2024. july 8., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Kerékpáros vándortábor Kőrösi Csoma Sándor nyomában

  • 2013-08-05 15:41:35

Augusztus 11-én indulunk második alkalommal megtenni az első szakaszt, ami Csomakőröstől Nagyenyedig tart. Támogatásoknak köszönhetően a részvételi díj 600 lejről 200-ra csökkent. V-VIII. osztályos diákok jelentkezését várjuk a 0744-778-519-es telefonszámon. 

Augusztus 11-én indulunk második alkalommal megtenni az első szakaszt, ami Csomakőröstől Nagyenyedig tart. Támogatásoknak köszönhetően a részvételi díj 600 lejről 200-ra csökkent. V-VIII. osztályos diákok jelentkezését várjuk a 0744-778-519-es telefonszámon.

2012-ben a Kalibáskő Gyermekvilág Egyesület szervezésében 20 diákkal elindultunk Kőrösi Csoma Sándor nyomába. Kőrösi azért példaképünk, mert bizonyítja, hogy bárki álmodhat, minden álom valóra váltható kitartással és következetességgel.

Megismertük Csomakőröst, szülőfaluját, magunkkal hoztunk egy marék földet a diófák alól, és megismertük Nagyenyeden a Bethlen Gábor Kollégiumot, ahol szolgadiákként kezdte tanulmányait. Az utat, amit Sándri annak idején gyalog tett meg édesapjával, mi kerékpárral jártuk be. Összesen 380
km-t tekertünk 7 nap alatt. Ennyi közös munka és együtt töltött idő elég is volt ahhoz, hogy egymást elfogadó és segítő, kitartó csapattá kovácsolódjunk, akiket a mindennap felmerülő problémák nem megtorpantanak, hanem inkább próbára tesznek, erősítenek és megedzenek. A kollégium udvaráról is hoztunk egy marék földet.

Utunk során Korda István A nagy út című munkáját olvastuk és beszéltük meg.

2013. július 17-én éjszaka nekivágtunk az út folytatásának. Vonattal utaztunk Bukarestbe, onnan Dortmundba repültünk, ahol már vártak a kerékpárok, amiket csomagjainkkal együtt az egyesület kisbusza szállított.

Ezen a nyáron Kőrösi életútjának következő állomáshelyét, a híres göttingeni egyetem meglátogatását tűztük ki célul, ahol a reformáció óta olyan jeles erdélyi értelmiségiek tanultak, mint Apáczai Csere János, Misztótfalusi Kis Miklós, Pápai Páriz Ferenc, Bolyai Farkas.

Az út Dortmundtól Göttingenig 4 napot tartott, a leghosszabb szakasz a Wanetal kempingtől Warburgig 91 km kerékpározást igényelt. A kerékpáros utakon, így nyár derekán nagy volt a forgalom, de ez minket nem zavart, inkább élveztük. Esti beszélgetéseink alkalmával többször említették a gyerekek, hogy milyen nagyszerű érzés látni, hogy ilyen sokan választják a biciklizést, tetszett nekik, hogy előzékenyek, nyugodtak, türelmesek és mindannyian köszönnek, akikkel találkozunk.

Göttingen olyan volt, amilyennek Csetri Elek leírta: „Középkorias szűk utcáin stílusos német polgárházak, favázas téglaépületek sorakoztak. Központjában, az eléggé kisméretű főtéren állott evangélikus temploma, mellette a város igazi nevezetessége, az egyetem épülete. Középen csodálatos part, »sétálóhely«, évszázados lombkoronájú fákkal. Tisztaság, rend és béke honolt a városban”. Ugyanez a tisztaság, rend és béke fogadott minket 200 évvel később. Ezt a külső látványt egészítette ki a mi belső békénk és örömünk, hiszen ott állhattunk a Georgia Augusta Egyetem lépcsőjén.

Visszafelé, Göttingentől Dortmundig a Weser-parti kerékpárúton haladtunk kempingtől kempingig. Esténként holland és német anyanyelvű, hasonló korú fiatalokkal barátkoztak gyerekeink, aminek kimondottan örvendtünk, hiszen próbára tették nyelvtudásukat, gyarapodtak tapasztalatban, nyílott a világ előttük.

Összesen 500 km-t tekertünk, de nem volt fárasztó, mert sokszor megálltunk pihenni, és tiszteletben tartottuk egymás igényeit, ritmusát.

Kőrösi a külföldre utazása előtt kiállt szigorlaton, a rigurosum-on minden professzortól eminens minősítést kapott. Örömmel mondhatom, hogy ha csapatunk tagjainak is vizsgázni kellett volna a Kőrösiről tanultakból, csapatszellemből, fegyelemből és még sok mindenből, ami a vándortábori életmód része, nagyon közel kerültek volna az eminens minősítéshez.

Ez az út Csetri Elek Kőrösi Csoma Sándor című munkájára épült, ezt olvastuk és beszéltük át utunk során.

Mindazoknak, akik az idén megteszik az első szakaszt, lehetőségük nyílik jövőre a második szakasz megtételére. Maradjon meglepetés, hogy akik ezen a nyáron Göttingenben voltak, jövőben merre folytatják. 

K. Gy. E.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató