Minden rosszban van valami jó

Pozitívumai is vannak a járványügyi intézkedéseknek

Fülöp László Zsolttal, Szováta első emberével arról beszélgettünk, hogy bár nagyon nehéz volt az elmúlt pár hónap a koronavírus miatt, a járványügyi intézkedéseknek voltak pozitívumai is, amelyeket kellő kreativitással hasznosítani lehetett. 

Elmondta, hogy szeretnének egy nagyobb sportkomplexumot építeni, mert bár van jelenleg sportpálya, szükségük lenne egy nagyobb műfüves komplexumra, ahová akár nevesebb csapatok is jöhetnének edzőtáborba. 

– Régebb Szovátára sokan jártak edzőtáborba. Most egy picit az efféle turizmus visszaesett. A járvány előtt a nagyobb csapatok csak külföldön tudtak edzeni. A járványügyi intézkedéseknek rengeteg a negatívuma, de azért vannak pozitívumai is. Meggyőződésem, hogy ez a szegmens is fog erősödni. 

– Melyek a pozitívumai a járványügyi intézkedéseknek?

– Véleményem szerint sok mindenben rádöbbentünk, hogy sok esetben kissé el voltunk szállva. A szigorítások előtt – a saját mindennapjaimban látom –, sokat rohangáltunk, de aztán rá kellett jönnünk, hogy az ember más munkamódszereket is kialakíthat, és meg lehet oldani olyan dolgokat is, talán még könnyebben is, mint korábban, amiről azt hittük, helyben nem lehetséges. 

Mi hamar alkalmazkodtunk, például a tanácsüléseknél is minden rendben volt. A járvány előtt Vásárhelyen például szinte több szovátaival találkoztunk, mint itthon. Mikor azt mondták, nem lehet annyit menni, rögtön meg lehetett oldani másként is. 

Amúgy én optimista vagyok, és azt mondom, hogy minden rosszban van valami jó, a kérdés az, hogy észrevesszük-e vagy nem. Ha egész nap azon siránkozunk, hogy valami milyen rossz, abból biztos, nem lesz semmi jó. Vagy az üdülések szempontjából: régebb eszünkbe sem jutott itthon körülnézni, most pedig akár 10-20 kilométeres körzetben is jól érezhetjük magunkat. Tavasszal mindenki kertészkedett az udvarán, a teraszán, ilyent legalább 10-15 éve nem láttunk. 

Mint agárfuttatáson a műnyulak…

– Amikor a megszorítások hirtelen beütöttek, akkor sok terv elő volt készítve. Rengeteg mindent akartunk városszinten is, és akkor hirtelen minden le kellett álljon. Mi azonban nem álltunk le, a fürdőtelepen felújítottuk a járdát, a villanyvezetékeket a földbe ágyaztuk, új díszoszlopokat állítottunk. Az igazság az, hogy ezt a munkálatot nem tudtuk volna elvégezni, ha nem lett volna ilyen restrikció. Nem jártak kint az emberek, tudtunk dolgozni márciusban, áprilisban, túrhattunk, fúrhattunk, és mire kezdődött a szezon, megújult fürdőtelepet tudtunk átadni a vendégeinknek, amit értékeltek is.

A felbontott járdakövekből a rendőrség mellett kialakítottunk egy parkolót. Úgymond második életet adtunk ennek a kőnek, és új kővel burkoltuk fenn a fürdőtelepi járdákat. 

Amikor elrendelték, hogy fertőtleníteni kell, volt néhány eset, amikor este későn elrendeltek valamit, ami reggelre úgy kellett legyen. Mint az agárfuttatáson a műnyulakat, minket is sakkban tartottak: mire egyvalami meglett volna, rögtön jött egy másik rendelkezés. 

Fontos a leleményesség

– A fertőtlenítést úgy oldottuk meg, hogy két évvel ezelőtt vásároltunk egy kicsi utcaseprő gépet, amelyik nedvesen seper, annak a tartályába fertőtlenítőszert tettünk, és szinte éjjel-nappal sepertük az utakat. Meggyőződésem, hogy egy járvány jobban terjed, ha nagyobb a kosz. A kollégák a lakatosműhelyben a tűzoltóautóhoz készítettek egy spriccolófejet, a tűzoltóautó víztartályában vegyszert oldunk fel, és hajnalonként bejárjuk a várost és a fürdőtelepet. Nagyon jól működik. Ez mind pozitívum, és beigazolódott, hogy bármit meg lehet oldani. 

Természetesen nem beszélhetünk olyan bevételekről, mint más években, mert meg vannak nyirbálva a lehetőségek, jó ha az idén nem lesz veszteségünk. De jöttek-mentek az emberek, ha csak egy napra is. Bár a bevétel nem volt akkora, mint korábban, ugyanúgy kellett takarítani, ugyanúgy rendben kellett tartani a virágokat. Mindezek mellett eddig, nem ütötte fel a fejét nálunk egyetlen gócpont sem. 

Szinte tömeghisztéria lett

– Az elején voltak problémák a karanténelhelyezésekkel… 

– Március 11-én a kormány eldöntötte, hogy a tanügyminisztériumhoz tartozó egységekbe karanténba helyezik a Nyugatról hazafelé tartó embereket. Másnap arra ébredtünk, hogy a táborba be vannak költöztetve az emberek. Ebből szinte tömeghisztéria lett. Nem akarok senkinek szemrehányást tenni, de ezeket az embereket úgy hozták ide, hogy nem értesítettek senkit a város vezetőségéből. A szovátai rendőrfőnök hívott fel, hogy tudok-e arról, hogy ide kiket hoznak. 

– Ki hozta ide őket?

– A belügyminisztérium egy este hirtelen eldöntötte, hogy mindenütt, ahol minisztériumi ifjúsági táborok vannak, befogadóközpontokat létesítenek. Eldöntötték, helyi szinten meg sem kérdeztek senkit. Hogy még jobb legyen, még aznap behívtak a prefektúrára gyűlésbe. Mint kiderült, ott sem tudtak a dologról, a nagy kapkodásban csak a kormány intézkedett.

Szerencsére meg tudtuk oldani az ügyet. Nem mindenki volt fertőzött. Volt két nő például, akik a repülőtéren őszintén elmondták, hogy Németországból jönnek, őket azonnal bevágták karanténba. Másokat, akik nem mondták meg, hogy honnan jönnek, hazaengedtek. A két nő meg két hétig karanténban kellett maradjon. Hál’istennek túl vagyunk rajta. Ez is azt bizonyítja, hogy az ember higgadtan meg akarja oldani a problémát. Hiszem, hogy a Jóisten az embereken keresztül dolgozik. A jóság bennünk van, azt is érezzük, akiben van, azt is, akiben nincs, de ha a jóság uralkodik, és úgy választjuk meg a partnert is, jó lesz az eredmény. Remélem, nem szóltam el magam, egy kissé elébe mentem a dolgoknak, mert gondoltam, hogy majd októberben mondjuk el ezeket. 

Volt olyan nap is, hogy tízezer vendég volt a fürdőtelepen. Az, hogy az idény így lejárt, egyrészt elismerés is nekünk, hogy az előírásokat betartva mindent megtettünk, hogy nem ütötte fel a fejét a vírus. Másrészt mindenképp jó reklám Szovátának, hogy ide lehet jönni, mert ez egy biztonságos hely.