Könyv- és szoborbemutató

Déli harangszó

Rendhagyó kötetet jelentetett meg a magyarországi Professzorok Batthyány Köre a Külgazdasági és Külügyminisztérium támogatásával. A tanulmánykötetet dr. Visy Zsolt magyarországi régész, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Pécsi Tudományegyetem emeritus professzora szerkesztette, címe: A déli harangszó Magyarországon és a nagyvilágban (Tragerea clopotelor la prânz în Ungaria şi în lume). 

Érdekessége, különlegessége, hogy a gazdagon illusztrált kiadvány magyar és román nyelven taglalja az 565 évvel ezelőtti nándorfehérvári csata történelmi hátterét, körülményeit és utóhatását. Mint ismeretes, 1456. július 4–21. között a Hunyadi János és Kapisztrán János vezette keresztény hadaknak Nándorfehérváron (ma Belgrád) sikerült megállítania az Európa belsejébe törő II. Mehmed szultán török seregét. A dicső hadjárat emlékére 1457-ben III. Callixtus pápa elrendelte, hogy délben a keresztény világban húzzák meg a harangokat. 

A marosvásárhelyi könyvbemutatót a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal és a Maros Megyei Múzeum szervezésében július 22-én, csütörtökön a Kultúrpalota Tükörtermében tartották egy történelmi értekezlet keretében. Elismert román és magyar történészek ismertették az esemény történelmi hátterét, bemutatták a csatát, és beszéltek a győzelem hosszú távú történelmi, politikai jelentőségéről. Az eseményen jelen volt dr. Visy Zsolt, a kötet szerkesztője is, elismert magyarországi régész, akinek kutatási területe a Római Birodalom hadtörténete és a kora kereszténység régészete. A Magyar Tudományos Akadémia doktora, valamint a Pécsi Tudományegyetem emeritus professzora, karrierje során a Magyarországon és Németországban végzett intenzív régészeti kutatások mellett 1998 és 2000 között a Kulturális Minisztérium helyettes államtitkára, 2016 és 2019 között pedig a dunai limes magyarországi szakaszának világörökségi helyszínné történő nevesítésének miniszteri biztosa volt. 

Az esemény házigazdái Soós Zoltán polgármester és Ötvös Koppány Bulcsú, a múzeum igazgatója voltak, a polgármester nem jelent meg a rendezvényen. Dr. Visy Zsolt professzor bevezetőjében többek között elmondta, hogy nem véletlenül választották a kötet marosvásárhelyi bemutatójának időpontját, hiszen a történelmi esemény 565. évfordulóját ünnepli a keresztény világ. A csata után hosszú évekig béke honolt Európában, Magyarországon Hunyadi Mátyás uralma alatt fejlődésnek indult az ország, a reneszánsz fénykorát élhette az akkori Kelet-Közép-Európa nagy részét elfoglaló királyságban. Ugyanakkor a nyugati keresztény világ is felszusszanhatott a törökök terjeszkedése okozta politikai, katonai nyomás alól. A csatában zseniális hadműveletet végrehajtó Hunyadi János személyisége, egyénisége, harci tudása messze túlmutatott korán, s a Kapisztrán János Ferenc-rendi szerzetes által vezetett keresztény seregek fényes győzelme egy ideig megmentette Európát a török veszélytől. 

A könyvbemutatón kiderült az is, hogy a kötetet kiadó Professzorok Batthyány Köre felajánlotta Hunyadi János szobrát a városnak. A bástyán álló, kereszt alakú kardot szimbolikusan maga előtt tartó hadvezér szobrát a szovátai Bocskay Vince készítette, aki szintén jelen volt az eseményen. A szobor gipszmását a polgármester hiányában két munkatársa vette át az adományozótól. 

Ezután dr. Cornel Sigmirean professzor román nyelven beszélt a történelmi eseményről. Többek között kifejtette, hogy kevés román szakirodalom taglalja a nándorfehérvári csatát. Camil Mureşanu könyve kivétel, amely Elekes Lajos történész korábban megjelenő magyar nyelvű kötetén alapszik. Hunyadi János személye, eredete körül megoszlik a történészek véleménye. Mind a román, mind a magyar történetírók magukénak vallják, de elmondta: egy bosnyák kollégája is kifejtette, hogy tulajdonképpen bosnyák volt, igaz, anyai ágon görög vér is csörgedezett a Hunyadiak leszármazottaiban. Ettől eltekintve – hangsúlyozta a professzor, és részletesen kifejtette Hunyadi János életútját –, diadalát kiváló tehetségének és nem utolsósorban mesés vagyonának köszönhette, hiszen több mint ezer birtokkal (föld, kastélyok stb.) rendelkezett, amiből tudta finanszírozni a seregét. Ma a történelem – származásától függetlenül – az európai (keresztény) civilizáció védelmezőjeként ismeri, és erre mindannyian büszkék lehetünk. 

