2024. july 8., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Tovább bővül a diakóniai szolgálat

Vasárnap nyitották meg a Diakónia Keresztyén Alapítvány (DKA) legújabb munkapontját, ezúttal Nyárádszeredában, ahol már hónapok óta folyik a tevékenység.

A DKA az Erdélyi Református Egyházkerület intézményesített szeretetszolgálata – ennek legújabb munkapontját nyitották meg vasárnap Nyárádszeredában. A főtéri református templomban Kántor Csaba püspökhelyettes, egyházkerületi főjegyző ünnepi szolgálatának alapgondolatát az egyik jézusi csoda, a béna meggyógyításának újszövetségi története adta: hordozni másokat, szükségben levőket, rászorulókat, betegeket. Azokat, akik erejüket vesztették, magukra maradtak, akikre nem marad kellő ideje a rokonnak, szomszédnak, nem vethetjük el, meg kell tanulnunk egyénileg és közösségileg hordozni őket. A történet „főszereplője” nem Jézus, és nem is a béna, hanem azok az emberek, akik Jézus elé vitték a beteget, mert volt hitük. Ilyen legyen ez a szeretetszolgálat itt is, Erdély-szerte is, a református anyaszentegyházban, ahol elindulnak az emberek, akikben nemcsak jó szándék van, hanem hit is a szolgálatra, a hordozásra. Ez a hit nem csak a tettekben nyilvánul meg, és ha olyanok teszik a dolgukat hittel és szeretettel, akikért mások imádkoznak, ennek csodálatos ereje van. Ha a hívő ember hordozni tudja a másikat, akkor megtapasztalja, mekkora szeretettel hordoz minket is Isten. Ha a szolgálók mögött egy közösség van, ebből a szeretetből és szolgálatból sok áldás fakad – hangsúlyozta az egyházkerület elöljárója, aki egyben a DKA országos elnöke is.


Fontos a diakóniai munka a szeredai közösségben is, ezért nyitott itt is munkapontot az alapítvány
Fotó: Gligor Róbert László



Új utak nyílnak

Az ünnepségen jelen volt Kovács István, az egyházkerület missziói diakóniai ügyosztályának előadó-tanácsosa, Tussay Szilárd ifjúsági referens, az ügyosztály munkatársa, dr. Hegedűs Lajos, a DKA országos ügyvezető igazgatója, Batizán Attila szentgericei lelkipásztor, a DKA marosvásárhelyi fiókszervezete kuratóriumának elnöke, a kivételes alkalmat megtisztelte jelenlétével Csép Éva Andrea parlamenti képviselő, valamint Nyárádszereda polgármestere is.

 Előző szolgálati helyén, Gegesben 2014-ben nyitott munkapontot a DKA – mondta el Tőkés Attila, a gyülekezet lelkipásztora. Ennek eredménye ma látszik igazán: tízezer sebkötözés, vérnyomásmérés, lelki gondozói beszélgetés, látogatás, gyógyítás, vigasztalás betegeknek, rászorulóknak, időseknek, egyedül élőknek. Isten kegyelméből ez fog történni Nyárádszeredában is” – fejezte ki reményét a lelkész, aki köszönetet mondott a DKA munkatársainak, továbbá a városi önkormányzatnak, amiért helyet adott a munkapontnak és anyagilag támogatja. Szükség van erre a szolgálatra, az idősekre, akik szeretetet, gondoskodást igényelnek. Együtt, közösen lehet betölteni a szentírási előírást, hogy „egymás terhét hordozzátok”.

 Kovács István előadó-tanácsos ezt a szolgálatot jelképesen egy frissen ültetett rózsafához hasonlította, amelynek gondozásához alázat, szeretet és szaktudás kell. Nagyon kell rá vigyázni, de itt van a diakóniában „visszaesőnek” számító lelkész, mellette az önkormányzat és egyéb szervek, amelyek óvják a rózsát, amelynek szép termése lesz, és beszövi az egész települést, a kisváros és környéke lakóinak örömére – fejezte ki reményét a tanácsos.

 Nyárádszereda polgármestere az elegyéniesedő világra és az elhidegülő kapcsolatokra hívta fel a figyelmet, amelynek következtében számos olyan szociális eset van, amelyre megoldást kell találni. Az önkormányzat nem jut el minden ilyen esethez, személyhez, de partner szeretne lenni az egyház és a politikum mellett a szociális intézkedések meghozatalában. Nem mindegy, hogy milyen szolgáltatást kapnak a magukra maradt emberek, ezért üdvözölték a diakóniai munkában rejlő lehetőségeket, továbbá a helyi tanács megszavazta a kezdeményezés támogatását – fejtette ki Tóth Sándor.

 Csép Éva Andrea szerint a szociális gondozói munka a hétköznapokban nem látható, de egy településen – ahol ez fontos – a hangulaton érezhető: ha gondoskodunk a rászorulókról, társadalmilag kirekesztettekről, ez meg fog látszani az összközösség jólétén. Az a település, ahol az egyház és az önkormányzat kéz a kézben jár, példát mutat a lakosságnak. Nyárádszereda meg tudja mutatni a közösségének, hogy számára fontosak a családok, az idősek és az értékátadás, ahogyan az egyedül élő idősekről való gondoskodás is – emelte ki a parlamenti képviselő.

„Jó együtt dolgozni”

 Batizán Attila a tavaly lelkipásztorként is részese volt néhány hónapig a nyárádszeredai gyülekezet életének, és akkor fogalmazódott meg az ötlet, hogy itt is munkapontot nyitna a DKA. „Nagyon jó együtt dolgozni ezzel a közösséggel” – mondta el, majd köszönetét fejezte ki az önkormányzati és egyházi elöljáróknak a támogatásért, a munkatársaknak pedig a mindennapi munkáért.

 A Diakónia Keresztyén Alapítványt az Erdélyi Református Egyházkerület hozta létre, több fiókszervezete van Nagyváradtól Brassóig, ezek egyike és talán a legnagyobb – a marosvásárhelyi. Ennek a tizenharmadik munkapontja a nyárádszeredai, így jelenleg közel 40 településen több mint 500 gondozott személy mellett van jelen naponta 27 munkatárs. A szeredai munkapont létrehozása és a tényleges munka a nyár elején kezdődött, jelenleg egy munkatárs 22 személyt lát el (ez a szám még növelhető), azonban a szolgáltatás és a munkapont hivatalos megnyitójára csak most került sor.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató