Kit szerettél, Madách?

Mire a Múzsa megjelenik, már zárásra készülődik a Magyar Színházak 36. Kisvárdai Fesztiválja. Alighanem a díjak sorsa is eldőlt már, az esti gálán kiderül, kik az idei nyertesek. Aki nem lehetett a helyszínen, június 21-től a KISVARDAIFESZTIVAL.BLOGSPOT.COM-on követhette nyomon a fesztiváleseményeket, a versenyprogramot, illetve a különböző helyszíneken bemutatott, versenyen kívüli előadásokat, a gazdag kísérőprogramot. A lapunkban közölt hírekből, tudósításokból is kiderült, milyen erőteljes volt a rendezvényen az erdélyi s ezen belül a marosvásárhelyi jelenlét. Nem csak a 25. évfordulóját ünneplő székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház volt a seregszemle díszvendége, Thália vásárhelyi nagyasszonya, Farkas Ibolya is újra reflektorfénybe került Kisvárdán. Tatár Rózsa Ady és Adél című monodrámáját 85. születésnapja és színészi pályájának 65. évfordulója alkalmából keltette életre a művésznő, és a Spectrum Színház Török Viola rendezte nagy sikerű előadását a várdai Zsinagóga közönsége is megünnepelhette. A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata is kiérdemelte a sikert a Csónak, avagy előttünk az özönvíz című produkciójával. Az Oleg és Vlagyimir Presznyakov színművet Bocsárdi László állította színpadra. És bár nem Marosvásárhelyt képviselte, hanem Nyárádszeredát, mégis sokan úgy érezhetjük, a Bolyaiak városa is magáénak tekintheti a Bekecs Táncszínházat. Legutóbbi premierjét, a Kit szerettél, Madách? című darabot pár hónappal ezelőtt a színházkedvelők nagy lelkesedéssel fogadták a Kultúrpalota erre az alkalomra átrendezett kistermében. Az előadás színlapján szerzőként T. Pataky László és Györfi Csaba neve olvasható. Utóbbi rendezőként, koreográfusként és címszereplőként is meghatározza a produkció kivételes erejű hangulatát, érzelmi, szellemi hatását. Ebben nyilván a szerepükkel teljes mértékben azonosuló két olyan kiváló színésznőre is számíthatott, mint Kilyén Ilka és Ritziu Ilka-Krisztina. 

A fesztivál idején naponta összeült szakmai klubjában az előadásokról színházi szakemberek értékelték a látottakat, kérdezni lehetett az alkotókat is. Az Ungvári Judit közölte internetes beszámolóból ragadunk ki részletet a nyárádszeredai csapat teljesítményéről.

„Szintén kivívta a szakmai közönség elismerését a Bekecs Táncszínház Kit szerettél, Madách? című produkciója, amelyben az író, felesége és anyja konfliktusoktól terhelt kapcsolatrendszerét dolgozta fel a rendező-koreográfus, Györfi Csaba. Szekeres Szabolcs kritikus szerint ez az előadás túllépett a táncszínházi produkció keretein, és egészen izgalmasan mutatta meg főként Fráter Erzsébet alakját, akiről az iskolai tanulmányokból csak egysíkú képet kaphatunk. Szalánczi Ágota dramaturg kiemelte, hogy nagy erénye az előadásnak a női szempont fókusza, és a letisztult, egyszerű, egyértelmű szimbólumhasználat. Az előadás alkotói is rávilágítottak, e nélkül a két nőalak nélkül talán nem is érthetnénk meg a Tragédia bizonyos részleteit.”

Györfi Csabával külön interjút is közölt a fesztivál honlapja. A Molnár Kata szignálta Furcsa háromszög című dialógusból is idézünk részleteket. 

„A 200. évforduló ürügyén merült fel Madách neve mint lehetőség. Kilyén Ilka művésznő ajánlására olvastam el T. Pataky László két monodrámáját, amelyek Fráter Erzsébet és Majtényi Anna életéről szólnak. Ekkor jött az ötlet, hogy a két szövegből hozzunk össze egy előadást. Ilyen értelemben vagyok társszerző, hogy összedolgoztam a két dramatikus szöveget. Ezek főleg monológok, de megfelelő helyzetbe hozva dialógusként hatnak. Egy olyan konfliktusrendszer épül így fel, amelyben Madách alakja is meg tud jelenni. Körülötte pedig, mint fő szervezőerő, jelennek meg a nők… Nagyon fontosak az ő nézetbeli különbségeik, például megjelenik ez vallási téren is, a hitük kapcsán. Az egész háromszög nagyon furcsa rendszert alkot, mert Madách mind a két nőt szereti. Mindkettőjükhöz ragaszkodik, az egyikhez az erős anya–fiú kötődés, a másikhoz szerelmi szálak fűzik. Ők viszont mind a ketten az egyedüli kisajátításra törekszenek, kizárólag saját maguknak akarják ezt a férfit. Minden olyan eset, gondolat vagy konfliktus, ami ezt körbeveszi, Madáchon csattan. Ő az elszenvedője a számára két legfontosabb nő párharcának… Méltatlanul keveset használják ezeket a zseniális szövegeket, amelyek egy hiánypótló koncepcióra épülnek. Rávilágítanak az adott korra, valamint arra, hogy Madách miben őrlődött, miközben megszületett a mestermű. (…) Szerencsére a bemutató óta sokat, legalább hússzor játszottuk az előadást. Rendkívül különböző nézőközönségek előtt szerepeltünk, falusi kultúrházaktól kőszínházak nagyszínpadáig. Izgalmasnak találom az itteni közeget is, nagyon örülök, hogy meghívtak minket a fesztiválra.”

Gulyás Gábor esztéta többek közt ezeket írta az előadásról a Madách keresztje című méltatásában: 

„Majthényi Annát Kilyén Ilka, Fráter Erzsébetet a leánya, Ritziu Ilka-Krisztina játssza. Megjelenik a színpadon Madách Imre is (Györfi Csaba alakításában), bár ő nem szólal meg, mégis ő a főszereplő. Az író a két szeretett nő konfliktusa által okozott érzelmi káosz origója – még úgy is, hogy itt, most a halála után tárják fel legbenső érzéseiket, egyfajta kései gyónásként. Ezt jelzi az előadás mottója is: „Két világ közé hajítva, Melyikhez nyújtsam jobbom, nem tudom”. Az egyik a rend és a biztonság, a másik a szerelem és a szabadság! Madách mindkettőt szeretné, de mivel nem lehet, így kényszerűen szenved a két világ, őrlődik a két nő között. Nem tud erre a helyzetre érvényes szavakat mondani, de hatásosan kifejezi álláspontját a némasága és látványos mozgása. (…) Közismert, akár elcsépeltnek is nevezhető téma anyós és meny ellenségeskedése s a férj fájdalmas tehetetlensége, de ennél az előadásnál rendkívül nagy súlyt adnak e témának a történelmi ismereteink, amelyek alapján mondhatjuk, hogy két igazán különleges nő küzdött így egy zseniális író szeretetéért. A Tragédia Éva-alakjai több színben is megidézik Fráter Erzsébet most megjelenített karakterét. Ezért is örömteli, hogy megszületett ez a kitűnő előadás! (…) Bár egy táncszínház produkcióját láthatjuk, s a darabban hangsúlyosan megjelenik a tánc (a kor szokásainak megfelelően egy bálon ismerkedett meg Fráter Erzsébet és Madách Imre, húsz évvel később pedig egy másik bál volt az apropója a válásuknak), ez nem egy táncelőadás! A koreográfusként ismert rendező, Györfi Csaba hangsúlyos mozdulatokat álmodott a színpadra, amelyektől egyfajta fizikai színház jött létre. A mozgásokhoz fontos a kitűnő zene is, ami Boros Csaba marosvásárhelyi zeneszerzőnek köszönhetően a zongora és a sámándob két radikálisan eltérő hangzása révén teremtődik meg. Túlzás nélkül mondható, hogy nagyszerű lett a zene! A díszlet rendkívül egyszerű, de hatásos: egy keresztet formál a tér, amelynek a végébe került a katolikus térdeplő gyónóhely. A (díszlethez hasonlóan Cristina Breteanu által tervezett) jelmezek pontos korhűséget adnak, ugyanakkor kifejezik a szereplők habitusát is: Majthényi Anna konzervatív, rendszerető jellemét, Fráter Erzsébet tobzódó szabadságát és Madách Imre visszafogottságában is zseniális karakterét.” 

Mindezekhez néhány olyan észrevétel kívánkozik, amely a marosvásárhelyi kultúrpalotai előadás nyomán alulírottban több hónap teltével is eleven maradt. Mindenekelőtt az a hév és lendület, az a hiteles jellemteremtő képesség, amivel a két színésznő az egymástól annyira különböző és érzelmeikben egymástól annyira távol álló karaktereket elénk varázsolta. Nem volt könnyű dolguk. Mi, marosvásárhelyiek ezt igazán el tudjuk képzelni, hiszen köztudott, milyen szeretetteljes anya és lánya, Kilyén Ilka és Ritziu Ilka-Krisztina kapcsolata, mennyire szoros a kötelék köztük emberi és művészi vonatkozásban, ebben a darabban pedig ennek az ellenkezőjét kell kidomborítaniuk. Sikerült nekik hiánytalanul. A darabbeli anyának talán könnyebb dolga volt, hiszen Majthényi Annára látszólagos egysíkúságában a visszafogottság volt jellemző, a karakterében színesebb, összetettebb, szenvedő, majd tévképzetek gyötörte, eszét vesztő Fráter Erzsébet megszemélyesítése rendkívülibb kihívás lehetett a fiatal színésznőnek, de a jelek szerint Ritziu Krisztina nem riad meg az ilyen, fizikailag is nehéz feladatoktól. Sokoldalúsága, mozgáskészsége, tánctudása is segíti ebben. Az ötletes játéktér, a kereszt, ami hirtelen megannyi helyszínné, fölötte és alatta is kihasználható mozgástérré változhat, a némán is főszereplővé váló Madách, mint az érzelmi megnyilatkozásokat felerősítő táncpartner jól kamatoztatható lehetőségeket nyújt a jellemformáló kibontakozásra. Sok a szívhez, lélekhez szóló jelenet, sok az ötletesség a játékban. Nem felejthető például a krinolinmotívum, ahogy adott pillanatban a szoknyarész abroncsa börtönné válik, a férj, az író börtönévé is. Emlékezetes az is, ahogy a levetett öltözék kisbabává alakul. Döbbenetes, halálközeli élmény, amint Madách a sötét padlón elterülve krétával körülrajzolja magát, gyilkossági helyszínt teremtve önemésztő képzelgéseiből. Még sok egyéb eszembe jut a vásárhelyi előadásból, de leginkább talán az, hogy mennyire utolérhetetlen látványbeli, korjelző telitalálat, ahogy a közönséggel szemben a játékteret Bethlen Gábor és tudósai uralják. Róth Miksa üvegfestményénél szebb, beszédesebb díszletet ki sem lehetne találni. De más helyszíneken bizonyára az előadás más-más értékei villannak föl nem felejthető hatásossággal.