Krónikák őrzik, a föld rejti – Szatmár elveszett vára

• 2026-05-07 13:00:00

• Nagy-Bodó Tibor

Épített örökségünk

Szatmárnémeti, köznapi nevén Szatmár az egykori Szatmár vármegye és a mai Szatmár megye névadója. A Szamos egyik kiszáradt ága által elválasztott Szatmár és Németi 1715-ben egyesült, és szabad királyi város lett. Az Alföld északkeleti szélén, a Szatmári-síkságon, a Szamos két partján, Románia legészaknyugatibb megyeközpontjaként, Nagyváradtól százharmincöt kilométerre, északkeletre fekszik. A legközelebbi település Magyarország mai területéről Csengersima szűk tizenöt kilométerre. Neve az ősi magyar Zothmar személynévből ered. Utótagja a német népnév birtoklást kifejező származéka. Román neve a magyarból való. Ma a város nevét hivatalosan és a román köznyelvben is leginkább Satu Mareként említik, de a hagyományos Sătmar megnevezés tovább él a népnyelvben, illetve a város nevének toldalékolt változataiban. Szatmár vára Szatmárnémeti belvárosának helyén állt. Ma már semmi nem látható belőle…

A Szamos partján, a magyar határhoz közel fekvő megyeszékhely egyike a legrégibb településeinknek.

Eredetileg két faluból állt: a Szamos egyik partján Szatmár, vele szemben pedig Németi, melyeket csak 1715-ben egyesítettek Szatmárnémeti néven.

Egykori várát Anonymus említi a honfoglalás leírásában, a nem létezett Ménmarót kazár fejedelemmel összefüggésben:

„…azután pedig Szabolcs és Tas innen [ti. Sárvárról] továbbindulva, Szatmár váráig [ad castrum Zotmar] jutott. Háromnapos megszállás és harc után győzelmet arattak. Negyednap, a várba behatolva, Mén-Marót vezér katonáit, akiket ott kaphattak, vasbilincsbe verték. … A várat katonáikkal megrakva otthagyták, maguk meg továbbindultak a meszesi kapukhoz…”

A Váradi regestrum 1215-ben említi

Szatmár falu és földvárának keletkezési ideje sajnos nem ismeretes, de bizonyos, hogy a honfoglaló magyarok már itt találták. Németit II. Endre király 1230-ban kelt aranypecsétes kiváltságlevele szerint azok a német telepesek alapították, akik Gizella királyné védelmében jöttek Magyarországra.

Mivel I. István 995-ben vette feleségül II. (Civakodó) Henrik bajor herceg leányát, Gizellát, az alapítás erre az időre tehető.

Szatmár várát elsőként 1215-ben a Váradi regestrum említi, amikor Endre hadnagy, Péter és Sebrec századosok vádlóként léptek fel.

1231-ben pedig II. Endre a szatmári vár – Castrum de Zotmar – tartozékai közül adományozott egy erdőt Tamás comesnek.

1460 után várkastély épül a városban

Kiss Gábor Erdélyi várak, várkastélyok c. munkájában írja, hogy a várat és Németi városát a tatárok 1241-ben felgyújtották és földig rombolták. Elvonulásuk után Németi ugyan újra felépült, de a vár továbbra is romokban hevert, egészen 1543-ig, amikor a Báthoriak helyreállították.

Zsigmond király 1411-ben Szatmárt, Nagybányát, Felsőbányát más birtokokkal együtt előbb Lazarevics István, majd Brankovics György szerb despotákkal cserélte el Nándorfehérvárért.

Miután Brankovics 1448-ban a török győzelemmel végződött rigómezei csatából menekülő Hunyadi Jánost elfogta és börtönbe zárta, Hunyadi szabadságának visszanyerése után a despotától minden magyarországi birtokát elvette, és ekkor Szatmárt is a maga városának nevezte.

1460 után egy várkastély is épült a városban, melynek várnagyát – castellanus de Zathmar – említik, birtokosának megjelölése nélkül. Ezt követően mindkét város a Szapolyaiak birtokába került.

A bosszú: Ferdinánd katonáit felakasztják

Szatmár városát és Németit 1535-ben Bánffy Boldizsár, I. Ferdinánd vezére felgyújtotta, kirabolta, és miután arról értesült, hogy János király híve, Kun Kocsárd nagy haddal indult a városok felmentésére, a várat megerősítette, és védelmét Horváth Mátyás kapitányra bízta.

Kun elfoglalta a várat, de halálos sebet kapott. János király azzal bosszulta meg vezére elvesztését, hogy Ferdinánd katonáit a váradi mezőn felakasztatta, Horváthot pedig karóba húzatta.

Demján László műemlékvédő építész kiegészítése

Mennyire hiteles a történetírók feljegyzése? Ez sokban függ a történelmi korok és a felkészültség, valamint a témára hivatkozó dokumentumok bizonyítható bizonyosságától. 

Ezért venném elő a múlt századforduló egyik leghitelesebb és pontosabb tudós, író, katolikus egyháztörténésze, püspök és szentszéki bíró, dr. Karácsonyi János éppen Szatmár város eredetével foglalkozó művét.

A Váradi regestrumban felbukkanó Castrum Zothmar után egyik legfontosabb forrás az 1271-ben kelt V. István, a második honalapító királyi privilégiuma (szabadalomlevele), amelyből visszavezetik a település létezését 1203 előttre. 

Visszatérve a történelmi tanulmányra, a helyiség nevének eredete egyik újdonság a tudós közlésében, miszerint olasz-vallon lehet. Ezt az 1096 körül Flandriából elindult keresztes hadak egyik, Folkmár vezérének a Szamos-közben történt letelepedésében keresi. 

Több Ottmár, Zotmund és más hasonló vitézeket említ, amelyektől esetleg származtatható is lehetne a vár és város eredetneve. Érdekességként említi, hogy az akkori területfoglalási időkben hasonló, Szatmár nevű helységek előfordultak Sopron, Eger, Veszprém, sőt Kraszna vármegyékben is. Talán a fent említett flamand betelepülők és vezérneveik folytán. 

Egy másik, 1230-ban II. András királyi kancelláriájának levelezésében is hasonlókat említenek: „Teutonici de Zathmar-Németi iuxta fluvium Zamos residentes dicebanat…”.

Mindenesetre a hajdani várak és a mai település első írásos és a beszédben használttal azonosan Zotmár-Zatmár lehetett az eredetije. 

Még 1317-ben a helyi plébános, majd a vármegyei jegyző 1363-ban is így jegyzi levelezéseit. Vélhető a későbbiekben mindkettőnek használata, mígnem az 1400 táján történő végleges Szatmár névre való átállás.

Az első védelmi pont kialakulása

Stratégiailag a borgói és radnai szorosok felől a Lápos és Szamos folyók mentén betörő csapatok megfékezésére találhatták alkalmasnak a Szamos kanyarulatának és mögötte húzódó lápos szigetvilág területeinek védelmére letelepített helyőrség állítását. 

Kezdetben csak földsánc és palánkrendszerrel védett, majd megfigyelőtornyos kapukkal kialakított földvár lehetett az első védelmi pont. Megerősödve átvette a közeli Sárvár védelmi rendszerét és katonai létszámát. 

Így jöhetett létre az Árpád-házi uralkodók korára visszavezethető és jegyzett ispánsági földvár. Ez az erősség csak a közelgő tatárjárás romboló és mindent felégető időszakáig létezhetett a később is Földvárnak nevezett dombon. 

Az idők folyamán, mint érdekesség, ez a rész lett a kibővített védvár belső várának Dinnyés-kert nevű területe. 

Várostörténeti kialakulása szempontjából nagyon érdekes maga a Szamos folyó kelet-nyugati folyásának fekvése, illetve ezen a volt lápos vidéken kacskaringózó, többszörös hurkolódású hajdani elhelyezkedése. 

Az árvizes, ingoványos terepből kiemelkedő szigetek sokaságának feltöltődéséből kialakult dombokra letelepedett őslakók közössége által alakított első települések védettsége részben megoldódott. 

A 16. század közepétől a megerősödött város több uradalommal rendelkezik

A tatárdúlás áldozatává vált első palánkvár után már komolyabb erődítést alkottak, kimondottan katonai védelmi, utánpótlási és lakhatási célokkal. Ekkortájt, még mint határfolyó, a Szamos bal partján kifejlődött védőrségi kisvároska mellé határtelepülések alakulhattak ki, mai szóhasználatban elővárosok. 

Ezek közül a legkiemelkedőbb éppen az Erdély-szerte is hasonló szóhasználatú Hóstánc vagy Hóstát, amely a német Hochstadt, esetleg Hoschtadt szavakból eredeztethető. 

Hasonló, a főtelepüléssel már régen összenőtt Zsadány helyzete is. Ezzel ellentétben csak talán a Szamos túloldalán telepített Németi története kivételes, mindig is komoly ellenpontot jelentett a vár életében. Az immár megerősödött Szatmár a közeli szőlőtelepítések, sókikötő használatával megnövelte lakosainak számát és gazdasági erejét. Mint királysági végvár, a többször cserélgetett királyok uradalmi módjainak megfelelően próbált rátalálni önmagára. 

Ekkortájt már működött benne városháza, két templom, kolostor és öregek kórháza, jól működő pénzverde, a tárnokmester háza és természetesen a katonaság számára szükséges épületállomány. 

A 16. század közepétől már négy sarokbástyás kastély épült a körben vízzel védett árokrendszerű, mai napig megmaradt Várdomb nevű területen. 

A megerősödött város ebben az időben több uradalommal rendelkezett. Volt időszak, hogy kb. százötven körüli úrbéri viszonyban álló falu tartozott a várbirtok fennhatósága alá, Erdődtől Tasnád és Nagybánya vidékétől fel az Avasig. 

Viszont egyetlen, máig fennálló nehézséget jelentett a város növekedése és terjeszkedése szempontjából az ingoványos és süppedékes talaj. Ezt csak facölöp-alapozással vagy a tartósabb, kőtömb alapokra rakott vegyes, tégla- és kőfalazat alkalmazásával oldották meg. 

A török támadások és állandó behajtások időszakában nagyon lepusztul várkastély épülete

Ennek a mintaszerűen magmaradt falszövetnek a nyomaira éppen az első komolyabb szerkezetű, a többsávos Szamos-híd melletti toronyház alapjának építésekor találtak rá az 1976-os években. 

A vészjósló török támadások és állandó behajtások időszakában nagyon lepusztult várkastély épülete elhagyottá vált. Ezt talán fokozták a városkapu feletti folyamatos zászló- és címercserék, amelyek sok bajt okoztak a városlakóknak, és a váltakozó katonaságok cserélődése is megpróbáltatásokkal járt.

Az ezt követő legkomolyabb építkezési és fejlődési szakasz a város és vár kapcsolatában a 17. századra fejeződhetett be. 

Az impozáns végvári erődből mára nem található meg semmi…

A korábban épített olaszbástyás, ötágú várat átépítették, megerősítették, többszintes ágyúállásos, elővédműves, kazamatás valódi kővárrá. Ez lett a vár életének harmadik, egyben utolsó szakasza. És mégis, mára nem található meg ebből az impozáns végvári erődből semmi. Kérdésként vethető fel a volt vár hajdani elhelyezkedésének és végleges megsemmisülésének oka.

Az azóta már többször szabályozott Szamos folyó mára szinte szabályos szimmetriatengelyként osztja ketté Szatmárnémetit. 

A hajdani szádfallal és árokrendszerrel védett töltéserősítésű várbelső összeköttetésére épült híd képezi a mai modern város legfontosabb artériáját. 

A későbbi városrendezés és a belvárosi piactér kapcsolata alkotta városmag szinte hálóként feszült rá a régvolt és védelmi korát végérvényesen elveszítő vár képére. Mára egészen más nyomvonalú utak alatt sejlik fel az a kor, amelyre néha komoran, mégis dicső emlékezettel koronázzuk közös múltunk büszke századait. 

Korábbi történetírók megemlékezéseit mi, az utókor hitelesíthetjük legpontosabban.

* A rendelkezésünkre bocsátott dokumentációkért külön köszönet Keresztes Géza műépítész, műemlékvédő szakmérnöknek; a segítségért dr. Kálmán Attila tanár, történésznek. Az illusztrációkat, a régi és a mai képeket Demján László műemlékvédő építész a saját munkájából és gyűjteményéből küldte el a szerzőnek. Összeállításunkat – befejező részként – szakembereink véleményezésével a következő pénteki lapszámunkban befejezésképpen még kiegészítjük.