Flavival két évvel ezelőtt, egy szeptember végi délutánon találkoztam ,,élőben”. Ültünk a Sapientia koronkai campusának tágas előterében – ahol akkoriban a Hifa Románia Egyesület ,,hídépítő” csapata, a Building Bridges, azaz BB Dance tánccsoport gyakorolt –, és családról, barátokról, utazásról és persze a táncról beszélgettünk. Egy jólelkű, okos, derűs fiatalember nyílt meg előttem elegáns lazasággal, akit könnyed szárnyalásában egy pillanatra sem korlátozott a kerekes szék.
Azóta nagyot fordult a világ, ajtók zárultak be, terek ürültek ki, alkotó közösségek széledtek szét vagy váltak szellősebbé, törvényileg előírtan távolságtartóvá. Ezekben a vírusjárta időkben kopogtattak be hozzám Flavi képekbe ültetett gondolatai. Lila virágok vallomása a hit erejéről, hatalmas kövek közt lakó, apró, sárga növény imája, a belső szépségről szóló tengermély, a jelen szabadságát hirdető felhők és még megannyi színes, szépséges lélekkocka, amelyeket megérintve megnyugszik, erőre kap a szemlélő. Számomra legalábbis ezt az élményt nyújtotta a képernyőn keresztül ,,bontogatott” ajándék, amit a huszonéves fiatalember önzetlenül kínál mindenkinek a virtuális közösségi tereken. Második – ezúttal internetes – találkozásunknak ez a különleges gondolatsor volt az apropója, de a beszélgetés közel két órájában sok egyébről is szó esett.
– Mikor, hogyan fogalmazódtak meg benned ezek az életbölcsességek?
– 2018 februárjától kezdtem leírni a gondolataimat, ha történt valami velem vagy a környezetemben. Azt, hogy mi motivált, nem tudnám most már elmondani, mert elhalványult az emlék, de jó hatással van rám ez az egész, és nagy örömömre az emberekre is.
– Van kedvenced ezek között a „lélekkockák” között?
– Kettő is. Az egyik: ,,Táncolsz a lelkem csarnokában, a szíveddel, az én szívemmel”. A párom nagyon szeret táncolni, ahogy én is, ezért leírtam, amit legbelül éreztem, miszerint az ember nemcsak a testével tud táncolni, hanem a szívével is. A második gondolat a nemrég elhunyt édesanyámról szól. ,,Nem az az anya, aki világra hoz, hanem az, aki sajátjaként felnevel, mindenben melletted áll, a javadat akarja, és igyekszik téged minden rossztól megóvni. Becsüld meg az édesanyádat, mert csak egy van belőle, ha nem értékeled, akkor elveszítheted, és te leszel a világ legszegényebb embere!” Ezt a gondolatot tavaly szeptember környékén írtam.
– A gondolatok szebbnél szebb képeken jelennek meg, jó pár természetfotó is van köztük. Azokat te készítetted?
– Van köztük saját munka, de főleg a szöveg nélküli fotóimat tettem közzé az interneten. A gondolataim lejegyzése mellett ez a másik fontos pontja az életemnek. Mindig is nagyon szerettem megörökíteni, amit látok, a gyönyörű természetet és a számomra nagyon érdekes társadalmat. Két évvel ezelőtt vettem egy fényképezőgépet, és egy kedves barátom, Lonay Arthur elkezdett tanítani a fotózás művézetére. A tanítás még nem ért véget, az eredményességéről pedig a képek beszélnek.
– 2018-as beszélgetésünkkor – ami Lélektánc címmel jelent meg a Hétköznapi történet rovatban – a tánc, illetve a BB Dance csoportban való jelenléted volt az egyik központi téma. Hogy élte meg ez a lelkes csapat a megszorításokkal teli időszakot?
– Sajnos a járványhelyzet nagyon nehézkessé tette a táncpróbákat. Az interneten tartjuk a kapcsolatot a csapattársakkal, és várjuk, hogy enyhüljenek a körülmények, és újra elkezdhessünk gyakorolni. Mindannyian nagyon vágyunk már arra is, hogy újra felléphessünk, mert olyankor mindenkit – a színpadon lévőket és a nézőket egyaránt – boldogság vesz körül.
– A múltkor arról is szó esett, mennyire szeretsz utazni. Erre most nincs lehetőség. Mennyire viselt meg a mozgástér korlátozása a karantén alatt?
– Ha az ember falun él, és van egy udvara, ahova ki tud lépni friss levegőt szívni, sokkal elviselhetőbb a helyzet. Számomra sem volt nagyon nehéz. Nagyon sokat segített az is, hogy mindennap beszéltünk a párommal.
– Két évvel ezelőtt egy jövőbeli vágyadról is meséltél. Azt mondtad, szeretnél motivációs beszédet tartani azoknak a fiataloknak, akik úgy érzik, nincs tovább. A virtuális térben keringő lélekkockák tekinthetők az álmod megvalósulásának?
– Lényegében igen. Úgy gondolom, a gondolatok is egyfajta ,,terelők” a boldogság útja felé.
– Milyen terveid vannak még a jövőre nézve?
– Szeretnék jobb fotós lenni, ezért is tanulok, gyakorolok. Ugyanakkor szeretnék valamilyen formában segíteni bármilyen, nehéz időszakban lévő embernek, hogy érezze, nincs egyedül. Amúgy spontán életem van, úgy fogadok és élek meg minden örömöt, bánatot, mint a lét természetes tartozékait, de mindig igyekszem tenni azért, hogy a lelkem boldog, kiegyensúlyozott legyen.
