Marosvásárhelyen gyógyítottak, oktattak

Könyvbemutató A kultúra hete programsorozat keretében

Egy sorozat harmadik köteteként jelent meg dr. Kiss Csekme Márta nyugalmazott családorvos Orvosaink emlékezete 3. – A marosvásárhelyi Nyár utcai zsidó temető orvos-sírjai című fényképes albuma. A kiadvány az egykori Széll Kálmán utcai izraelita sírkertben nyugvó orvosoknak állít emléket a református (2017), majd a római katolikus (2012) temetőben felleltározott, és kötetekben megörökített orvossírokhoz hasonlóan. 

A könyvet január 17-én a Studium-Prospero Alapítvány szervezésében mutatták be a Bolyai téri Studium Hub látványkávézót megtöltő érdeklődő közönség jelenlétében. A református temető 238, a katolikus sírkert 143 sírhelyében nyugvó gyógyítók bemutatása ezúttal 39 zsidó orvos alakjának, életének és munkásságának a felelevenítésével bővült, illetve azok névsorával, akik külföldre távoztak, és ott hunytak el, továbbá akiknek teste és szelleme „a tűz és az ostoba gyűlölet martaléka lett”.

A Studium kiadó nevében a hely-, család- és várostörténeti kötet szerzőjét és méltatóit – dr. Kiss Zsuzsánna, Sebestyén Mihály –, továbbá dr. Vass Levente államtitkárt, a Studium–Prospero Alapítvány ügyvezető elnökét Nagy Zsolt, a kötet szerkesztője köszöntötte. 

Dr. Kiss Zsuzsánna irodalomtörténész, a kötet lektora, a szerző lánya előadásában a marosvásárhelyi zsidó orvosok emlékét idézte. Amint elmondta, mindannyian dédelgetünk szívmelengető emlékeket olyan orvosokról, akik elesettségünkben felemeltek, válságos pillanatokból kisegítettek vagy reményt öntöttek belénk, amikor hozzátartozóink életéért aggódtunk. Egy példát is idézett városunk jeles személyiségéről, aki 27 éves korában vesekőműtétje előtt tele volt aggodalommal, amikor egy altatóorvos lépett hozzá, és azt mondta: „Fiatalember, ma együtt alszunk”. Ettől a váratlan, szellemes fordulattól elvarázsolódva esett át a műtéten, és azóta is hálával emlékezik dr. Kesztenbaum Ervin altatóorvosra. 

Bár sok hasonló történetet lehetne elmondani azokról, akik „szűkszavú” sírkövek alatt pihennek, „a kövekre lerakódó idő sűrű homályát eloszlatni azonban munka a javából”. Erre vállalkozott immár harmadik alkalommal dr. Kiss Csekme Márta szerző, akit sorsa, hivatása, családi gyökerei, szülőföldszeretete vezérelt, hogy bejárja a temetőket, majd a levéltárakban és emlékező emberektől adatok, élettörténetek után kutasson. Az első két, vaskosabb kötet kiadása után 39 orvos sírjára talált rá a zsidó temetőben, és próbálta meg kisebb-nagyobb sikerrel életútjukat, munkásságukat „előcsalogatni a felejtés homályából”. Munkájának hiánypótló jellegét bizonyítja, hogy amióta elindult a sorozat, mások is kedvet kaptak rá, és készült már könyv az elhunyt lelkészekről is. A lektor a továbbiakban példákat osztott meg arról, ahogy a különböző felekezetű orvosok élettörténete, munkássága összefonódott: a zsidó orvosok között voltak a református Vártemplom, az aggmenház mecénásai, szükség esetén viszont menteni kellett őket, ahogy azt a Czakó-szanatóriumban tették. 

Minden sírkő, minden orvosi életút mögött egy meg nem írt regény is áll – hallottuk a továbbiakban. Ilyen dr. Dengelegi Pálfi Edit története, aki 1945-ben Lipcsénél szökött meg a menetoszlopból, és a későbbi Spielmann Józsefnével együtt bujkált, amíg az amerikaiak fel nem szabadították. Hasonlóképpen dr. Gergely József és felesége öngyilkosságának a története, továbbá dr. Turnowsky Mór pályája, aki Bernády György bizalmas barátja, Petelei István orvosa, az EMKE helyi titkára, a Bethlen Gábor szabadkőműves-páholy megalapítója, szakkönyvek szerzője, az I. világháború sérültjeinek gyógyítója volt. Dr. Tusa (Hirsch) Etelka gyermek-ortopédsebész története is olvasható: három helyen volt deportált, és nemrég távozott az élők közül – sorolta tovább. Egy igaz, becsületes ember, olvasható dr. Schwatz Mór sírkövén, aki a marosvásárhelyi Református Kollégiumban tanult, Budapesten végezte az orvosi egyetemet, tagja volt az első marosvásárhelyi orvosi és gyógyszerészeti becsületbíróságnak, és 1906-ban 100 koronával támogatta a Vártemplom restaurálását. És idézhetnénk tovább a felsorolt példákat, majd elhangzott a kérés, hogy aki többet tud a könyvben szereplő orvosokról, közölje a szerzővel. 

Külön írás tárgyát képezheti az előadás második része, amelyben irodalmi művek orvos szereplőiről beszélt, az orvosi szakma szépirodalmi megjelenítését mutatta be a könyv lektora. Végül kifejezte reményét, hogy az orvostörténetnek vannak élő művelői és lesznek folytatói is, mivel a közös emlékezésnek gyógyító hatása van. 

Sebestyén Spielmann Mihály város- és helytörténészként bevallotta, hogy az orvostörténet elkötelezettje édesapja révén, akinek sírja az izraelita temetőben van – és tegyük hozzá, hogy a könyv címlapján is látható. Előadásában arról a társadalmi háttérről beszélt, amelyben a XIX. és a XX. század orvosai működtek, azt a szakmát gyakorolva, amely az egyik legrégebbi hivatásnak tekinthető, és „amely áttörte azt a magas korlátot, amely a zsidókat elválasztotta Európában a keresztényektől, a mohamedán világban a muszlimoktól” – olvasható a könyv utószavában. Kapcsolatrendszerük és elérhetőségük miatt a távolban élő zsidó orvosok segítségét már az erdélyi fejedelmek – Bocskai, Bethlen Gábor – is igénybe vették. 1623-ban Bethlen Gábor zsidó orvosának kérésére telepítette le hittársainak egy részét Gyulafehérváron.

A 19. század zsidó orvosainak sora a 18. század utolsó évtizedében kezdődött azzal, hogy Lipót császár 1791-ben megengedte, hogy a zsidók az orvosi egyetemen tanuljanak. 1867-ben született meg az emancipációs törvény, amely lehetővé tette, hogy egyenrangú állampolgároknak tekintsék őket, aminek következményeként a magyarországi orvosi egyetemeken lakossági arányszámukhoz képest többségben voltak. Ezt a liberális korszakot a trianoni döntés szüntette meg, és a zsidó fiatalok a román egyetemeket ostromolták meg. Akik kimaradtak, azok Olaszországba, Franciaországba mentek tanulni, és mivel ott nem praktizálhattak, hazatérésük után magánrendelőt nyitottak. Marosvásárhelyen elsősorban a Szentgyörgyi és a Kossuth utcában működtek ezek a magánrendelők. Bár idővel a marosvásárhelyi kórházak felszívták a zsidó orvosok egy részét, akiknek nem sikerült elhelyezkedniük, azok közül sokan kivándoroltak Palesztinába, majd 1948-tól Izraelbe, ahol szükség volt új emberekre, hasonlóképpen Amerikába is. A későbbiekben a szocializmus sem kedvezett a zsidó orvosoknak, sztálini hatásra elindult a bizalmatlanság velük szemben. Akik magyar kultúrán nőttek fel, és magyarul beszéltek, kettős kisebbségi helyzetbe kerültek, ami fokozott empátia kialakulásához vezetett. A város megbecsült polgáraiként számítani lehetett tudásukra, önfeláldozó segítségükre. Ezért értékeli a könyv szerzőjének munkáját az előadó, aki szerint dr. Kiss Csekme Márta a témával foglalkozó elődök, köztük édesapja, Csekme István nyomában (aki a református temető 1988-as helyzetét vette számba), a zsidó orvosok törékeny emlékének a meghosszabbításához is hozzájárult. Tette ezt Diamantstein György munkáját kiegészítve, aki a marosvásárhelyi zsidó temetők sírjainak dokumentációját tette közzé az interneten. 

Beszédének végén Kiss Pált idézte, aki szerint „a temetők a mi tanúink”, temetőbe járni pedig találkozás a régi ismerősökkel, akikből egyre több van a sírkertekben, és az utcán egyre kevesebb, akinek köszönni kellene. 

A továbbiakban elhangzott, hogy készül a negyedik kötet is a marosvásárhelyi köztemetők orvossírjairól.

Végül a szerzőé volt a szó, aki elmondta, hogy az ötlet hét évvel ezelőtt Péterffy Árpád nyugalmazott szívsebész professzortól származott, és a sok munka ellenére nehéz volt a református temetőben nyugvó orvosok közül néhányról bővebb információt nyújtani. Ennek kiegészítésére készülnek a megjelenő új kötetekben. Sajnálatát fejezte ki, hogy a munkából a harmadik kötetre mindkét korábbi munkatársa, Péterffy professzor és a két könyv képeit készítő Péterffy Árpád mérnök is kiszállt, ami megnehezítette a munkát. Ezért orvostanhallgatók segítségét vette igénybe, akiknek köszönetet mondott. A magyar kultúra előestéjén azt hangsúlyozta, hogy elődeink példája fontos lehet a következő nemzedékek számára is. Majd elmondta, hogy a 39 orvossír mellett négy orvos neve szerepel, akik tragikus körülmények között haltak meg, ketten a református temetőben nyugszanak, hárman életük egy részét Marosvásárhelyen töltötték, de Kolozsváron fejezték be, negyvenegy marosvásárhelyi zsidó orvos, volt tanár és kolléga pedig a szocializmus évei alatt kivándorolt. 

A kötet népszerűségét jelzi, hogy minden példány elfogyott, de kérésre rendelni lehet az újabb kiadásból.