A magyar kultúra napja alkalmából Marosvásárhelyen kezdődik a Tamási Áron-emlékév, amelyet a magyar Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága indít a 125 éve született író emlékére. A Tamási-életmű köré szerveződő eseményekről, a január 22-i marosvásárhelyi rendezvényekről már szóltunk előzetesen lapunkban, a későbbi fontosabb megnyilvánulásokról is igyekszünk majd idejében tájékoztatni olvasóinkat. Mai mellékletünkből sem hiányozhatnak a Tamásihoz kapcsolódó érdekességek.
Az író szobája a farkaslaki Tamási-emlékházban Forrás: Facebook honlap
Magdó, az Énekes madár*
1965 júniusának valamelyik szombat délutánján vacsorára vitt magával Tamási Áron második feleségéhez, Salgó Magdolnához. — Be szeretnélek mutatni Magdónak — mondta előzőleg. A Kálvin téren virágot vásárolt, azzal mentünk a Baross utcai lakásba, ahol Magdó nővérével, Olga nénivel élt.
Magdó szülei kezdetben Nagyenyeden laktak, a gyermekeik, így Magdó is, ott születtek; csak később költöztek Kolozsvárra, ahol a Rákóczi út 22. alatt szép házat építettek, székelykapuval.
Magdóval Tamási Áron 1932-ben, az Ábel első könyvének megjelenése után, Kolozsváron ismerkedett meg. Magdó éppen látogatóban tartózkodott otthon, ugyanis ez időben a bécsi Képzőművészeti Akadémia hallgatója volt, és már eljegyzett, „gyűrűs” menyasszonya egy ottani gyártulajdonosnak. Megismerkedésük után Tamási rövidesen megírja az Énekes madár című székely népi játékát. A mű 1934-ben könyv alakban is megjelent, amelyet „az ő Énekes madár-jának” ajánlott „a szerencsés szerző”. Az Énekes madár kicsi Magdója mellett Tamási Áron más műveibe is bevonult Magdó, legtöbbször saját nevével. Például a Halhatatlan szivarok-ba (először 1933-ban, utóbb a Tiszta beszéd című könyvben – Bukarest, 1981 – jelent meg), vagy a Téli verőfény című, 1941-ben Farkaslakán írt „hazai tudósításába”. Magdóval mintegy másfél évtizedig – szerelmei közül a leghosszabb ideig – élt együtt; a nagy Tamási-művek zöme Magdó mellett született.
Magdó tehetséges grafikus és festő is volt. Megfestette Tamási Áron édesanyját, ez az ismert kép ott függött Tamási Áron íróasztala fölött. Tamási Áronról pedig jól sikerült linómetszetet készített; ez a kép Magdónál maradt, pesti lakásának falán többször láthattam. A Jégtörő Mátyás legszebb kiadásának (Révai, 1936) borító- és kötésterve szintén Salgó Magdolna munkáját dicséri. De ő illusztrálta Olga nővére verseskötetét is.
Tamási Áron 1949-ben, az Alizzal történt házasságkötésének napján száz szegfűből álló csokrot küldött Magdónak egy szép levél kíséretében, amelyet abban a reményben írt, hogy „mindig megmaradnak barátnak”. Később Alizt elvitte hozzá, hogy bemutassa neki. Még a legszegényebb éveikben is rendszeresen fizették az asszonytartást Magdónak, ami – Tamási Áron meghagyása szerint – a szerzői jogdíjakból élete végéig megilleti Magdót. Sajnos, Tamási Áron halála után e téren nehézségek adódtak; de sikerült visszakapnia a személyes tulajdonát képező festményét Tamási Áron édesanyjáról, miután Ágota azt lemásoltatta.
Tamási Áron halála után kötelességemnek éreztem Magdóval tartani a kapcsolatot. Az 1965-ös bemutatás miatt is. A most leírtak forrásául többnyire a vele való beszélgetések szolgáltak.
Magdót 1977-ben vacsorára hívtuk zuglói lakásunkba. Később, 1984-ben a Villányi úti otthonunkba is eljött. Első alkalommal a kolozsvári esküvőjük után, a városháza erkélyén készült fényképüket, utóbb egy Veres Péter-könyvet hozott ajándékba. A könyvet Veres Péter 1939-ben Tamási Áronnak dedikálta. Mindkét ajándékát megbecsüléssel őrizzük.
Tamási Áronné Salgó Magdolna szerényen, visszahúzódva és meglehetős szegénységben élt az utóbbi évtizedekben. A farkaslakiakkal tartotta a kapcsolatot, Ágnessel még a nyolcvanas évek végén is levelezett. Nagyon szerette Tamási Áron édesanyját és a testvéreit is. Ha Farkaslakán jártam, utána mindig részletes beszámolót várt tőlem. Bántották őt a Tamási Áronról utóbb megjelent könyvek téves adatai, az olykor mindkettőjüket is sértő megállapítások. Személyének, szerepének már-már rendszeres elhallgatásán végül már nem is csodálkozott. 1993 februárjában, nyolcvanhárom éves korában Tamási Áronnéként halt meg. Vele a század egyik legjelentősebb és legrokonszenvesebb magyar író-felesége távozott az élők sorából. Hagyatékában neki írt Tamási Áron-levelek sora és számos egyéb értékes dokumentum maradt.
Nevét, személyiségét Tamási Áron művei örökre megőrzik.
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb
felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt:
Adatvédelmi
tájékoztató
