Lélekkockák fekete-fehérben

Írók fotói és Kuti Márta könyve

Sütő András, Bajor Andor, Szécsi András festőművész, a marosvásárhelyi Vár sétányon műterme felé gyakran sétálgató Kedei Zoltán és még megannyi halhatatlan név, arc, tekintet népesítette be május 21-én, szombaton délelőtt a várbeli amfiteátrum előtti teret. 

Fél évszázad – és még annál is több – helyi irodalmi, művészeti életének nagyjai sorakoztak fel azokon a fotókon, amelyekből az első Kult fesztivál keretében szervezett kiállítást dr. Kusztos Bálint Etelka, a fesztivál ötletgazdái és megvalósítói – dr. Kádár Annamária és Bota Melinda – felkérésére. A különleges, szabadtéri fényképtárlatról, a képeken megörökített alkotókról, hétköznapi és ünnepi eseményekről pedig ki más mesélhetett volna, mint az erdélyi kulturális élet rezdüléseit a hatvanas évek második felétől sajátjaként értő, ismerő Kuti Márta szerkesztő, publicista, tipográfus. Így adta magát az ötlet: a kiállítást össze kell kapcsolni a meghívott Írók, relikviák, emlékek című, a Garabontzia Kiadó gondozásában tavaly megjelent könyvének bemutatójával. (A kötetről Bodolai Gyöngyi számolt be részletesen december végi Harmónia mellékletünkben.) 

A szűk körű, de annál meghittebb együttléten Kuti Mártát Bódizs Edit rádiós szerkesztő, műsorvezető kérdezte a többnyire fehér-fekete fotókon mozaikszerűen kirajzolódó világról, ami a ’60-as, ’70-es, ’80-as években és később Marosvásárhely szellemi életét meghatározta. Az előzmények kapcsán szó esett a Babeş–Bolyai Tudományegyetem magyar nyelv és irodalom szakán Balogh Edgárnál letett tízes államvizsgáról és a nyárádmenti Márkodon induló pedagógusi pályáról, amitől – bár tanítani nagyon szeretett – a sok „pártmunka” vette el a fiatal értelmiségi kedvét. A 68-as megyésítés után, az új megyei lapok megjelenésekor Csíkszeredában próbált szerencsét, de az ottani szerkesztőség illetékese, bizonyos Albert elvtárs nem szerette a női újságírókat. Székely János felesége, Varró Ilona javaslatára próbálkozott még abban az évben az Igaz Szónál (a mai Látó elődjénél), ahol – olyan neveket felsorakoztató egyetemi évfolyam végzőseként, mint Farkas Árpád, Király László, Magyari Lajos, Molnos Lajos – megfelelőnek találták a feladatra. 1968. július végétől 2003. január elsejéig szolgálta Kuti Márta ennél a lapnál az erdélyi magyar irodalmat. 

„Még a csilláron is…”

Kuti Márta jól emlékszik az 1989-es, december végi ötletelésre, amikor végül Markó Béla javaslatára Batsányi-verscímből inspirálódva kapott új nevet az Igaz Szó. De élénken élnek szívében azok a jóval korábbi, nagyszabású ünnepi együttlétek is, amelyekből jó párat a kiállított fotók is felidéztek. Számára az egyik legcsodálatosabb még 1968-ban az akkor 85 éves Kós Károly születésnapjára szervezett rendezvény volt a Kultúrpalotában, ahol „még a csilláron is lógtak az emberek”. A még élő erdélyi helikonistákat (Molter Károly, Kiss Jenő, Kacsó Sándor) felvonultató, méreteiben páratlan ünnepen a néhai Erdélyi Lajos fényképezett.

A továbbiakban az Igaz Szó székhelyén, a mai Iparkamara épületében szervezett műhelytalálkozókról mesélt a délelőtt meghívottja – a fotók egyikén tetten is érhető egy ilyen alkalom, amikor Bajor Andor a képeit kiállító Szécsi András társaságában felolvas. Ezekhez a találkozókhoz a szerkesztőség fölötti emeleten működő mozivállalat bocsátotta rendelkezésre a nagy vetítőtermét, de kellett is a hely, mert a jelentősebb erdélyi írók mindenikét – a többi között Szász Jánost, Panek Zoltánt, Bözödi „Gyurka bácsit”, Tóth Istvánt, Deák Tamást – vendégül látó találkozók kivétel nélkül telt házasak voltak. Ugyanígy zsúfolásig telt a Színművészeti Intézet stúdióterme is az Igaz Szó Irodalmi színpad nevű rendezvényein.

