2024. july 8., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Közösségi találkozó – a LEADER programról a pályázóknak

Meglehetősen kevesen vettek részt a Marosmenti Partnerség LEADER Egyesületnek múlt héten a nagyernyei kultúrotthonban tartott tájékoztató gyűlésén, pedig hasznos információk hangzottak el azok számára, akik az EU-s program keretében szeretnének pályázni.


Meglehetősen kevesen vettek részt a Marosmenti Partnerség LEADER Egyesületnek múlt héten a nagyernyei kultúrotthonban tartott tájékoztató gyűlésén, pedig hasznos információk hangzottak el azok számára, akik az EU-s program keretében szeretnének pályázni. A 2012-ben alakult helyi akciócsoport tagjai Jánosi Ferenc polgármester jelenlétében tartották meg a tájékoztatót, amelyen Antal Zoltán, a Nyárádmente LEADER Egyesület irodavezetője volt a meghívott előadó.

Kevesen jöttek el, de akik ott voltak, pontos információkat, jól hasznosítható tanácsokat kaptak Antal Zoltántól (fotó) arról, hogy hogyan kell, hogyan érdemes pályázni, ha valaki vállalkozását, gazdaságát szeretné fejleszteni, és erre uniós, részben vissza nem térítendő alapokat szeretne felhasználni. Jánosi Ferenc megnyitóbeszédében hangsúlyozta, a bürokrácia, a gazdasági válság ellenére is érdemes pályázni, élni a lehetőségekkel, hiszen pénz van, csak jó döntésekre, ötletekre van szükség. Antal Zoltán a pályázati lehetőségeket részletesebben ismertette, beszélt a Nyárádmente LEADER Egyesület tapasztalatairól, hiszen az általa képviselt egyesület már korábban bekapcsolódott a LEADER programba. Hangsúlyozta, ha az érdekeltek pályázatai formailag rendben vannak, százszázalékos az esély, hogy a projektet sikeresnek nyilvánítsák, és finanszírozható legyen. Hogy miért visszafogott az érdeklődés, miért nagy a passzivitás? Valószínűleg az információhiány miatt, a bürokrácia pedig elrettenti az embereket a pályázatírástól. Pedig csak addig nehéz, amíg egy-két személy, vállalkozó belefog és sikeresen pályázik, akkor valószínűleg mások is kedvet kapnak. Elmondta, a Marosmenti Partnerség LEADER Egyesület sokkal több pénzt – 2,5 millió eurót – hívhat le, mint a Nyárádmenti LEADER Egyesület, és el kell dönteni, hogy melyek a fontos beruházások a Maros mentén, hogy mi érdekli az embereket, és arra is felhívta a figyelmet, hogy 2014–20 között sokkal több pénzt lehet majd lehívni a program keretében – ez pedig komoly kihívás. A LEADER mezőgazdaság-, vállalkozás-, turizmus- és településfejlesztést célzó intézkedéseit ismertette, részletesen kitérve például a fiatal gazdáknak szánt támogatási lehetőségekre (a támogatás intenzitása 100%), a mezőgazdasági egységek korszerűsítését célzó pályázatokra (a vissza nem térítendő támogatás maximális összege 50.000 euró), de hangsúlyosan ismertette a mikrovállalkozások létrehozásának és fejlesztésének támogatására kiírt pályázati lehetőségeket is (a támogatás intenzitása 85 illetve 70%-os, a beruházás típusától függően), ugyanakkor a turisztikai tevékenységek ösztönzésére nyújtott finanszírozást is fontosnak nevezte, hiszen ez esetben a vissza nem térítendő támogatás maximális összege 100.000 euró. Civil szervezetek és önkormányzatok is pályázhatnak, akár közhasznú, akár nyereséget termelő projektekkel, csupán a vissza nem térítendő támogatás aránya különböző ezekben az esetekben. A Marosmenti Partnerség LEADER Egyesület helyi akciócsoportja egyébként közérthető kiadványokkal segíti azokat, akik a LEADER programról szeretnének tájékozódni, ezek a helyi polgármesteri hivatalban megtalálhatók. Antal Zoltán a pályázatírás során felmerülő gyakoribb hibákról is beszélt, arról például, hogy a helyi nyilvántartásokban szereplő adatok nem mindig egyeznek az APIA (Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség) nyilvántartásában szereplő számokkal, de szó esett azokról a fontos lépésekről is, amelyeket a pályázónak feltétlenül szem előtt kell tartania a pályázat elkészítésekor, hogy ezt választhatónak nyilvánítsa első szakaszban a helyi Leader iroda, majd a megyei és végül a gyulafehérvári központi ügynökség.

A Népújság érdeklődésére Antal Zoltán elmondta, a nyertes pályázatok esetében a kifizetések 90 napon belül történnek, előleg a 112-es intézkedés esetében igényelhető, de garancia ellenében, a monitorizálást a Leader irodák végzik majd és esetenként a gyulafehérvári ügynökség. Kérdésünkre hozzátette, fontosnak tartja, hogy a LEADER programba való belépés előtt az önkormányzatok felmérjék a potenciális pályázók körét, meghatározzák a prioritásokat, ismerjék a közösségi igényeket, hiszen a kritikus arányt, a lehívott összeg 70 százalékát le kell szerződni, ellenkező esetben az egyesületnek vissza kell fizetnie a működési költségeket, ez pedig a teljes összeg 20 százalékát teszi ki.

– A Marosmenti Partnerség LEADER Egyesületet azért hoztuk létre, mert meg voltunk győződve, hogy önkormányzatainknak szükségük van a LEADER pályázatra a térségben, és hogy biztosan lesznek civil szervezetek, magánvállalkozók, gazdálkodók, akik lefedik a lehívott összeget. Már van öt sikeresnek nyilvánított pályázatunk, csak Nagyernyének három van, és mindenik önkormányzatnak van 3-4 letéve. Úgy határoztunk, a költségvetésből többet juttatunk a civil szférának, de a második kiírásnál, ha nem lesz elegendő pályázat, átcsoportosítjuk az összegeket az önkormányzatok javára – jelentette ki kérdésünkre Jánosi Ferenc.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató