2024. july 8., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Készül a híd Kerelőszentpál és Magyardellő között

Több évtizedes álmuk valósul meg a kerelőszentpáliaknak, de méginkább a megyardellőieknek, akik nemsokára a Maroson át nem kompon, pallón, hanem egysávos betonhídon közlekednek.  

Fotó: Vajda György


Több évtizedes álmuk valósul meg a kerelőszentpáliaknak, de méginkább a megyardellőieknek, akik nemsokára a Maroson át nem kompon, pallón, hanem egysávos betonhídon közlekednek. A polgármesteri hivatal tudomása szerint a Maros parti, szép helyen fekvő – leginkább magyarok által lakott – faluban már 45 ház üres, a település igencsak kiöregedett, az átlagéletkor 60 év fölött van.

A híd jelentősen megkönnyíti a falu megközelíthetőségét, hiszen így gépkocsival akár 20 perc alatt is el lehet jutni Marosvásárhelyre. A község elöljárói remélik, hogy most már azok is visszaköltöznek, akik Marosvásárhelyen, vagy akár Dicsőszentmártonban laknak.

A hidat a központi régiófejlesztési ügynökség révén kormánytámogatással építik. A polgármesteri hivatal tavalyelőtt pályázott a kiírásra, és csak a múlt év végén bírálták el kedvezően a tervet. A törvényes folyamatokat betartva tavasszal hirdették meg a kivitelező kiválasztására a versenytárgyalást, amelyet a Dacia Faber cég nyert el. Korábban is hozzáfogtak volna a munkálatokhoz, azonban a kedvezőtlen időjárás, a gyakori esőzések és a Maros magas vízállása miatt csupán két héttel ezelőtt vonulhattak ki a munkagépek. A híd egysávos, egy középpilléres lesz. A számítások szerint 4,2 millió lejbe kerül, és ha minden a tervnek megfelelően halad, 18 hónapon belül fejezik be. Télen már gyalog lehet rajta közlekedni, de a hivatal szándékai szerint csak a jövő nyár végén adják át. Remélik, hogy a kormánytámogatás folyamatos lesz, ugyanis az önkormányzat az önrészt biztosítja.

Mint ismeretes, a legközelebbi híd Marosugrán épült, de ott is„elfogyott a pénz”, s bár lehet közlekedni rajta, a korlátokra nem jutott támogatás, ezért bíznak abban, hogy a kerelőszentpáli nem kerül hasonló helyzetbe. Ottjártunkkor már meg volt öntve az egyik hídláb, és elkészültek a vasbeton szerkezetek is, amelyeket mélyen a Maros medrébe ágyaznak, majd különleges betonnal töltik fel, ezekre építik a pillért. A munkálatok miatt a medret leszűkítették ugyan, de az ideiglenes rámpát a pillér megépítése után megszüntetik. Ha így haladnak, sikerül betartani a határidőt, s a több évtizede megálmodott híd két éven belül használható lesz. A kompot kiemelték és Szentmargittára szállították, ahol a meglévő kisebb, régebbi szállítóeszközt helyettesítették.

Röviden 22 perccel korábban

Előbb 4. ligás, 22 perccel korábban

Foci-e a labdarúgás? 22 perccel korábban

Én vagyok Ördög Nóra 22 perccel korábban

Ezüstérmes lett Szováta 22 órával korábban

Átveszi a városi  sportklub 22 órával korábban

Piszkos kampány 22 órával korábban

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató