha nem csak az a fajta átjárás lenne a menő – próbáljunk meg a mi klasszikus, akadémiai berkeinken belül is megújulni és modernek lenni. Novemberben beugrottam a palotabáli műsorba: jelmez, paróka és smink volt rajtam, nagyon élvezte mindenki. Ebben a formában képzelem el az operagálákat is: jelmezzel, parókával, kis színpaddal, feliratozással, fényekkel. A reflektorokat már megrendeltük. Persze mindez sok pénzbe kerül, nagy keretünk pedig nincsen, a vendégművészekre költhető összeg szempontjából a leggyengébben a mi intézményünk áll. Míg a helyi filharmóniák költségvetéséből Nagyváradon 600.000, Szatmáron 500.000, Nagyszebenben pedig 1.000.000 lejt lehet egy évben vendégművészekre fordítani, addig a tavalyi évre Marosvásárhelynek 230.000 lej állt a rendelkezésére, amit én megtoldottam egy százassal a menedzseri tervemben – de még így is messze állunk az említett filharmóniáktól. Tudomásul veszem, hogy a minket eltartó Maros Megyei Tanács nagyon sok irányba kell fizessen, és nagy kiadásai vannak, de minőségibbet, többet ennyiből nagyon nehezen tudunk alkotni, hiszen semmiből csak semmit lehet létrehozni. Szinte szégyenteljes az a honorárium, amit a vendégművészeknek tudunk adni, de némileg kárpótolja őket a fantasztikus Kultúrpalota, a televíziós felvételek és a nagyszerű közönség. Ennek a helyzetnek azonban idővel változnia kell. Más intézmények – például a kolozsvári magyar és román operák – úgy oldják meg ezt a problémát, hogy alapítványt működtetnek, amellyel pályázni tudnak. Ez a mi célunk is: még az idén meg szeretnénk alapítani a Filharmónia Társaság Alapítványt (vagy egyesületet), és akkor nekünk is lehetőségünk lesz pályázni, és még híresebb zeneszerzőket, karmestereket meghívni. További két nagy eseményről is folyik jelenleg a tárgyalás: december második hetében találkoztunk Davide Cicchetti olasz impresszárióval, szervezővel és a marosvásárhelyi származású Ferenczi Máriával, aki Budapesten, a népi együttesnél tevékenykedett. Ők létre szeretnének hozni Marosvásárhelyen egy nemzetközi karmesterversenyt, amit szeptemberre tervezünk, ezzel kezdenénk az új évadot. Az International Competition for Conducting karmestergáláján az első három helyezett vezényel majd. Többet egyelőre nem árulhatunk el, csak annyit, hogy Cicchetti azért is járt Marosvásárhelyen, hogy felmérje, megfelelnek-e az itteni szállodák azoknak a nemzetközi hírű karmestereknek, akik hozzánk érkeznek. Emellett egy nemzetközi zongoraversenyt is szervezünk International Competition for Piano címmel.

Mint említettem, rengeteget dolgoztunk, dolgoztam az elmúlt három hónapban: a koncertek szervezése, az énekkar vezetése mellett voltak fokozati vizsgák, meg kellett állapítani a költségvetést. De örömmel teszem. Húsz évig a külföldieket gazdagítottam az ötleteimmel, részt vettem több mint 1500 koncerten, azok koncepcióját is össze kellett állítanom. És hatalmas megtiszteltetés számomra, hogy végre az itthoni zenei életért is tehetek valamit.

– Milyen volt a közös munka, sikerült egymásra találni a zenekarral, énekkarral?

– Kommunikációs szempontból nincsenek problémáim, a legvadabb rendezőt és karmestert is meg tudtam szelídíteni. Nem követelőzöm, nem játszom rendőrt, inkább az együttes élére állok, a participatív menedzsmentben hiszek: amikor a közös munkához hozzátesszük a saját tudásunkat, és azzal próbáljuk befolyásolni az általunk vezetett együttes tagjait, nem pedig azzal, hogy hangosan telefonálunk és káromkodunk. Erre a demokratikus menedzsmentre külföldön sok példát láttam – ott a menedzselni azt jelenti, hogy mindenféle szinten szolgálni, bármiben segíteni. Azért is álltam az énekkar élére, hogy bebizonyítsuk, értékes kórusunk van, nagyon sok mindenre képesek. A zenekarról mindenki tudja, hogy nagyon jók, sokan szeretnének idejönni vezényelni, mert felkészült, professzionális, fegyelmezett együttesről van szó. A Tiberius Quartet fesztiválja is fantasztikus volt, rengeteg tehetséges fiatal vendéggel, színvonalas műsorokkal. Az, amink van, nem rossz: én csak tovább szeretném fejleszteni, hozzá szeretnék adni, operaprojektekkel bővíteni, látványosabb produkciókat szervezni, a médiában folyamatosan jelen lenni, mert úgy érzem, hogy a Maros megyében legnagyobb lélekszámú együttesnek mindig a figyelem középpontjában kell lennie.