Könyv és vallomások Csép Sándorról

Sorskérdéseink hordozója

A szinte elviselhetetlen júliusi hőség ellenére szépszámú közönség gyűlt össze július 11-én, csütörtökön délután a marosvásárhelyi Bernády Házban, ahol a Kriterion Könyvkiadó idén megjelent Sorskérdéseink hordozója című kötetének volt a bemutatója. A könyvben a feleség és harcostárs, Albert Júlia színművész emlékezik – közös barátok, kortársak, volt munkatársak visszaemlékezéseit felidézve – a közismert rádiós és televíziós személyiségre, Csép Sándorra.

Igazi sztár volt 

Szabó Gyula, a Kriterion Könyvkiadó igazgatója által vezetett könyvbemutatón Simonffy Katalin, a volt televíziós munkatárs foglalta össze bevezető beszédében a közismert rádiós és televíziós személyiség, a tanítómester, a jó barát és az ember legfontosabb jellemvonásait, amit a következőkben a jelen lévő munkatársak egészítettek ki, tettek árnyaltabbá, a saját szemszögükből emlékezve a bemutatott könyv főszereplőjére. „Nem túlzás azt állítani, hogy Csép Sándor igazi sztár volt, egyike a legkedveltebbeknek, és aki követte a hetvenes évektől a bukaresti magyar adást vagy hallgatta a Kolozsvári Rádiót, bárhol felismerte arcáról, jellegzetes zengő hangjáról”…

„Örök érvényű emberi értékekből merített, amikor lelke mélyéig »népben és nemzetben« gondolkodva írt, szerkesztett, közösségi fórumokon hallatta szavát és cselekedett. Kellő tudásra, önismeretre, lelkierőre és nem utolsósorban az Istenbe vetett nagy hitre alapozva kereste és találta meg vállalt sorsának irányát a történelmi Erdélyben és a Kárpát-medencében. Zavaros, értékvesztett időkben honismereti, történelmi, s ahogy ő nevezte »jellemvetélkedőket« szervezett a fiatalok számára. Ha csak a sokak által ismert, a kalotaszegi egykézésről szóló Egyetlenem című dokumentumfilmet hagyta volna örökül, és a belőle kinövő Áldás, népesség mozgalomnak a drámai népességfogyást megállító jövőképét, azzal is teljes lenne a leltár.” 

De ugyanakkor Csép Sándor önzetlenül volt alkotótárs, segítőkész kolléga, akire felnéztek fiatal munkatársai, és akiket szívesen segített, ha ötletre, tanácsra szorultak. Csép Sándor részt vett a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének (MÚRE) megalakításában, kezdetektől az igazgatótanács tagjaként, majd a becsületbíróság elnökeként, és két mandátum során őt választották meg az egyesületet elnökévé – hangzott el a bevezetőben. 

A művészi élményt két jól ismert zenemű előadása fokozta és foglalta keretbe.

Vers és zene

Bartók Béla Este a székelyeknél és Kodály Zoltán Kállai kettőse Csép Sándor leányának, Dénes Annának, a kolozsvári Transilvania Állami Filharmónia hegedűsének és Horváth Editnek, a kolozsvári Gh. Dima Zenekonzervatórium zongoratanárának a meghatóan szép előadásában hangzott el.

„Az volt hazám, ahogyan éltem, haza a magasban s a mélyben…”– hangzott el Albert Júlia színművésznő megható előadásában olyan verssorokkal együtt, amelyek a költészet „metanyelvén” a volt férjjel közösen megélt korszak hangulatát, szellemiségét, útvesztőit, nehézségeit és szépségeit elevenítették fel Csép Sándor legkedvesebb verseinek egymásba fűzésével. A szerzők – Szilágyi Domokos, Szőcs Géza, Farkas Árpád, Hervay Gizella, Balla Zsófia, Egyed Emese, Székely János, Kányádi Sándor, Király László, Csávossy György – nemcsak kollégái, ismerősei, esetleg filmalanyai voltak, hanem legközelebbi barátai is, akik verset dedikáltak neki. 

Csép Sándor és Bodor Pál barátsága 

A továbbiakban Szabó Gyula műsorvezető arra kérte a jelen lévő – elsősorban a volt bukaresti – munkatársakat, hogy Csép Sándorral kapcsolatos személyes emlékeiket osszák meg a hallgatósággal a bukaresti televízió magyar adásánál töltött évekről. Ezúttal olyan történetekre volt kíváncsi a kiadó igazgatója, amelyek „elindítják az utat Csép Sándor felé”. Szabó Gyula elsősorban a két nagyon különböző ember, Csép Sándor és Bodor Pál, a magyar adás főszerkesztőjének barátságáról érdeklődött, felelevenítve az Ágyán történteket, ahol Csép lelkész édesapja az 1944-es frontátvonuláskor megvédte a román földműveseket a magyar parancsnok bosszújától. Ez a tette segített az édesapán is, akit az államosításkor kuláklistára tettek, az aradi börtönbe zártak, és családjával a Bărăganba akarták kitelepíteni, amitől az ágyatelepi fölművesek levele mentette meg. Amikor a Román Rádió és Televízió elnökének Bodor Pál Magyarországra utazásuk során elmesélte az ágyai eseményeket, és hozzátette, hogy annak a papnak a fiát nem akarják felvenni a televízióhoz, az elnök azonnal megváltoztatta a véleményét, és a Csép Sándor alkalmazása körüli akadály elhárult. A történtekről Bodor Pált Kacsó Edit idézte a Filmtettben megjelent cikkében. 

Bodor és Csép kapcsolatát illetően Boros Zoltán úgy látta, hogy Csép nagy tisztelettel viseltetett a főszerkesztő iránt, ami kölcsönös volt. Ez a magatartás azért volt furcsa, vette át a szót Albert Ildikó, mivel a gondolkodásuk más volt. Bodor Pál szocialista maradt haláláig, Sándor pedig nép-nemzeti, amit mindenki tudott, ennek ellenére soha nem volt vita közöttük. Bár elmondták az érveiket, abban nem volt sértés, csak a tisztelet, és Bodor munkatársát mindig munkára ösztönözte, amire Csépnek nagy szüksége volt. Érzése szerint Bodor nyitásában a régi magyar zene, a magyar könnyűzene és a népzene iránt benne volt a Cséppel folytatott esti beszélgetések hatása, a papfiú műveltsége iránt érzett elismerés. 

Az erdélyi magyarság érdekeit kell szolgálja

Az embernek vannak olyan barátai, akikkel ritkán találkozik, de olyankor is ott folytatják a beszélgetést, azokkal a közös gondolatokkal, emlékekkel, amelyeket már sokszor megbeszéltek, és egy pillantásból is értik egymást. Ilyen barát volt Boros Zoltán, a magyar adás egykori zenei szerkesztője, 1989 után főszerkesztője számára Csép Sándor, akivel 1971-től ’85-ig dolgoztak együtt a bukaresti magyar adásnál. Később is tudták egymásról, hogy a lényeges dolgokban egyetértenek, így a kisebbségi televíziózás célját illetően is, amely véleményük szerint az erdélyi magyarság érdekeit kell hogy szolgálja. Ahogy rendszerváltáskor a kollégák Bukarestben visszafoglalták a kilencedik emeletet, ugyanazt tették Kolozsváron, ahol Csép Sándor vezetésével bementek a területi rádió és televízió üresen álló stúdiójába, és megkezdték a magyar adás sugárzását. Mivel a kolozsvári stúdiónak kisebb volt a lefedettsége, továbbra is sokat dolgoztak együtt, ilyenek voltak a Svédországból hazahívott Tamás Gáborral készített műsorok is például. Kiváló együttműködésüket tanúsítja, hogy Csép Sándor megkérte Boros Zoltánt, hogy a Mi, Bethlen Gábor című színművéhez korabeli zenéből állítsa össze a zenei hátteret, amire a Musica Antiqua együttest kérte meg, amely gyönyörűen kísérte élőben az előadást. Végül megemlítette, hogy Csép Sándornak nagyon szép énekhangja volt, és az árkosi újságíró-találkozók végén Boros Zoltán zongorajátékának a kísértében közel félszáz sanzon és magyar nóta dallamát és szövegét tudta előadni. 

Egész napos magyar rádióműsor

Egyénisége egyre tisztábban áll előttünk, amelyről lekopnak az apró, személyes epizódok – mondta Gáspár Sándor, a Marosvásárhelyi Rádió magyar adásának volt főszerkesztője, a Magyar Újságírószövetség (MÚRE) egykori elnöke, aki gratulált az Albert Júlia életinterjúját tartalmazó Küszöbtől küszöbig című kötethez. A továbbiakban beszámolt a MÚRE első, 24 órát tartó, marosfői igazgatótanácsi üléséről, ahol a szervezet működését illetően sok mindent kellett rendbe tenni, és Csép Sándor ebben a munkában is nagyon hatékony volt, a későbbi ülések levezetésében úgyszintén. Beszélt arról is, hogy területi rádióstúdiók főszerkesztőiként hogyan sikerült megegyezniük abban, hogy mikor sugározzon magyarul a kolozsvári és a marosvásárhelyi rádió, hogy ne fedjék egymást, és maradjon hely a bukaresti rádiónak és a temesvárinak is. Gyakorlatilag így valósult meg az egész napos rádióműsor. 

A kötetből Csép Sándort sok oldaláról meg lehet ismerni, és azon túl, hogy szerzők többsége a közéleti embert, a szerkesztőt emeli ki, a könyv sok újdonságot tartalmaz. Mindig a köz, a közösség, a magyarság ügyeiben gondolkodott, a tévézés, a filmezés mellett a színházalapító Janovics Jenő öröksége foglalkoztatta. 

