Könyvekről bármikor

Annyi a kulturális esemény, hogy lehetetlen lépést tartani velük. Csak gyűlnek a megírandó élmények, átírásra várnak a hangfelvételek, szinte naponta tízesével gazdagszik az ember fotótára. Csak ha a Tékaforgatagra gondolok, máris bánt a lelkiismeret, annyira lemaradtam a tapasztaltak közlésével. Még csak felvillantani tudtam a Forgatag utolsó napján lezajlott nagyszerű könyves kibeszélőt, a Gemma-olvasóklub rendezvényét, amelyen Lázok Klára és Daray Erzsébet faggatta a Kossuth-díjas Visky Andrást A test történetei című Poket-kiadványról. Tudták a kérdezők, hogyan kell igazi önvallomásos megnyilatkozásra késztetni az írót, izgalmas, mélyreható, bensőséges és hangulatos beszélgetés kerekedett a kötet hősnőiről, a velük való azonosulásról, a katarzisról.

A Lector Kiadó utána következő bemutatója is a népes közönség előtt zajlott, és mindenki hamar ráhangolódott a Láng Orsolya lírájához kapcsolódó társalgásra. A fiatal költő, író, grafikus, filmrendező Ház, délután című új verseskötete kapcsán volt a fesztivál vendége. Vele is Lázok Klára beszélgetett. A könyv a Lector és a magyarországi Prae Kiadó közös kiadásában látott napvilágot. Lapis József szerkesztette. A borító is Láng Orsolya munkája. A beszélgetést, amely során a szerző felolvasásaival is illusztrálta gondolatait, a későbbiekben valamikor talán még részletezhetjük. Ma a kötet kiadói fülszövegével érzékeltetjük róla a legfontosabbakat. 

A kötet kiadói fülszövege

A délelőtti program után a Ház, délután elegánsan eklektikus berendezésű, kellemesen fényezett, de ha kell, kellemesen árnyas is. Tehát árnyékolástechnikailag megfelelő. Csendes és élénk. Élénk és nyugodt. A jövevény eleinte zavarban van. Mégiscsak begurult ide a melankólia sötét golyója a folytatásnak hitt irányból. Aztán nagyítólencsén át láthattunk egy ölelkezést egy távoli ház emeleti lakásában. Közben meg elszabadult az ajándékpokol: sorjáznak a jobbnál jobb versek, mégsem árt meg a jóból a sok.

Láng Orsolya új kötetében bizalmasának fogadja az olvasót, és megmutatja, milyen, amikor apró balladák képei keverednek emberközi kapcsolatok jeleneteivel, ahogy az anyanyelvünk között az idegen szavak. Olyan természetesen, hogy ha valaki mögöttünk kellően lágy akcentussal ejti ki egy sziget fővárosának a nevét, közel kerülünk a nagybetűs Költészethez. Mi a siker titka, ha nem ez? 

Mohácsi Balázs