Márton Károly: Köszörű

– Apám emlékére –

Keresem a kedvenc késem

Rozsdafolttal pengeélén,

Olyan köszörűvel fenték,

Milyen van Goya festményén.

Terméskőből volt a köve,

S emberi erő hajtotta.

A köszörűs, amit fent, azt

Finoman a kőhöz nyomta.

Mindez történt ’80 előtt

Októbernek pont a végén,

Akkor még a rozsdafolt sem

Díszelgett a penge élén.

Jól emlékszem biz’ e napra,

Én voltam, ki azt hajtotta,

S nemsokára a köszörűst

A halál meg elragadta.

Kést, borotvát megélezett,

Vagy ha kellett, a baltát is,

De mielőtt hozzáfogott,

Megköpködte a markát is.

Talán tette babonából,

Ritkán sérült meg a kezén,

S akkor volt csak elégedett,

Hajszálat vágta könnyedén.