– Emlékszem, amikor ott voltak az „utunkosok”, Lászlóffy, Szilágyi Pista. Egy nagyon szép estje volt Franyó Zoltánnak, aki akkor már túl volt a nyolcvanon, de olyan fürge volt, mint a nyúl. Nemcsak írókat, hanem képzőművészeket is meghívtunk, az egyik legsikeresebb a Gy. Szabó Bélával szervezett Műhely-találkozó volt. Nem fértek a teremben az emberek, annyian voltak – idézett fel Kuti Márta néhányat a legmaradandóbb pillanatokból, majd hozzátette, hogy a kilencvenes években még egy-két találkozót hívott életre a Látó, aztán elmaradtak az ilyen jellegű rendezvények.

A fotókiállításon olyan arcok is megjelentek, akiknek az egykori Igaz Szóval egy épületben működött Új Élet szervezett kiállításokat: pl. Balázs Imre, Nagy Pál, Kedei Zoltán vagy Kusztos Endre, Simon Endre.

A cenzúrán „átcsempészve” 

Az ünnepi események után a hétköznapokra terelődött a szó, mégpedig azoknak egy elmaradhatatlan „kellékére”, a cenzúrára, amelynek kijátszása Kuti Márta szerint az akkori főszerkesztő, a mindenki által szidott Hajdu Győző érdeme.

– Bukarestből, a művelődési tanácstól adták az „értékes” utasításokat, én ültem a kicsi asztalnál a kefelevonattal, Hajdu Győző tartotta a telefont, és egyezkedett a cenzorral a javításokról, amelyek után megjelenhet az írás – idézte fel a meghívott a laptartalom sorsát eldöntő jeleneteket. Ebben az alkotói szabadságot fojtogató politikai rendszerben olyan művek kaphattak helyet az Igaz Szóban, mint Sütő Andrástól az Anyám könnyű álmot ígér c. naplójegyzete, esszéi, drámái vagy Székely János esszéi, drámái, köztük a Hugenották, amely eredetileg a „felülről” tiltott Protestánsok címet kapta volna.

Bözödi-kétsoros és a költői jóslat

Az együttlét második részében Kuti Márta Írók, relikviák, emlékek című könyve került előtérbe, amelyet elsősorban az írók iránti végtelen tisztelet ihletett. A kötet borítóján az a damasztszalvéta látható, amelyet az Igaz Szó 20. évfordulóján, az Aranykakas vendéglőben íratott alá az egybegyűltekkel a pillanat súlyát mindig jól érző szerkesztő, publicista. Öt évre rá, a 25. évfordulón egy másik ilyen aláírt, telerajzolt ereklye „született”, ezen Bözödi kétsorosa: „Bözödi György is itt vala,/ és hál’ Istennek semmit sem halla” – is megtalálható. 

A szalvétákat a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeumban őrzik. Szőcs Edgár, az erdélyi Azopan fotóarchívum létrehozója segített abban Kuti Mártának, hogy a páratlan értékek méltó helyre kerüljenek. Ismeretségük egyébként éppen a kiállított fotókhoz vezethető vissza, a digitális képarchívum megvalósítója ugyanis a Facebookon kért segítséget az irodalmi élet egyes képeken megjelenő szereplőinek beazonosításához, és a szálak természetesen Kuti Mártához vezettek.

A beszélgetés egy Farkas Árpád-dedikáció háttértörténetével zárult, amelyről a könyvben is szó van. „Kuti Márta előtt le a zsíros kalappal, mert megvette a kötetem…” – olvasta fel az 1968-as ajánlást Bódizs Edit, majd meghívottjához fordult, aki a „zsíros kalap” egyetemistakori emlékét idézte fel, amikor a sokadik cigarettakérés után tett megjegyzésre a költő azt válaszolta neki, hogy „hallgass, mert vénségedre zsíros kalappal fogsz járni, úgy mesélsz rólam”.

– És itt vagyok, zsíros kalapom nincsen, de mesélek róla. Így teljesülnek be a költői jóslatok – zárta a derűs, színes beszélgetést Marosvásárhely irodalmi közelmúltjának őrzője, ápolója.