2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Közel 12 millió a kisvállalkozóknak

Mint lapunkban nemrég már említettük, elkezdődött a feliratkozás a kis- és középvállalkozások fejlesztési programjait kezelő ügynökség (AIPPIMM) révén elérhető kormányzati támogatásokra. Ezekből a legjelentősebb kerettel, 10 millió lejjel a pályakezdő vállalkozók támogatására irányuló Start program rendelkezik.

Mint lapunkban nemrég már említettük, elkezdődött a feliratkozás a kis- és középvállalkozások fejlesztési programjait kezelő ügynökség (AIPPIMM) révén elérhető kormányzati támogatásokra. Ezekből a legjelentősebb kerettel, 10 millió lejjel a pályakezdő vállalkozók támogatására irányuló Start program rendelkezik. A már negyedik éve futó Startban a részt vevő személyek számára nincs felső korhatár szabva, ám a vissza nem térítendő támogatásra pályázó cégek nem lehetnek két évnél régebbiek.

A program két szakaszban zajlik, ebből az első részben 800 ezer lejből a vállalkozói készségek fejlesztésére irányuló képzéseket szerveznek. A tavalyi évhez hasonlóan idén is mind a nyolc fejlesztési régióban, így egyet Marosvásárhelyen is. Az UNCTAD/EMPRETEC égisze alatt szervezett, kilencnapos képzéseken a részvétel ezer lejbe kerül, ám az oklevelet megszerző résztvevők – akik lehetnek még a vállalkozói közegen kívül álló, közép- vagy felsőfokú végzettségű magánszemélyek is – a program második szakaszában, ahol a legjobb üzleti terveket támogatják 9,2 millió lejből, előnyt élveznek pályázataik elbírálásakor. A marosvásárhelyi képzést május 18-26. között
tartják.

A második szakaszban legtöbb 100 ezer lejjel támogatják a legjobb üzleti terveket benyújtó pályakezdő kisvállalkozókat. Mindkét szakaszban csak olyanok jelentkezhetnek, akik a Start program előző éveiben ebből nem nyertek támogatást, az üzleti terveket benyújtó cégek az iratkozáskor legtöbb két éve bejegyzett kkv-k lehetnek, magántőkéjű, román jogi személyiségű, költségvetési tartozás nélküli működő társaságok. Lehet pályázni bankhitel igénybevételével vagy anélkül.

A bankhitelt is igénybe vevő pályázókat legtöbb 100 ezer lejjel támogatják, a programban partnerséget vállaló banktól származó hitel legtöbb 50 ezer lej lehet, és a projekt elszámolható költségeiből legkevesebb 30%-ot kell kitennie a kölcsönnek. A bankhitelt nem igénylő pályázókat szintén legtöbb 100 ezer lejjel támogathatják, az összeg a benyújtott üzleti terv legtöbb 70%-át teheti ki, a pályázó önrésze minimum 30%. Pályázhatnak termelő, szolgáltató és kereskedő cégek, a támogatási skála igen széles, a gépek és felszerelések beszerzésétől az on-line reklámig.

Az üzletasszonyok körében a vállalkozói kultúra fejlesztését célzó programra idén félmillió lejt fordít a hatóság, ennek keretében mindegyik fejlesztési régióban rendeznek üzleti témájú szemináriumot – Marosvásárhelyen április 26-án –, majd felkészítőket és országos fórumot is az üzletasszonyok számára.

A népművészeti termékeket előállító kisiparosok és vállalkozások támogatását célzó programra egymillió lejt fordít idén a hatóság, ebből az érintettek 20 ezer lejes értékhatárig pályázhatnak vásárokon és szakkiállításokon való részvételre, szakképzésre, on-line és nyomtatott reklámok készítésére. A programok részletei a hatóság http://www.aippimm.ro című oldalán találhatók.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató