2019. szeptember 23., hétfő

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Idén is megszervezte a Bem–Petőfi lovas emléktúrát az erdőszentgyörgyi Württemberg Sándor Egyesület. Célja bejárni azt az utat, amely Petőfit a végzetes 1849-es csatába vezette, illetve feleleveníteni azoknak a napoknak az eseményeit. Idén hat Württemberg-huszár indult útnak: múlt pénteken délután az Erdőszentgyörgy központjában elhelyezett emléktáblánál koszorúztak, ugyanis azon a helyen állt egykor az a fogadó, amelyben Petőfi is megpihent. Útjuk először Bözödre vezetett, itt megszálltak, majd szombaton kora reggel útnak indultak Székelykeresztúr felé, innen pedig  Fehéregyházára. Meglátogatták a Petőfi-múzeumot, majd ennek kertjében sátoroztak le. Másnap részt vettek a turulmadaras emlékműnél tartott megemlékezésen, ahol két gyalogos és három lovas huszár állt díszőrséget. „Az 1897-ben felavatott emlékmű mellett, bár még várt ránk a visszaút, utunkat befejezettnek nyilváníthattuk, kitűzött célunkat elértük. Ennek dacára nincs hurráhangulat, a történelmi környezetben inkább megilletődöttek vagyunk” – mondta el lapunknak Báthori István hagyományőrző huszárkapitány, szervező, az egyesület elnöke, hozzátéve, hogy azokon a településeken, ahol átvonulnak a túra alkalmával, tudatosítani szeretnék a történelmünk kiemelkedő eseményeire való közös emlékezés fontosságát. „Azáltal, hogy végigjárjuk azt az útvonalat, amely Petőfit a végzetes csatába vezette, a szabadságharc történéseit emberközelibbé tudjuk varázsolni. Bem és Petőfi méltatása mellett arra hívjuk fel a figyelmet, hogy a huszárok által képviselt értékek napjainkban is nagyon fontosak a magyar nemzet számára.”

A hazavezető utat Nagysolymos és Lóc érintésével tették meg a huszárok. Emlékérmet is átvehettek, hiszen a legnagyobb hőségben és huszáröltözetben lóháton megtenni mintegy százötven kilométert felér egy teljesítménytúrával. Nem hatalmas a táv, és edzettségük révén nem is annyira fizikailag, mint inkább szellemileg fárasztó egy ilyen lovaglás – toldotta meg Báthori István. 

Az emléktúra támogatója Erdőszentgyörgy önkormányzata volt. 

Az erdőszentgyörgyi emléktábla megkoszorúzásával kezdődött a túra pénteken


Az első emléktúra 2014-ben volt, azóta harmadszor tették meg az utat

Fotó: Báthori István