A professzor előadását követően Győrfi Zalán a Maros Megyei Múzeum történésze rövid, de lényegre törő vetített előadással vázolta fel a csatát, annak előzményeivel és jelentőségével. Utána dr. Radu Lupescu román nyelven olvasta fel a könyvről írt gondolatait, míg a magyar nyelvű recenziót, szerzőjének, Pálosfalvi Tamásnak a hiányában, Győrfi Zalán olvasta fel. Az alábbiakban Pálosfalvi Tamás írását közöljük:

„Kevés olyan ünnepe van a magyar történelmi emlékezetnek, amely annyira tiszta az ellentmondásoktól, annyira egységesen elismert és európai, mint a nándorfehérvári diadal immár hivatalos emléknapja, július 22. Hősies helytállás az ország függetlenségét fenyegető, hódító ellenséggel szemben – ilyenre számos példát tudunk mondani hazánk hosszú történelméből; hősies, egyben sikeres helytállás – ez már ritkaságszámba megy. Ha nem is maradéktalanul igaz a sokat ismételgetett állítás, amelyet jelen sorok írója is tanult az iskolában, miszerint a nándorfehérvári diadal hetven évre távol tartotta az oszmánokat Magyarország határaitól, a vár felmentése kétségtelenül a magyar hadtörténet legfontosabb epizódjai közé tartozik. Hőse Hunyadi János erdélyi vajda, majd Magyarország kormányzója, az ostrom idején László király magyarországi főkapitánya, 1444-ben és 1448-ban serege élén súlyos vereséget szenvedett II. Murád oszmán szultántól. A két vereség Magyarország határaitól távol, oszmán területen érte Hunyadit, és világossá tette, hogy a Magyar Királyság gyenge ahhoz, hogy támadóként egyedül, segítség nélkül sikereket érjen el a folyamatosan erősödő muszlim hódítókkal szemben. 1453-ban Murád fia és utóda, II. Mehmed szultán megtette azt, amire mindenki számított, de amiben rajta kívül senki sem hitt: elfoglalta a valamikori Bizánci Birodalom fővárosát, Konstantinápolyt. Európán páni félelem lett úrrá, Magyarország a közelgő oszmán támadás célpontja lett. 1456 júliusában Hunyadi sokat próbált vitézei élén, a Kapisztrán János által toborzott keresztesek segítségével nemcsak az oszmánoknak, hanem a félelemnek is útját állta: megmutatta, hogy kellő szervezettséggel, előrelátással és lelkesedéssel az áradat megállítható, ha vissza nem is fordítható. A sikertelen ostrom – magyar szempontból sikeres védekezés – legfőbb tanulsága ugyanaz volt, mint korábban az 1443/44. évi hosszú hadjáraté: az oszmánok sem legyőzhetetlenek. 

Nándorfehérvár sikeres védelme 1456-ban nemzetközi – egész pontosan egyetemes keresztény – ügy volt. Hunyadi személye önmagában szimbolizálta Délkelet-Európa bonyolult etnikai és politikai viszonyait, egyben a páratlan lehetőségeket, melyeket a régió a rátermettek számára nyújtott: e pályája kezdetén alig ismert erdélyi nemes családi kapcsolatai 1456-ban Havasalföldtől Stájerországig nyúltak, és a mai napig több nemzet a magáénak érzi és tartja őt. A keresztesek élén egy olasz férfiú állt, Giovanni da Capestrano, aki korábban bejárta Közép- és Kelet-Európát, és itáliai kortársainak többségével ellentétben testközelből ismerte annak viszonyait és lehetőségeit. Bár többségük nyilván az érintett megyékben élő magyar lehetett, számos keresztes érkezett más nyelvű országokból és vidékekről, különösen, ha az 1456 őszén útra kelő „második hullámot” is tekintjük – és miért ne tennénk így, elvégre őket ugyanolyan lelkesedés és tettvágy vezette, mint társaikat az év nyarán, még ha vállalkozásuk a politika csúf zátonyain megfeneklett is végül. Hispániai eredetű volt maga a regnáló pápa, III. Callixtus, akiról esik szó a könyvben, és magyarországi legátusa, Juan Carvajal, akiről nem, pedig talán egy rövid fejezetet az ő személye is megért volna, már csak azért is, mert nemcsak 1456-ban játszott fontos szerepet, hanem később az ifjú Hunyadi Mátyás uralmának megszilárdításában is.

