2024. july 8., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Két év a határidő

A Tudor lakónegyedben, a Segesvári út, a Méhész utca és a Szorgalom utca által körülhatárolt övezetben egy közel 40 ezer négyzetméteres, a hely természeti adottságait hasznosító szabadidőparkot hoznak létre – jelentette be tegnap Soós Zoltán polgármester azon a sajtótájékoztatón, amelyet a helyszínen tartottak. Az építkezést ez év novemberében kezdik el, a munka két évet vesz igénybe. 


 Fotó: Mezey Sarolta



14,5 millió lejes beruházás 

Az önkormányzat a 2014–2020 közötti regionális operatív program keretében nyert el egy pályázatot. A projekt hivatalos neve: a településen a használaton kívüli területek funkcionális átalakítása és újrahasznosítása. Ahhoz, hogy a park megnevezése egyszerű legyen, a polgármester javasolta, hogy a Green Park Substejeriş – Cserealja nevet viselje, hiszen a lakosság ezt az övezetet amúgy is Cserealjának nevezi.

– Megbízatásom első napjaitól fenntartottam, hogy egyik fő célkitűzésünk a zöldövezetek növelése városunkban. Marosvásárhelyen – a nyilvántartások szerint – jelenleg 23 négyzetméter zöld felület jut egy lakosra. Ezt növelni szeretnénk, hogy javítsuk a helyiek életminőségét. Minél több zöldövezetet létesítünk, annál tisztább lesz a levegő, és vonzóbb lesz a városunk – fogalmazott Soós Zoltán polgármester. 

A park közel 91 százaléka marad zöld, a fennmaradó 9 százalékon kapnak helyet a panorámás sétálók, játszóterek, szaladópálya, természetes zúzott kővel burkolt sétányok, a kerékpártárolók, a kulturális rendezvényekre alkalmas színpad, a nyitott kerti lugasok, az állatsétáltató, a szabadidős és sportlétesítmények, a padok, a világítótestek. 

A projekt értéke 14,53 millió lej, ennek a vissza nem térítendő része 98 százalék. A közel 4 hektáros terepet átadták az építőnek, a Mapcomnak.

A sajtótájékoztatón részt vettek a cég képviselői, Viorel Dinea igazgató és Aszalos Tibor Albert mérnök, projektigazgató, továbbá Popistan Dorin mérnök, a polgármesteri hivatal műszaki osztályának igazgatója. 





Természetes környezet lesz, ahol a gyerekek szabadon szaladgálhatnak

Viorel Dinea, a Mapcom igazgatója elmondta, kihívás számukra a projekt véghezvitele, mindenekelőtt a minőségre helyezik a hangsúlyt. – A városnak, a jövő városlakóinak, a gyermekeinknek építkezünk. Van már tapasztalatunk hasonló parkok kialakításában – például Marosludason –, az eredmény magáért beszél. 

Aszalos Tibor Albert projektfelelős azt hangsúlyozta, hogy  a parképítés célja természetes környezetet teremteni a városlakóknak, a családoknak, s főleg a gyermekeknek, hiszen ők szűkös játszóterekre vannak beszorítva. Olyan hely kell nekik, ahol lehet szaladgálni, szánkózni, ahol felszabadultan érzik magukat. Az építkezés során nem vágnak ki fákat, ezek megmaradnak, hiszen biztosítják a természetes környezetet. 

A meglévő sportpályák nem tartoznak a tervhez, ezek a park kialakítása után is megmaradnak, felújítják őket, hiszen ezekre is nagy szükség van.




Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató