2024. july 8., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Több tíz éve tartó várakozás után, áprilisban végre elkezdődött a Nyárádmagyaróst Sóváraddal összekötő, 135-ös számú megyei út korszerűsítése.

Fotó: Nagy Tibor


Több tíz éve tartó várakozás után, áprilisban végre elkezdődött a Nyárádmagyaróst Sóváraddal összekötő, 135-ös számú megyei út korszerűsítése. A szóban forgó szakaszon rövidebb idő alatt lehet eljutni Marosvásárhelyről, valamint a Nyárádmentéről Szovátára, így, amint használhatóvá válik, az mind gazdasági, mind pedig turisztikai szempontból a bekecsalji község javára szolgál.

A szóban forgó út több tíz évvel ezelőtt, a földcsuszamlások miatt rongálódott meg és vált szinte használhatatlanná a gépjárműforgalom számára. A Maros megyei önkormányzat 2009-ben nyújtotta be a Regionális Operatív Program keretében a Nyárádmagyarós–Sóvárad közötti út korszerűsítésére vonatkozó pályázatot, amely a regionális pénzalapok hiánya miatt pótjegyzékre került, és csak nemrég nyílt lehetőség a finanszírozásra. Az útjavítás költségei elérik az 56 millió lejt, ebből 1,7 milliót a megyei tanács áll, a többit uniós támogatásból fedezik. A versenytárgyalást megnyerő cég áprilisban látott neki a munkának, a beruházás során tizenhárom kilométer hosszú szakaszon aszfaltutat építenek, emellett támfal, valamint új sáncok, hidak készülnek, megoldják a talajvíz lecsapolását és elvezetését. A kivitelezési határidő 2015.

Szálláslehetőség a Szovátára tartó turistáknak

A Nyárádmagyarós–Sóvárad szakasz a legrövidebb útvonal, amely a Bekecsalját összeköti a Sóvidékkel, ezért a turizmus szempontjából is kiemelt jelentőséggel bír. Általa húsz kilométerrel lerövidül a Marosvásárhely és Szováta közötti távolság, tehát amint elkészül a minőségi aszfaltút, a Szovátára tartó turisták valószínűleg ezt veszik majd igénybe, ami Nyárádmagyarósra nézve számos előnnyel jár. – Ha elkészül az aszfaltút, remélhetőleg kerül vállalkozó, aki eléri, hogy megálljon itt a turista. Szükség lenne legalább egy negyven férőhelyes szálláshelyre, a turistáknak is megérné, hiszen itt jóval olcsóbban jutnának szálláshoz – osztotta meg elképzeléseit Kacsó Antal, Nyárádmagyarós polgármestere. A községvezetés már előre felkészül a jó minőségű út következtében megnövekvő forgalomra, térfigyelő hálózat kiépítését tervezik. – A községben nemigen fordul elő lopás, de amint elkészül az út, sok idegen fordul majd meg itt, ezért úgy gondoljuk, szükség van a térfigyelőkre. Két kamerát szerelünk fel a községközpontban, a fontosabb útkereszteződésekhez, egyet-egyet pedig Torboszlón és Selyében – közölte az elöljáró.

A turizmus mellett a lakosság megélhetésére, illetve a község gazdasági fejlődésére nézve is számos előnnyel jár a járható aszfaltút. Egyrészt, mert a nyárádmagyarósiak, valamint a környező, nyárádmenti községek lakói, akik a szovátai piacon kínálják termékeiket, könnyebben meg tudják közelíteni a kisvárost. Másrészt pedig a község elöljárója határozottan állítja, a megfelelő infrastruktúra hiánya tartotta eddig távol a befektetőket a községtől.

Hűtőház létesítését tervezi egy vállalkozó

Alig kezdődött el az útkorszerűsítés, máris egy, a helybéliek megélhetésére nézve jelentős előrelépést jelentő beruházást tervez egy nyárádmenti befektető. Egy hűtőház kialakításán gondolkodik, ahol begyűjtené a helybéli gazdáktól a földjeiken megtermelt zöldséget, gyümölcsöt, majd nagy tételben értékesítené ezeket. Kacsó Antal a vállalkozó kilétéről egyelőre nem volt hajlandó többet elárulni, annyit tudtunk meg, hogy az illető meg szeretné vásárolni a Nyárádmagyarós központjában lévő, egykori szövetkezeti épületet, a napokban tárgyalt ez ügyben az illetékesekkel, és ha sikerül nyélbe ütni a vásárt, akkor itt létesülne a hűtőház, ha nem, akkor más helyszín után kell néznie. A polgármester szerint amellett, hogy munkahelyeket teremtene, a helyi termelőkre nézve igen előnyös lenne ez a beruházás, ugyanis ösztönözné az embereket, hogy gazdálkodjanak, mivel biztosítva van az értékesítési lehetőség.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató