2024. july 8., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Kibéd község a Kis-Küküllő jobb partján, 370 méterrel a tengerszint felett fekszik.


Érdemes volt különválni!

Kibéd község a Kis-Küküllő jobb partján, 370 méterrel a tengerszint felett fekszik. Hosszúsága 2 km, szélessége 700 m (1999-es statisztikák szerint). Orbán Balázs így jellemzi: „Kibéd a Marosszék legnagyobb és legszebb faluja, mely az Uron és Tabika patakok Küküllőbe ömlésénél fekszik”, és megállapítja (1860-ban), hogy Kibéd határa 6553 holdat tesz ki, melyből 1807 hold a szántó, 849 hold kaszáló, a többi erdő, legelő és terméketlen. A csapadékmennyiség 800–900 mm. A Küküllő vize nyáron 20-25 fokra is felmelegszik. Áradásai nem veszélyesek, olvasható a Wikipédiában.

– Pontosan tízéves Kibéd község. 2003. július 28-án vált le Makfalvától, és lett önálló közigazgatási egység. Érdemes volt különválni? Mit mutat a tíz év mérlege? – kérdeztük Dósa Sándor polgármestert.

– 2003 augusztusától vagyok polgármester, tíz év távlatából elmondhatom, hogy jó lépés volt, ugyanis sok olyan dolgot sikerült megvalósítanunk, amit, ha együtt lettünk volna Makfalvával, nem sikerült volna, mert a makfalvi költségvetésből nem jutott volna nekünk annyi pénz, amennyit önálló községként sikerült elköltenünk, jelentette ki kérdésünkre Dósa Sándor.

Az első „mélyvíz”, a nagy beruházás, a híd felépítése, amelyet kezdő polgármesterként sikerült 2004-ben átadni. Ezután sorba következtek a beruházások, amelyeket sike-
rült megvalósítanunk: rendbetennünk, felújítottuk a székházat, majd a közvilágítástól az utcák karbantartásáig, a kanalizálástól a sportpályáig, az új iskola építésétől az óvoda modernizálásáig minden tervünket sikerült végigvinnünk. Jelen pillanatban a közbeszerzés folyik a kultúrotthon felújítási munkálataira. El van küldve az úgynevezett SEAT-ra, pár napon belül, ha pozitív választ kapunk, akkor máris jelentkezhetnek a kivitelezők.

– Milyen és mekkora beruházásról van szó?

– A Leader programon keresztül, uniós alapokból készül el, majdnem fele-fele arányban. A beruházás egymillió lej. Az önrész ebben az esetben valamivel több, mert a TVA-t is át kell vállaljuk. Ennek a lefutási ideje egy év, ezalatt be kell fejeznünk. A napokban kellett meghosszabbítsuk a határidőt, hiszen egy félév alatt nem sikerült semmit előrelépni a bürokrácia miatt. Levelezés Gyulafehérvárra és vissza, de most már gondolom, sínen vagyunk, mihelyt a SEAT okét mond, azonnal jelentkezhetnek a kivitelezők.

Egy újabb pályázat van meghirdetve, ugyancsak a Leaderen keresztül, amire a 3.22-s program révén az önkormányzatok pályázhatnak. Az e heti tanácsülésen szeretnénk, ha jóváhagyást kapnánk egy multifunkcionális gép vásárlására, amellyel az utcákat, parkokat rendben tarthatnánk, és elvégezhetnénk minden olyan munkálatot, amire a közösségnek szüksége van: hóeltakarítás, sáncásás, szállítás stb.

Pár hónappal korábban arról is beszéltünk, hogy az önkormányzat szeretne egyfajta nappali foglalkozást, elfoglaltságot biztosító nappali öregotthont építeni főleg az egyedülálló idősek számára. A polgármester elmondta, hogy erre a pályázatra még nem történt meg a kiírás. Emellett az önkormányzat nem szeretné az erejét, pénzét nagyon felaprózni, mindenekelőtt a beindított, jelenleg folyamatban levő beruházásokat lenne jó folytatni, illetve befejezni. – Jelen pillanatban folytatni kellene a kanalizálást, folyamatban van a sportpálya és lelátó befejezési munkálata, kezdődik a kultúrotthon renoválása. Egyszerre túl sok lenne, nem szeretnénk túl nagy fába vágni a fejszénket. Mérlegelni kell, mit lehet, mit nem lehet, mit bír meg az önkormányzat anélkül, hogy adósságba verné magát, hiteleket kellene felvenni.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató