Langyos alpolgármesteri „észrevételek” után pár nappal, rövid, száraz közleményben szerződésbontást helyezett kilátásba a Marosvásárhelyen távhőt szolgáltató E-Star.
Langyos alpolgármesteri „észrevételek” után pár nappal, rövid, száraz közleményben szerződésbontást helyezett kilátásba a Marosvásárhelyen távhőt szolgáltató E-Star. Ha a vállalat komolyan gondolja, úgy e lépés következményeként több ezer marosvásárhelyi fogyasztó maradhat a télen (vagy még hamarabb) meleg víz és távfűtés nélkül. Márpedig komolyan gondolhatja, hiszen az önkormányzat fél éve elmaradt a kifizetésekkel, és a koncessziós szerződés több feltételének nem tett eleget, a cég pedig nem kívánja tovább halmozni veszteségeit.
A helyzetet – ha úgy van, ahogy Csegzi Sándor alpolgármester nyilatkozta – az elmúlt héten „elemezték”, de úgy tűnik, a tárgyalás nem volt sikeres. A kialakult helyzetért az „öntörvényű” lakókat okolni, akik csak úgy, passzióból vették magukat, és „kiszálltak” a rendszerből, örömmel fizetve több ezer lejt kiskazánokra vagy infrapanelekre – teljességgel igazságtalan gondolat. Nem ők tehetnek róla, hogy az önkormányzat a nevükben garanciát vállalt a korszerűsödés irányába csigalassúsággal mozduló rendszeren maradásukra. Ideje lenne megszokni a gondolatot, hogy a fogyasztót nem lehet kényszeríteni arra, hogy fizessen egy általa nem kívánt, nem megfelelő minőségben kapott szolgáltatásért akkor, amikor a piac alternatívákat kínál. Szerződést bontani mindenkinek joga van, még a fogyasztónak is…
Másfelől: nem az E-Star hibája, hogy nem tudta megtartani azokat a fogyasztókat, akik nem győzték kivárni az ígéretek betartását. Az E-Star eleget tett szerződésbeli kötelezettségeinek, eurómilliókat fektetett be a szolgáltatás javítását célzó beruházásokba, arról nem beszélve, hogy kifizette a 2 millió eurós koncessziós díjat a tanácsnak a rendszer átvételekor. Hogy miből gondolta az E-Star, hogy a tanács korrekt üzleti partnere lesz, nem tudhatjuk, annál is inkább, hogy közismert volt az egykori Energomur–helyi tanács egyáltalán nem felhőtlen viszonya.
A fogyasztókra rá lehet kenni, hogy galád módon „leléptek”, de hogyan magyarázható meg, hogy az önkormányzat nem fizette ki a közel 4 millió lejt a vállalatnak, amely tavaly 1 millió eurót bukott a vásárhelyi vállalkozásán?
Lehet, hogy a „civilizált és fenntartható fűtési rendszer csakis távfűtés révén lehetséges”, lehet nyugati országokbeli tapasztalatokkal példálózni, de ma már egyre kevesebb vállalat hajlandó finanszírozni az államot. Az égető kérdés azonban visszatér: mi lesz azzal a tízezer fogyasztóval, aki bízott az RFV-ként indult E-Star ígéreteiben, amely most átverve érezheti magát. Ők kivel bontsanak szerződést, és mihez kezdjenek?
