A „nagy” háborúk időszakát éljük. Több fronton is folyik szép hazánkban „háború”. Javában folyik a székelyzászló-háború, az ellenzék–hatalom közötti háború, hatalmon belüli, illetve ellenzéken belüli háború, de háború dúl a médiamogulok, illetve tévéadók között is. Mintha az egész ország megbolondult volna.
A „nagy” háborúk időszakát éljük. Több fronton is folyik szép hazánkban „háború”. Javában folyik a székelyzászló-háború, az ellenzék–hatalom közötti háború, hatalmon belüli, illetve ellenzéken belüli háború, de háború dúl a médiamogulok, illetve tévéadók között is. Mintha az egész ország megbolondult volna. A legújabb a lóhúsháború, amelyet jelenleg Európa folytat Romániával. A lista persze nem teljes.
A politikusok, tévéadók ezeket a háborúkat, szerencsére, nem tűzzel-vassal, nem baltával-puskával vagy az akciófilmekből ismert modern fegyverekkel vívják, hanem főleg nyilatkozatokkal. Mérgezett szónyilakat lövöldöznek egymás felé hazai pályán, szinte versengenek egyesek a hangulatkeltésben, sőt uszításban. És, hála az informatika elterjedésének, nagyon sokan „háborúzhatnak” on-line, a névtelenség jótékony fátylába burkolózva.
Most a legújabbról, a lasagna vagy lóhúsháborúról, illetve arról beszélnék, hogy az eset milyen primitív reakciókat váltott ki egyes véleményformálókból. A „sztori” közismert, állítólag lóhússal töltött tésztát adtak el marhahús gyanánt nyugati országokban. Majd kiderül, hogy ki a hibás a marhahúsként eladott lóhúsért, de addig is lehet beszélni róla. S ahogy az már mifelénk szokás, boldog-boldogtalan véleményt akar mondani. Mondják is, kérve vagy kéretlenül. Egyre gyakrabban hallani EU-ellenes felhangokat, olyan véleményeket, hogy az unió lenéz bennünket, hogy lassan „koldusokká válunk a Nyugat kapujánál”, „beléptünk a pénzügyi terror jegyébe”, sőt olyat is olvastam, hogy „az következik, hogy falhoz állítanak minket” és a többi. Ilyeneket és hasonlókat ezrével találni az internetes oldalakon és nem csak ott, hiszen ismert és elismert lapok, kommentátorok sem riadnak vissza akár az alpári kifejezésektől sem, a románoknak az egyesek szerint kizárólag a hasukkal foglalkozó nyugatiakkal szembeni úgymond kulturális felsőbbrendűségét igazolandó, akik ellen jelenleg „valamiféle sátán dolgozik”. Tehát vagyunk mi és a többiek…
Szomorú, hogy sohasem tanulunk a hibáinkból, sőt azt akarjuk bevinni a köztudatba, hogy Romániát csupa jóindulatú zseni lakja, csak az a piszok Nyugat akarja „falhoz állítani”, valami sátáni indulattól vezérelve. Ha így folytatjuk, valóban azzá válunk, amit mérhetetlen önérzetünkben most a Nyugat szájába akarunk adni.