Szívesen látott vendég volt

Tomcsányi Mária elmondta, hogy Csép Sándorral való ismeretségének köszönheti, hogy a pedagógiai főiskola után kezdő tanárként felvételizett a Babeş–Bolyai egyetem filozófia szakára, ahol szociológiát is tanulhatott. A Csép családot minden kolozsvári tartózkodása idején meglátogatta, ahol jó kedvéért, pozitív gondolkodásáért a depresszióra hajlamos Csép Sándoréknál mindig szívesen látott vendég volt – szólt közbe Albert Júlia. 

Csép Sándor szakmai tudását, emberi tartását nagyon tisztelte, és közreműködött egyik, fiataloknak szánt vetélkedő lebonyolításában, amelyek szövegét Csép Sándor úgy írta meg, hogy konkrét történetekből álljon össze egy vidék történelme, ami egyetemi előadásnak is beillett volna. Nagyon közvetlen ember volt, vidéken, beszélgetőpartnereivel és munkatársaival is. Tőle tanulta meg, hogyan lehet tiszteletteljesen és kedvesen, barátilag társalogni, és még sok minden egyebet – fogalmazott Tomcsányi Mária. A másként gondolkodókat is úgy tudta maga mellé állítani, hogy közös elveket keresett, talált és fogadtatott el. „Úgy volt jelen az életemben, hogy nélküle nem az lettem volna, aki vagyok – szögezte le végül, majd elmondta: a Csép Sándorral készített utolsó interjút ki kellett volna egészíteni egy újabb beszélgetéssel, de ez a halála miatt már nem valósulhatott meg.

Nemcsak számba venni, hatni is akart 

1965 októberében ismerte meg Csép Sándort elsőéves filozófia szakos egyetemi hallgatóként Rostás Zoltán egyetemi tanár, szociológus, akinek nem lánglelkű forradalmárként, hanem bohém emberként maradt meg az emlékezetében. Vidám emberként, aki szerette az életet, a társaságot, ahova bevitte a fiatal kollégákat, ahogy Rostás Zoltánt is a Korunk körbe, ahol sokat tanult. Csép Sándor a rövid műfajok embere lett, holott arra készült, hogy olyan szociográfiai felméréseket fog készíteni, mint az 1930-as évek népi írói. Ezt akarta a kalotaszegi egykézéssel szóló filmjével elérni, amivel – a régi szociográfiához hasonlóan – nemcsak felmérni, hanem hatni is akart. Ez utóbbi sokkal fontosabb volt számára, mint a számok összegyűjtése, feldolgozása, és nála az irodalmi vonal mindig jelen volt, ezért nem furcsa, hogy drámát is írt. 

– Én nem lennék ma itt, ha nem lett volna Sándor az életemben – szögezte le Simonffy Katalin, akit az ő tanácsára vett fel Bodor Pál a magyar adás szerkesztőségébe. Régi közös emlékeket idézett fel arról, ahogyan azokhoz az egyetemi hallgatókhoz közelített, akikben meglátta a lehetőséget, amit ki lehetett bontani, és ennek érdekében gazdagon szórta az ötleteit, és bármilyen kérdéssel hozzá lehetett fordulni. Csép Sándorral kapcsolatosan egy szép metafizikai élményét is megosztotta. 

Teológiai tanár nagyapja iránt érzett tiszteletével és megbecsülésével tekintett B. Nagy Veronikára Csép Sándor, mondta el utolsó megszólaló volt kollégaként a magyar adás szerkesztője. 

Végül Szabó Gyula, a műsor vezetője zárta véleményével a könyvbemutatót. 

Ha Sándorra gondol, mindig az alázat szó jut eszébe, fogalmazott Szabó Gyula, a Kriterion Könyvkiadó igazgatója. Nagyon határozott embernek tűnt, aki tudja, hogy mit akar, hogy akarja és miért akarja, és igényessége elsősorban saját magával szemben érvényesül, ami kicsit nyomasztó lehetett a mellette dolgozóknak, mert mástól is elvárta azt, amit magától. Ezzel együtt a legfontosabb kép róla az alázat. Ezt tanulta és élte meg a teológiai intézet végzettjeként, és ezt kellene mi is megtanuljuk az ő példájából. 

A könyvből számára a legérdekesebb fejezetek Csép Sándor eddig nem közölt írásai. Nem hiába volt íráskészsége, hisz azokat a gondolatokat, amelyekkel napközben tusakodott, éjszaka papírra vetette. Ebből néhány részlet szerepel a kötetben, és az a kérése, hogy ezeket gondozni kellene, mert nagyon fontosak. Lehet, hogy Csép Sándor tollpróbának, eszmefuttatásoknak tekintette, mert lehet, nincsenek lezárva, de olyan világosan fogalmazott a transzilvanizmustól elkezdve egy sor más gondolatig, hogy írásait kötetben kellene kiadni, mert egy fontos lépcsőfok lenne az általa megszemélyesített ember jobb megismerése elé – tett pontot a rendezvény végére H. Szabó Gyula.