Körutat tett Tamás Gábor

Örökzöld slágerek és életvallomások

Zenés könyvbemutató körúton járt megyénkben a népszerű könnyűzeneénekes, Tamás Gábor. A miértről és tapasztalatairól a múlt héten a körút jobbágyfalvi állomásán beszélgettünk a kolozsvári születésű, Svédországban élő előadóművésszel.

A Beszterce-Naszód megyei Felőrön kezdte és a Kolozs megyei Várfalván zárta körútját Tamás Gábor. Eközben hat helyszínen lépett fel Maros megyében, sorrendben Székelykálban, Mezőbodonban, Gerendkeresztúron, Marosszentannán, Jobbágyfalván és Nyárádszentimrén találkozott esténként az érdeklődőkkel, akiknek elhozta életrajzi kötetét, és természetesen örökzöld slágereire is kíváncsi volt a közönség.

A Szucher Ervin marosvásárhelyi újságíró tollából származó Csak a szívünkben nem száll az idő című kötet megjelenése az előadóművész és a szerző számára egyaránt megtiszteltetés és öröm volt, mögötte pedig háromévnyi munka áll. Benne pályatársak, közéleti személyiségek (Homonyik Sándortól Böjte atyáig) szólalnak meg, így rajzolódik ki a kép, amely az erdélyi könnyűzene-rajongók számára kevésbé ismert, és betekintést enged Tamás Gábor életébe. Vidám, közlékeny és közvetlen ember – mondta el a szerző, míg a művész a nem rózsákkal és orgonákkal kirakott életútjának néhány pillanatát felidézve elmesélte magáról, hogy miért szökött külföldre alig 28 évesen, hogy messze északon kezdje újra az életét, és 18 évig vissza se térhessen. Életében számos elismerést kapott, de a legbüszkébb az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület életműdíjára, amit művészberkekben erdélyi Oscar-díjként is emlegetnek – vallotta be az énekes, aki elárulta: nagyon tiszteli azokat, akik könyvre „pazarolják” a pénzüket, idejüket pedig olvasásra.

A közvetlen, vidám beszélgetés mellett számos örökzöld dalát is előadta, amit a közönség mosollyal és csillogó szemekkel vele együtt énekelt, mint a Violák, A Donát úton, az Ó, Erdély, szép hazám és egyebeket. Ezt követően dedikálták a bemutatott könyvet, és számos hanglemez közül is lehetett válogatni.

Hatalmas az érdeklődés

Az életrajzi kötet 2016-ban jelent meg, és az akkori lemezbemutató koncertjei előtt Budapesten, Kolozsváron, Marosvásárhelyen és Brassóban mutatták be. A kinyomtatott ezer példány nagy része el is kelt, a többi a könyvesüzletekbe került. A tervben ennyi szerepelt, de hamarosan kezdtek érkezni a meghívások, felkérések más településekről is, és akkor született meg az ötlet, hogy elviszik olyan kis településekre és a szórványba is, ahol 1990 óta egyetlen kulturális rendezvény sem volt, ahová a színházak, népi együttesek szinte sohasem jutnak el. Nem tudatosan kezdték el, hanem a lelkészektől, polgármesterektől érkező helyi felkéréseknek tettek eleget – ismertette lapunkkal a kezdeteket a szerző, hozzátéve, hogy ez inkább küldetés számukra, mert a „vállalkozás” nullszaldós, főleg a közönség rajongása motiválja őket. Egyikük sem ebből él, és nem munkaidő után teszik, de az órát sem kell állandóan nézniük. Inkább a csillagok szerencsés felsorakozásának köszönhető ez a helyzet és lehetőség – véli Szucher Ervin. Az RMSZ meghívására Máramaros megyében kezdtek el egy előadás-sorozatot, és ezt ki szeretnék terjeszteni országos szintűre. A kezdetben négyállomásosra tervezett bemutatótól már 160 helyszínig jutottak el, s a kezdeti ezer példányból kilencezernél járnak, és valószínűleg a tízezret is elérik, mert további hatvan helyszínes meghívásuk van – tudtuk meg a szerzőtől.

Mindenhol megtelnek a helyek

Tamás Gábor számára óriási elégtétel, hogy minden helyszínen megtelik a terem. Zenés könyvbemutatókról van szó, tehát a könyvek is szép számban fogynak, de elsősorban a dalok miatt mennek el az emberek, és számára öröm látni, hogy milyen lelkesedéssel fogadják, és milyen élménnyel távoznak. Mindez azt sugallja neki, hogy megéri. „Nincs olyan erdélyi előadóművész, aki ezt csinálja. Büszke vagyok, hogy én ezt teszem” – nyilatkozta a Népújságnak. Már tíz-tizenöt éve felkérte koncertjei szervezőit, hogy ne csak a nagyvárosok csillogó színpadjaira vigyék el, hanem a kis településekre is, ahol fogyóban van a magyarság. Azt tapasztalta, hogy a kultúra összegyűjti a magyar lakosságot. Élményeiről, tapasztalatairól egy újabb könyvet lehetne írni – mondja. Vannak helyek, ahol a közönség inkább beszélgetni szeret vele, van, ahol senki nem szólal meg, inkább a dalait várják, és voltak személyek, akik életük legnagyobb élményének tartották, hogy vele találkozhattak, beszélgethettek, akár fényképet is készíthettek. Amíg ezt érzi, addig folytatja ezeket a közösségi estéket – ígéri, hozzátéve, hogy a közönség inkább a régebbi, mindenki által ismert dalokat szeretné hallani, de ő arra is odafigyel, hogy új dalai is elhangozzanak, és Erdélyben a nemzeti töltetűek is.