2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Környezetkímélő villamosenergia-termelő egység lesz?

Elfogadhatatlanul sokáig elhúzódott az egykori gyulakutai hőerőmű rendeltetésének a megváltoztatása. Az 1954–1966 között – az országban az elsők között – felépített földgázalapú hőerőmű sokáig jelentősen hozzájárult az hazai energiatermeléshez. Az 1989 utáni zavaros időkben azonban már nem érte meg működtetni az egységet, így leállították, és, amint látható, az egykori épületek – a hűtőtornyok kivételével – tönkrementek.

Az egység állami tulajdonban van, és az Electrocentrale Grouphoz tartozik. Különböző külföldi cégek képviselőivel tárgyaltak az egység felújításáról, de mindeddig nem jutottak dűlőre. Megegyeztek a japán Marubeni Corporation társasággal, amely 2017-ig 170 millió eurót kellett volna befektessen, hogy a vegyes társaság, amelynek 10%-os részvényese a Fântânele Gas Power Rt., a 90%-os többségi tulajdonosa a Marubeni Corporation, egy 250 MW-os – szintén földgázalapú – hőerőművet üzemeltet. Az üzletből azonban nem lett semmi. 

Varga József polgármester szerint ennek az volt az oka, hogy a román állam úgy ítélte meg, a cég igen sok működési órát kér évente, és ez igen sokba került volna. A régi szovjet turbinákkal csak a beindítás után 8 órával termeltek villamos energiát. Ezt a rendszert cserélték le még 1989 előtt a keletnémetek egy Siemens turbinára, amely már 1,5–2 óra alatt termelt. A japánok ajánlata szerint 7 percen belül elektromos áramot termelt volna. Ez azt jelentette volna, hogy csak akkor helyezik üzembe a turbinákat, amikor nagy a fogyasztás az országos rendszerben. Évente 5000 órát működött volna, így a fenntartási költségek miatt a rendszerbe szolgáltatott áramot drágábban adták volna el. Naponta mintegy 14 órát üzemelt volna. Egyszerűen túl drágán termeltek volna villamos energiát, így nem mentek bele az üzletbe. 

Tavaly az Electrica előállt egy másik projekttel: egy hidrogén és földgáz keverékével üzemeltetett hőerőművet szeretnének létrehozni, amelynek maximális tárolókapacitása 500 MW lenne. A tervek szerint az egységet csak szükség esetén üzemeltetnék. A polgármester tudomása szerint a 9,7 hektáros összterületen 3,6 hektáron építenék meg az erőművet, a fennmaradt felületre napelemparkot telepítenének. Míg az Electrica elő nem állt ezzel az elképzeléssel, az önkormányzat kétszer hivatalosan kérte, hogy a területet az állam adja át a községnek. Kérték bérbe, illetve a megvásárlási szándéktól sem zárkóztak el, ugyanis egy olyan ipari parkot képzeltek el ide, amely az egész kistérséget kiszolgálná. Egy ilyen létesítmény nemcsak a jelenleg kihasználatlanul álló területet hasznosítaná, hanem az idetelepedő potenciális cégeknél munkahelyeket létesítenének, hozzájárulna a gazdaságfejlesztéshez, nem beszélve a jövedelemadóról és egyéb bevételekről, amelyek a jog szerint megilletnék az önkormányzatot. 

A polgármesteri hivatal kérésére mindeddig nem jött válasz. A legutóbbi információnk szerint az Electrica a környezetkímélő energiaforrással működtetett rendszert helyezi előtérbe, így valószínű, hogy ez a terv válik valóra. Kérdés, hogy mikor és kit terhel majd a felelősség, hogy évekig kihasználatlanul állt az egykori hőerőmű területe. 

Fotó: Vajda György



Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató