2024. july 8., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Május végén le kellett állítani a községben zajló szennyvízhálózat-építési munkálatot, ugyanis a Környezetvédelmi Alaptól, ahonnan a finanszírozás 75 százalékát várják, közölték, sajnálják, de nincs pénz.

Fotó: Nagy Tibor


Május végén le kellett állítani a községben zajló szennyvízhálózat-építési munkálatot, ugyanis a Környezetvédelmi Alaptól, ahonnan a finanszírozás 75 százalékát várják, közölték, sajnálják, de nincs pénz. A kivitelező jó ütemben haladt a munkával, október óta a beruházás negyven százalékával készültek el – tudtuk meg Balogh Elemér polgármestertől.

A szennyvízhálózat kiépítésére tavaly októberben írták alá a szerződést az elektronikus versenytárgyalást megnyerő Geiger céggel, ennek értelmében harminchat hónap áll a kivitelező rendelkezésére, hogy elvégezze a munkát, amely nyomán Vámos-gálfalván és Szőkefalván közel huszonnégy kilométeren épül ki a csatornahálózat. Az 5 millió 132 ezer lejes beruházás 75 százalékát a Környezetvédelmi Minisztérium fedezi, a fennmaradó 25 százalékot pedig helyi költségvetésből biztosítják. Külön szennyvíztisztító állomást nem építenek, ugyanis a közeli Dicsőszentmártonban lévő ürítőbe vezetik majd a szennyvizet. Balogh Elemér polgármester elmondta, az ősszel a kivitelező cég négy munkacsoportja kezdett el dolgozni a község területén, kettő Vámosgálfalván, kettő pedig Szőkefalván, és amíg az időjárás engedte, jó ütemben haladtak. Idén márciusban újra nekiláttak a munkának, viszont május 31-én érkezett az értesítés a Környezetvédelmi Minisztériumból, hogy egyelőre nincsen lehetőség a munkálatok finanszírozására. Emiatt le kellett állítani a község életében eddig a legnagyobb beruházásnak számító munkálatot. – A helyi költségvetést úgy állítottuk össze, hogy belefoglaltuk az idénre tervezett munkálatok fejében esedékes 25 százalékos önrészt, 500 ezer lejt. A teljes beruházás negyven százaléka készült el, ennek ellenére a Környezetvédelmi Alaptól még egy banit sem kaptunk az eddig elvégzett munkálatra. A helyzet furcsasága az, hogy mi, a „kicsik”, a szűkös költségvetés ellenére betartjuk az előírásokat, kiszorítjuk az önrészt, annak ellenére, hogy lett volna számos egyéb dolog, amire ezt a pénzt költsük, a minisztérium pedig egyszerűen közli, hogy nem tudnak kifizetni egy olyan összeget, amit szerződésben vállaltak – nehezményezte a község elöljárója, aki érdeklődésünkre elmondta, a minisztériumtól ígéretet kaptak, hogy idén kifizetik az összeget, amivel az építőnek tartoznak. A szennyvízhálózat kiépítését mindkét településen a mellékutcákban kezdték, és ezek 97 százalékában már be is fejezte a munkát az építő. A községvezető szerint azért kezdtek először a mellékutcákban dolgozni, mivel az önkormányzat elkészített egy előtanulmányt, amelynek alapján Gálfalván és Szőkefalván nyolc kilométer mellékutat aszfaltoznának le. A mellékutcákban évek óta csak kövezést enged meg a helyi költségvetés, ezért Balogh Elemér azt tervezi, jövőben uniós vagy kormánypénzeket próbálnak meg lehívni ezek leaszfaltozására, és ha minden kötél szakad, és mégsem nyernek finanszírozást, akkor helyi költségvetésből legalább másfél kilométernyi mellékutcát leaszfaltoznak.

Ebben a hónapban kezdik a küküllőpócsfalvi út aszfaltozását

– újságolta a jó hírt a polgármester, amire a küküllő-pócsfalviak évek óta várnak. – Tizenkét éve meg van ígérve az ott lakóknak a két kilométer aszfaltút, és idén végre el is készül. A helyi költségvetésben 500 ezer lejt szántunk erre a célra, ami 1,2 kilométeres szakaszra elegendő, és remélem, hogy július végéig nekifogunk a munkának – bizakodott a községvezető.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató