Ősztől új épületbe költöznek a kelementelki óvodások. Az ingatlant, amelyben a régi intézmény működött, visszaigényelte, és valószínűleg nemsokára vissza is kapja az egyház.
Ősztől új épületbe költöznek a kelementelki óvodások. Az ingatlant, amelyben a régi intézmény működött, visszaigényelte, és valószínűleg nemsokára vissza is kapja az egyház. Az óvodaépítéshez szükséges összeget uniós pályázattal biztosította a gyulakutai önkormányzat.
– Az Európai Fejlesztési Banktól több mint 560 ezer lejes támogatást sikerült lehívni, a kormánynak csak a héát kellett biztosítania, a beruházás értékének 20 százaléka pedig a községre háruló önrész volt. Tavaly áprilisban kezdődött, és várhatóan májusra be is fejeződik az építkezés. Egy 280 négyzetméter felületű, európai normáknak megfelelő, hang- és hőszigetelt épületről van szó, amelyben két óvodai csoport és egy előkészítő osztály is helyet kap – tájékoztatott Varga József polgármester. A községgazda elmondta, hogy az iskola udvarán felhúzott ingatlanban korszerű mosdók, öltözők állnak majd az apróságok rendelkezésére, illetve egy rendelőként működő helyiséget is kialakítanak, amelyben betegség esetén társaiktól elkülönítve várhatják szüleiket a gyerekek.
– Azt szeretnénk, ha a jövőben napközis csoport is indulhatna az új óvodában – tette hozzá a polgármester, akitől azt is megtudtuk, hogy az óvodához a főútról vezető utat és a kerítést saját forrásból biztosítja, illetve egy játszóteret is létrehoz a 42 óvodás számára az önkormányzat.
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb
felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt:
Adatvédelmi
tájékoztató