Az ismertetett könyv, véleményem szerint nagyon helyesen, ebből a nemzetközi perspektívából közelít Nándorfehérvárhoz, kiemelve azt egyfajta sajátosan magyar történeti kontextusból, amely általában a tárgyalás hátteréül szolgál, és távolról sem mentes az árnyékoktól. Egész pontosan nem is magához az ostromhoz közelít, hiszen a kötet, célkitűzése szerint, nem az ostrom történetét nyújtja, annak előzményeivel és következményeivel, hanem sokkal inkább egy emlékezettörténeti áttekintést, mégpedig egy keresztény emlékezettörténeti áttekintést, amelyben a hangsúly deklaráltan nem a vizsgált esemény had- vagy politikatörténeti aspektusain van. Az eseménytörténeti áttekintés, természetesen, egy ilyen témájú rövid könyvről sem hiányozhat, Ágoston Gábor tollából, a továbbiakban ugyanakkor a hangsúly immár az emlékezeten van – akár személyekről, akár helyekről van szó. A kötet szerkesztői láthatóan nem törekedtek arra, hogy akár emlékezettörténeti szempontból teljes áttekintést adjanak a nándorfehérvári ostromról, de külön kis fejezetet kapott például Kapisztrán János és Szeged kapcsolata. 

Tartalmilag a kötet két nagy tematikus egységre oszlik: az egyik fele az emlékezet helyeire fókuszál (maga a vár, Kapisztrán és Hunyadi sírjai, Kapisztrán és Szeged), a másik az emlékezet „idejére” – az ünnepekre és az azzal összefüggésben álló liturgikus cselekményekre, illetve magára a harangozásra. A kis tanulmányok szerzői szakterületük legjobb művelői, ami garanciát jelent a magas szakmai színvonalra és az átadott tudás minőségére. Címéhez illően a legtöbb szó magáról a harangozásról esik a kötetben – elvégre a déli harangszó minden bizonnyal a legismertebb eleme az ostrom emlékezetének, s talán az egyetlen, amelyet az emberek többsége a mai napig képes azonosítani és eseményhez kötni. A harang fontos szimbólum, amely időben és térben, határokon átnyúlóan is képes összekötni embereket és nemzedékeket. Ha jól értem, az ismertetett könyv legfontosabb célkitűzése éppen ez: az 1456. évi diadalt a déli harangszó szimbóluma kapcsán egy olyan keresztény nemzetközi összefogás keretében értelmezni, amely hatodfél évszázad elteltével is erőt adó példaként szolgálhat az európai keresztények számára. Azt, hogy egy ilyen összefogásra minden korábbinál nagyobb szükség van napjainkban, szükségtelen hangsúlyozni, bármerre tekintünk is a világban. Azt viszont, hogy a nándorfehérvári diadal valóban alapjává válhat-e egy nemzetek feletti összefogásnak, legalább eszmeileg, bármiféle jó ügy érdekében, nyilván az idő fogja eldönteni; mindenesetre reménykedni szabad, és talán szükséges is lenne.

A szóban forgó kötet ehhez jó alapot szolgáltat, figyelmeztetve az európai keresztény népek összefogásának szükségességére egy olyan pillanatban, amikor ez az összefogás éppen súlyos válságban lévőnek tűnik. Talán nem lesz indokolatlan ezért felhívni a figyelmet arra, hogy 1456 hőseinek egymáshoz fűződő viszonya ugyancsak nem volt mentes az ellentmondásoktól és konfliktusoktól, és az éppen a diadal utáni megdicsőülésben vált eszményivé, legalábbis az utódok emlékezetében. Amint Kapisztrán és a Hunyadiak sírjainak fordulatos története mutatja, ennek a hősi örökségnek a kisajátítása és manipulálása igen korán megkezdődött, és tart jóformán napjainkig. Magam nem teljesen értek egyet a kötet szerkesztőjével, aki szerint „az emlékezés immár semmilyen indulatot nem vált ki, és ilyenformán a nándorfehérvári győzelem történelmi ténye csupán erkölcsi tanulsággal szolgál minden nép számára”. Kétségtelen, hogy ez volna az elérendő cél, és kétségtelen az is, hogy a cél elérése érdekében egyedül az az út járható, amelyet a kötet ajánl: felülemelkedve a nemzeti sérelmeken, egy nagyobb, nemesebb cél érdekében példaként állítani a sok helyről érkező, eltérő nemzeti, társadalmi és vallási hátterű résztvevő együttműködését és helytállását Nándorfehérvár megvédésében. Annyi biztos, hogy e szép kiállítású, gazdagon illusztrált, és, ami különösen fontos, kétnyelvű kötet fontos lépés lehet ezen a rögös úton.”

A könyvet ajándékként a polgármesteri hivatal különböző kulturális intézményekhez juttatja majd, így nem bocsátják szabad eladásba.