Vidéken élő, 25 és 35 év közötti, korábban közintézményben vagy többségiben állami tőkével rendelkező vállalkozás alkalmazottjaként dolgozó férfi – egy központi gazdasági lap tudósítása szerint statisztikai adatok alapján így „fest” a hosszú távú tétlenségre ítélt romániai munkanélküli robotképe.
Vidéken élő, 25 és 35 év közötti, korábban közintézményben vagy többségiben állami tőkével rendelkező vállalkozás alkalmazottjaként dolgozó férfi – egy központi gazdasági lap tudósítása szerint statisztikai adatok alapján így „fest” a hosszú távú tétlenségre ítélt romániai munkanélküli robotképe. A tavalyi év végén az országos munkaerő-elosztó ügynökség nyilvántartásában 485 ezer állástalan szerepelt. Ez uniós viszonylatban jó eredménynek számít – huszonhétből mindössze hat országban volt alacsonyabb a munkanélküliségi ráta, mint nálunk –, az viszont már kevésbé ad okot derűlátásra, hogy az érintetteknek valamivel több mint egynegyede maga mögött tudhatta már a „kegyelmi” időt, a – ledolgozott évek függvényében – államilag támogatott hat, kilenc vagy tizenkét hónapot. A légüres térben lebegés állapota az említett médiatermék szerint leginkább a tanulmányaikat jó pár éve befejezett vidéki közhivatalnokokat érinti, a munkaerő-elosztó ügynökségek adatbázisaiban azonban „szép” számban akadnak 25 év alatti, tartós munkanélküliséggel küszködő fiatalok is. Mi több, a 2011-es statisztikák szerint a huszonéveik elején járók több mint egyharmada „hivatásos” állástalan, azaz hat hónapnál hosszabb ideje gyarapítja a munkanélküliek sorát. Két vetülete is lehet a jelenségnek. Egyrészt a 700 lejes minimálbér – legtöbb esetben nagyobb fizetésre nem számíthat egy pályakezdő, de sok esetben a szakmai tapasztalattal rendelkező jelölt sem – nem jelent kellőképpen erős motivációt, ez az összeg ugyanis alig valamivel nagyobb a segélynél, amelyet az állástalan minden erőfeszítés nélkül megkap. A tétlenül végigült fél év vagy annál hosszabb idő után viszont nehéz talpra állni, a kenyérkeresői státus visszanyerésére törekvő úgy érezheti, „hozzánőtt” az állami mankó, anélkül egy lépést sem haladhat előre. Sokszor viszont nem az állásnélkülin áll a vásár. Az utóbbi időben csökkentek az elhelyezkedési lehetőségek. Tavaly több mint egymillió lejjel jutott több az államkasszából a munkaerőpiacon kevésbé esélyes társadalmi kategóriákat – pályakezdőket, 45 év fölötti személyeket – alkalmazó cégek támogatására, mint 2010-ben. Pedig a jelenlegi munkanélküliek 50 százaléka „hivatásos” állástalan, biztos jövedelem nélkül, esetleg – valószínűleg – feketemunkából él, fokozott figyelemmel kellene hát követni és ösztönözni a munkaerőpiaci mozgásokat. Ilyen hozzáállás mellett viszont legfeljebb visszafele pereghetnek az események.
