Bármerre is jártak őseink, elődeink, avagy mi magunk e világban, szebbnél szebb helyeken, régebbinél régebbi kultúrák nyomában, egyvalami mindörökké állandó volt.
Bármerre is jártak őseink, elődeink, avagy mi magunk e világban, szebbnél szebb helyeken, régebbinél régebbi kultúrák nyomában, egyvalami mindörökké állandó volt. És csak Az az egy volt – és marad – állandó. Mindegy, hogy milyen tájon, milyen emberek között barangolunk – ha hitükről kérdezzük őket, különböző vallásokat említenek, más hősökkel, prófétákkal, tanítókkal és tanításokkal, miközben valahol mélyen tudjuk: hittel megélt útjaik ugyanoda vezetnek, ahova a miénk. Ha nem így lenne, az volna a legnagyobb igazságtalanság e Földön. Hittel megélt útjaik során mind különböző mesterek által megjelölt, időn és fizikán túli vonalakat követnek, de e vonalak egyesülnek egyszer, és e csomóból egy út szeli majd át az univerzumot. Ha átlépünk a nagy kapun, ez az út vár mindannyiunkra. E csomópont értékrendje letisztult és ugyanaz mindenütt. Alapfogalmai a szeretet, tisztelet, kölcsönös megbecsülés, hit a Teremtőben és akaratában, bármi is legyen e legfelső lény neve. Hála és hálaadás az apróságokért, köszönet az éppen élt életért és az eljövendő Életért egyaránt. Az idősek tisztelete, a felkészülés folyamata, önzetlenség és barátság. Sok magyarázattal ellentétben nem e világi javak megvetése, hanem a tudat, hogy vannak náluk sokkal fontosabb javak is, amelyek valahol odabent lakoznak. Utóbbiak megélése, a mindennapok ködének takarásából való visszaszerzése az út igazi célja, hiszen csak kölcsönadtak minket a Földnek.
Minden nagy és kevésbé ismert vallás alapértékei a fentiek körül körvonalazódnak, függetlenül attól, hogy kik, hol és milyen ceremóniák segítségével tolmácsolják tanítómestereik üzenetét. És míg az alapértékek hasonlók, a végcél egy és ugyanaz: a Kilépés a Fénybe. A nagybetű nem véletlen – az egyiptomi Halottak Könyvének eredeti címe fogalmazza meg talán a legtalálóbban azt, ami az emberiség összes hitbéli tanításának legfontosabb epizódja: a kilépés a fénybe, az emberi élet új létformájának elnyerése, újjászületés, avagy örök élet. A kilépés csak egy mozzanat, a hozzá vezető utat mindenhol más tanácsok és tanítások övezik. A végső értelmezés ugyanaz – a halál az élet talán legfontosabb kapuja, amelyhez nem mindegy, hogy hogyan érkezünk. Csak állomás, nem végállomás. Megtisztulunk általa, és tovább folytatjuk utunkat, akár egyedül, akár a régiek társaságában. Hogy életünk múltával még tovább utazunk, avagy végképp megérkezünk, nem tudhatja senki. De a földi élet a következő lét mércéjével mérve csenevész. Mindegyik tanító erre figyelmeztet, hol dörgedező, hol szelíd szavaival. Mindegyik tanítás felsorol csodákat. És e csodák rezgése e föld minden táján összhangot alkot, ha a legnagyobb csodáról, a fizikai világ összes törvényének megcáfolásáról olvasunk: a Feltámadásról. A feltámadás a csodák alfája és ómegája, az eredő és az eredeztetett, a materiális világon átívelő, megtestesült metafizika, a legfelső lény igazi arcának megmutatkozása. Igazsága a hívő ember számára egyértelmű: hogy is ne lehetne az, hiszen bizonyítéka a lélek halhatatlanságának, a megélt avagy megtalált hit talán legfontosabb vonzata, újraformázott alap, amelyre minden más felépül.
A hitetlen számára a feltámadás csodája pedig az, hogy nem igazságtartalma a legfontosabb. Számára nem az a lényeg, hogy valóban feltámadt-e a Megváltó. Hanem az üzenet: a feltámadás olyan lépés közös lelki utunk kezdetén, amely elkerülhetetlen. Hogy hogyan közelítünk hozzá és mi lesz utána a sorsunk, csak tőlünk függ. A feltámadás az egyetlen nagy, közös csoda a világ vallásaiban, és oly sokan vagyunk e Földön, mindnyájan oly különbözők. Enélkül sorsunk, világunk, szenvedéseink és örömeink, csúnyaságaink és szépségeink mind-mind értelmetlenek lennének. Az élet körforgás, a körnek pedig vége nincsen. Aki csak egy szeletét látja, annak vigasztalás talán, hogy az egyetlen közös hitbéli vonás e világ népei között e szeletnek a folytatódása, körré formálódása. És e kör megtekintésétől csak egy óvatlan pillanat kérdése a bizonyosság, amikor a feltámadás valósággá válik. Bizonyítékká a felsőbb világokból érkező élet látogatása, kézzelfoghatóvá a jel, amellyel a Teremtő üzen nekünk: az elmúlás csak kapu a csillagok felé. A húsvét ünnepe ezért pont az i-n, megnyugvás a zajban, vigasztalás a vigasztalanságban… Mert a legfontosabb tanítást hordozza magában és nyújtja át nekünk.
