2024. july 8., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Kötelező lesz a szelektív hulladékgyűjtés

  • 2021-08-22 15:01:06

  • -

A Románia ellen indított környezetvédelmi kötelezettségszegési eljárások volt az egyik fő témája a 10 perc Bukarest 22. adásának.

„Amióta kormányon vagyunk, folyamatosan dolgozunk az EU-s irányelvek beemelésén az országos jogrendbe. Az elmúlt évek kormányai ezt elmulasztották, ezért az Európai Bizottság több kötelezettségszegési eljárást indított Románia ellen. Ezek sokszor pénzbüntetéssel járnak, amelyeket az állami költségvetésből kell kifizetni. Ezt nekünk meg kell akadályozni, hiszen jobb célokra is fel tudjuk használni az állam pénzét” – tájékoztatott Tánczos Barna környezetvédelmi miniszter. Hozzátette: Románia ellen 19 környezetvédelmi kötelezettségszegési eljárás indult a korábbi években, amelyekből hármat lezártak, és további kettőt a parlament által jóváhagyott jogszabály után rendeznek. Rámutatott azokra az eljárásokra is, amelyek a víz- és csatornahálózat kiépítésére, valamint az erdőkitermelésre vonatkoznak, és mihamarabb le kell zárni.

A környezetvédelmi miniszter elmondta, hogy új kerettörvényt fogadott el a kormány, amely az önkormányzatokat szelektív hulladékgyűjtésre kötelezi. „Ahol nem gyűjtik szelektíven a hulladékot, ott a polgármesteri hivatal köteles lesz felbontatni a szerződést az adott szemétgyűjtő vállalattal, és olyan szerződést kötni, amely biztosítja a szelektív hulladékgazdálkodást” – fogalmazott a tárcavezető.

Tánczos Barna ugyanakkor arról is beszélt, hogy mit tesz az RMDSZ azért, hogy megfékezze az illegális hulladékszállítmányokat és a szemétimportot. „Idén a belügyminisztériummal közösen több külföldi hulladékszállítmányt lepleztünk le, mint bármikor az elmúlt években. Ezek az akciók azt mutatják, hogy szükség van a jogszabály módosítására, és egy olyan informatikai rendszerre is, amely lehetővé teszi a hulladékszállítmányok valós időben való nyomon követését és törvényességük ellenőrzését” – hangsúlyozta a miniszter.I

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató